Mi a közös azokban az emberekben, akik valódi kiválóságot és tartósan magas teljesítményt érnek el?

A válasz nem a nagyszerű gének, bár jó, ha vannak. Hanem a hajlandóság arra, hogy nap mint nap túllépjék a jelenlegi határaikat, annak ellenére, hogy ez kellemetlenséget okoz, hogy lemondanak a közvetlenebb kielégülésről, és hogy nem biztos, hogy megjutalmazzák őket az erőfeszítéseikért.

Az első módja annak, hogy ezt fizikailag, a testemen keresztül tapasztaltam. Rendszeresen edzek súlyokkal. Tényleg kényelmetlenségig hajtom magam, és az évek során jelentősen megerősödtem. Hatvanévesen erősebb vagyok, mint 30 évesen.

De igazából ritkán erőltetem magam a végkimerülésig. Ha ezt tenném, a bizonyítékok azt sugallják, hogy jelentősen erősebb lennék, mint amilyen már most is vagyok. A kulcs itt az intenzitás, nem az időtartam. Ha hajlandó lennék keményen nyomni, kevesebb ismétlést tudnék végezni, és sokkal kevesebb idő alatt több hasznot húznék, mint amennyit most befektetek.

Hát miért nem teszem? A válasz, amit kissé kínos bevallanom, az, hogy nem vagyok hajlandó több kényelmetlenséget elviselni, mint amennyit már elviselek. Az elme becsap minket, hogy azt higgyük, már jóval azelőtt elértük a határainkat, mielőtt ténylegesen elérnénk azokat.

Az embernek két erős ősi ösztöne van. Az egyik a fájdalom elkerülése, ez az ösztön segített a túlélésben, amikor a szavannán sebezhetőek voltunk a ragadozókkal szemben. A másik az élvezetek irányába való elmozdulás, egy ösztön, amely egykor a szűkös táplálék után kutatva tartott bennünket, és még mindig segít abban, hogy biztosítsuk génjeink továbbadását.

Sajnos egyik ösztön sem késztet bennünket arra, hogy a hosszabb távú nyereség szolgálatában késleltessük a kielégülést. Ehhez be kell vonnunk agyunk fejlettebb, reflektív részét – a prefrontális kéreg -, hogy tudatosan ellenálljunk a primitív sóvárgásnak, amely agyunk alsó részéből ered.

A másik hely, ahol ezt tapasztaltam, az írásomban játszódik le. Szívesen abbahagynám most a munkát, és megnézném az e-mailjeimet, vagy meglátogatnám a hűtőszekrényemet, nem csak azért, mert bármelyik egy kis élvezetet nyújtana, hanem azért is, hogy megszabaduljak attól a kellemetlen kihívástól, hogy a fejemben lévő gondolathalmazt tiszta, szuggesztív mondatokká gyúrjam.

Az életem során megtanítottam magam arra, hogy a számítógép előtt koncentrált maradjak. De még négy évtizedes írói pályafutás után sem könnyű. Az e-mailek pavlovi vonzása az utóbbi években csak még nehezebbé tette az összpontosítást – és sok ismerősöm számára szinte lehetetlenné.

A megkerülhetetlen igazság az, hogy a kellemetlenségek elviselésére és az azonnali kielégülés feláldozására való hajlandóság az egyetlen módja annak, hogy bármiben jobbá váljunk, és valódi kiválóságot érjünk el.
Három kulcs van ennek az ellenkező értelmű képességnek a megerősítéséhez:

1. Minimalizáljuk a kísértést, amely ugyanúgy működik, mint a ház a kaszinóban. Mindig legyőzi Önt, ha túl sokáig kiteszi magát neki. Gondolj a tortára vagy a süteményre egy irodai partin. Ha ott ülnek előtted, előbb-utóbb engedni fogsz nekik. Ugyanez igaz a bejövő e-mailekre is. Ha időnként nem kapcsolja ki teljesen, a folyamatos csörgések elkerülhetetlenül ellenállhatatlannak bizonyulnak.

2. Csak viszonylag rövid és meghatározott időszakokra kényszerítse magát a kényelmetlenségre. Az intervall edzés rövid, nagy intenzitású edzésszakaszokra épül, amelyeket pihenés és regenerálódás ellensúlyoz. Ez nehezebb, mint az aerob edzés, de hatékonyabb és kevésbé időigényes módja a fittség növelésének.

3. Építs energiarituálékat – pontos időpontokban végzett konkrét viselkedési formákat – a legnehezebb kihívásokhoz. Próbáld meg úgy kezdeni a napot, hogy megszakítás nélkül az előtted álló legfontosabb kihívásra koncentrálsz, legfeljebb 90 percig, majd tarts egy igazi megújulási szünetet. Rövid adagokban sokkal könnyebb elviselni a kellemetlenségeket.

Válasszon ki egy területet az életében, és minden nap csak egy kicsit erőltesse meg magát annál, mint amit lehetségesnek tart. Jobban fogod érezni magad, és idővel egyre jobb leszel abban, amit csinálsz.