A spiritizmus 1840-es évekbeli térhódításával a médiumok különféle technikákat dolgoztak ki és fejlesztettek tovább a szellemvilággal való – látszólagos – kommunikációra, beleértve az asztalforgatást és a planchette írótáblákat (a későbbi Ouija táblák elődjét). Ezek a jelenségek és eszközök hamarosan tudományos vizsgálatok tárgyává váltak.
Az ideomotor kifejezést először William Benjamin Carpenter használta 1852-ben egy tudományos dolgozatban, amelyben azt tárgyalta, hogy ezek a spiritiszta jelenségek milyen eszközökkel váltanak ki hatást, innen ered a Carpenter-effektus alternatív elnevezés. (Carpenter az ideomotor szót az ideo, azaz “eszme” vagy “mentális reprezentáció” és a motor, azaz “izomműködés” összetevőkből származtatta). A dolgozatban Carpenter kifejtette elméletét, miszerint az izommozgás független lehet a tudatos vágyaktól vagy érzelmektől.
Carpenter barátja és munkatársa volt James Braidnek, a modern hipnózis megalapítójának. Braid hamarosan átvette Carpenter ideo-motoros terminológiáját, hogy megkönnyítse a tanára, a filozófus Thomas Brown nézetein alapuló legalapvetőbb nézeteinek átadását, miszerint a hipnotikus szuggesztió hatékonysága attól függ, hogy az alany egyetlen (tehát “domináns”) gondolatra koncentráljon. 1855-ben Braid kifejtette döntését, miszerint felhagy korábbi, Carpenter (1852) “ideo-motoros elvén” alapuló “mono-ideo-motoros” kifejezésével, és elfogadja a megfelelőbb és leíróbb “mono-ideo-dinamikus” kifejezést. Döntése azon a javaslaton alapult, amelyet közös barátjuk, Daniel Noble tett Carpenternek (1854-ben), hogy a Carpenter által leírt tevékenységet tágabb alkalmazásaiban pontosabban lehetne értelmezni (vö, az ingáknál és az ouija-tábláknál szélesebb körben), ha “ideo-dinamikai elvnek” neveznénk:
Azért, hogy két nagyrabecsült barátomnak teljes igazságot szolgáltassak, a mono-ideo-dinamika kifejezéssel kapcsolatban kérem, hogy néhány évvel ezelőtt Dr. W. B. Carpenter bevezette az ideo-motor kifejezést, hogy jellemezze azokat a reflexes vagy automatikus izommozgásokat, amelyek pusztán az elmében létező, mozgással kapcsolatos elképzelésekből erednek, minden tudatos akarati erőfeszítés nélkül. 1853-ban Daniel Noble e kifejezésre utalva azt mondta: “Az ideo-dinamikus valószínűleg megfelelőbb kifejezés lenne, mivel a jelenségek szélesebb körére alkalmazható”. Ezzel a véleménnyel teljesen egyetértettem, mert jól tudtam, hogy egy idea nemcsak az akaratlagos mozgás izmaiban, hanem a test minden más funkciójának állapotát tekintve is képes a mozgást automatikusan megállítani, illetve gerjeszteni. Ezért elfogadtam a monoideodinamika kifejezést, mint még átfogóbbat és jellemzőbbet, ami a valódi mentális kapcsolatokat illeti, amelyek minden dinamikus változás során fennállnak, amelyek a test minden más funkciójában, valamint az akaratlagos mozgás izmaiban is végbemennek.
Az angol tudós, Michael Faraday, a manchesteri sebész, James Braid, a francia kémikus, Michel Eugène Chevreul, valamint az amerikai pszichológusok, William James és Ray Hyman tudományos vizsgálatai kimutatták, hogy számos, szellemi vagy paranormális erőknek vagy titokzatos “energiáknak” tulajdonított jelenség valójában az ideomotoros működésnek köszönhető. Továbbá ezek a vizsgálatok azt mutatják, hogy “a becsületes, intelligens emberek tudattalanul is képesek olyan izomműködésre, amely összhangban van az elvárásaikkal”. Azt is megmutatják, hogy a viselkedést irányító szuggesztiók finom nyomok által is adhatók (Hyman 1977).
Néhány operátor azt állítja, hogy az ideomotoros válaszok segítségével kommunikálnak az alany “tudattalan elméjével”, a tudattalan elme számára fizikai jelzések rendszerét használva (például ujjmozdulatok), hogy jelezze az “igen”, “nem”, “nem tudom” vagy “nem állok készen arra, hogy ezt tudatosan tudjam”.
Egy egyszerű kísérlet az ideomotoros hatás demonstrálására az, hogy egy kézben tartott ingát hagyunk egy papírlap fölött lebegni. A papírra olyan szavak vannak nyomtatva, mint IGEN, NEM és LEHET. A kéz apró mozdulatai a kérdésekre adott válaszként az ingát a papíron lévő szavak felé mozdíthatják. Ezt a technikát használták már az extraszenzoros érzékelés, a hazugság felderítése és az ouija táblák kísérleteihez. Ezt a fajta kísérletet Kreskin használta, és olyan illuzionisták is alkalmazták, mint Derren Brown.
- Az inga automatikus mozgásának 2019-es vizsgálata egy mozgásrögzítő rendszer segítségével kimutatta, hogy az ingaillúzió akkor jön létre, ha az ingát tartó ujjak az inga rezonanciafrekvenciájához közeli rezgési frekvenciát generálnak. Megfelelő frekvencia mellett a kar nagyon kis hajtómozdulatai is elegendőek ahhoz, hogy viszonylag nagy ingamozgást hozzanak létre.