Miözben igaz, hogy a gleccserek és a jégtáblák egyaránt nagy jégtömegek, amelyek a sarkvidéki régiókban találhatók, van köztük egy lényeges különbség. Alapvetően a gleccserek a szárazföldön keletkeznek, a jégtáblák pedig a nyílt vízben alakulnak ki, és a tengeri jég egyik formája.
A gleccserek a hó vagy más szilárd csapadék átkristályosodásával jönnek létre, amely még az olvadási időszakban sem olvad el jelentősen. A lehullott hó sok év alatt (a hőmérséklettől és a nedvességtől függő sebességgel) jéggé tömörül. A gleccser az olvadékvíznek az alján történő visszafagyásából is nyerhet tömeget. Bár a gleccserek elsősorban hóesésből táplálkoznak, növekedhetnek az eső, jégeső, hófagy és hóréteg megfagyása következtében is; a lavinák is hozzájárulhatnak a gleccserek hóhoz. Gleccserek találhatók a sarkvidéki területeken, az Antarktiszon, valamint a mérsékelt égövi, sőt trópusi éghajlatú magas hegyeken. Azokat a gleccsereket, amelyek összefüggő lemezekben húzódnak és egy nagy szárazföldet, például az Antarktiszt vagy Grönlandot borítják, jégtakaróknak nevezzük. Ha hasonlóak, de kisebbek, akkor jégsapkáknak nevezzük őket. A mozgásukat irányító útvonalba zárt gleccsereket hegyi gleccsereknek nevezik, azokat, amelyek egy gleccseres terület lábánál sík terepen terjednek, piedmont gleccsereknek, és azokat, amelyek egy gleccseres területről az óceánra terjednek, jégtábláknak.
A jégtáblák viszont fagyott tengervízből állnak. Nyugodt körülmények között a frazilnak nevezett kristályok leveses szuszpenziója fagy össze, hogy lapokat alkosson, majd egy konglomerátumnak nevezett fenékfagyási folyamat révén tovább növekszik. Turbulensebb körülmények között a frazilkristályok palacsintákká gyűlnek össze. Ahogy nőnek, megvastagodnak és egymásra rakódnak, végül jégtáblákat alkotnak. A jégtáblák meglehetősen mozgékonyak, és az óceán felszínén sodródnak. A jégtáblák összetétele és életciklusa az Antarktiszon más, mint a Jeges-tengeren.