A képzőművészetben a “fókuszpont” kifejezés a képzőművészeti alkotást egyedivé tevő érdekes pontként definiált, az optikában pedig arra a helyre utal, ahol a párhuzamos fénysugarak találkoznak, miután áthaladnak egy domború lencsén, vagy eltérnek egy homorú tükörből. A legtágabb értelemben a fókuszpont egy fényképen a fotós nézőpontjának szinonimája. Végül is, milyen érdekessége van egy képnek a mögötte álló szerző nélkül?
A fókuszpontok óriási hatással vannak bármely adott kép olvasására és értékelésére, ezért merüljünk el benne, és vizsgáljuk meg, hogyan működnek.
Elhelyezés a keretben
Fotósként Ön irányítja a fókuszpont(ok) elhelyezését a képen, és Önnek van hatalma arra is, hogy elrendezze őket a keretben, hogy segítse vagy akadályozza a könnyű megtekintést és értelmezést. Tegyük fel, hogy egy könnyen értelmezhető kép létrehozására törekszel, ahelyett, hogy az ördög ügyvédje játékként kereteznéd a felvételt.
A fókuszpontokkal és medencetükrökkel való szórakozás és játék az elemek keretben való elhelyezésének különböző lehetőségeit, valamint a fókuszpont mint szilárd tárgy határait tárja fel.
A legalapvetőbb – olvashatóan kiszámítható – megoldás, ha a fókuszpontot a keret közepére helyezzük. Bár ez hatásos lehet egy üzenet nyomatékosítására vagy egy nehezen elérhető téma megragadására, a képek készítésekor sokkal többet kell felfedezni, mint egyszerűen céltáblaként bekeretezni a témát. Valójában a maximális hatás érdekében egy régóta bevett kompozíciós irányelv azt javasolja, hogy az érdeklődés középpontját a harmadolási szabályhoz kapcsolódó rácsvonalak és metszéspontok mentén helyezzük el. Ez egy önálló kompozíciós irányelv, amelyről bővebben olvashat a Keretezés a harmadok szabálya alapján című explora-cikkben.
Élesség, fókusz és mélységélesség
Mivel a fénykép fókuszpontja (vagy pontjai) az egyik elsődleges elem a néző érdeklődésének felkeltésére, sok múlik azon, hogyan jelenik meg a keret többi eleméhez viszonyítva. Technikailag a fókuszpont kezelése – csakúgy, mint a kép egésze – nagyban függ a közvetíteni kívánt koncepciótól.
Melyik kép a legvonzóbb, a rózsabimbó lágy fényben, vagy a kavicsos talaj elhalt gallyakkal és levelekkel? Válasza valószínűleg megerősíti a fénykép fókuszpontjának fontosságát.
Amint fentebb említettük, hacsak nem akarjuk megzavarni vagy összezavarni a nézőt, a józan ész azt diktálja, hogy a kép fókuszpontját éles fókuszban ábrázoljuk. Egy olyan fénykép szerencsétlen példája, ahol a maximális élesség egy nem fókuszált fókuszpont mögé vagy elé esik, új megvilágításba helyezi Ansel Adams klasszikus mondását: “Nincs rosszabb, mint egy homályos fogalom éles képénél”. Ami ezt a szerzőt illeti, egy jól exponált kép egy akaratlanul homályos fókuszponttal a nagyobb bűnös a kettő közül.”
Amióta megállapítottuk az éles fókuszpontot, további kontextusba helyezzük ezt a mélységélesség vizsgálatával. Elegendő fény mellett az objektív rekeszének rugalmas skálája nagymértékben befolyásolhatja, hogy a fókuszpontot hogyan érzékeljük egy jelenetben. A korlátozott mélységélesség alkalmazása egy kép éles fókuszpontjánál arra szolgál, hogy kiemelje vagy hangsúlyozza az érdekes pontot. A másik véglet, ha a fókuszpont élessége az előteretől a távoli horizontig egyenletes marad, akkor a fókuszpont kevésbé lesz észrevehető.
A bal oldali képen az éles fókuszban lévő pánikok bevonják a nézőt a korlátozott mélységélességbe, míg az előtérben lévő elmosódott pánik versenyez a jobb oldali élesen meghatározott pánik fókuszpontjával, ami vizuális feszültséget ad.
Ez csupán egy ízelítő abból, hogy az élesség, a fókusz és a mélységélesség hogyan befolyásolhatja a fényképészeti kompozíciót. Ha többet szeretne megtudni erről a témáról, olvassa el a Hogyan működik a fókusz.
Szín, világítás és kontraszt
Az élesség, a fókusz és a mélységélesség működéséhez hasonlóan a szín, a világítás és a kontraszt változó szintjei is befolyásolhatják a fókuszpont érzékelését és értelmezését.
A fényes neon gyalogátkelőhely tábla egyértelmű fókuszpontként szolgál a bal oldali sivatagi táj közepén, míg a jobb oldali jelenet földszínű téglái és egyéb tárgyai a korlátozott színpaletta miatt összességében kevésbé könnyen megkülönböztethetők fókuszpontként.
Az élénk színű (vagy monokróm esetében mély tónusú) fókuszpont nagyon jól látható lesz egy egyébként visszafogott színvilágú vagy tónusú képen. Ha azonban ugyanazokat a relatív értékeket osztja meg, mint a kép többi része, ezt az érdekes pontot nehéz lehet megkülönböztetni – ami a “Hol van Waldo?” rejtvény kihívásait idézi fel.
Míg a fényképezőgép beállításai az elsődleges eszközök a kép élességének, fókuszának és mélységélességének megváltoztatására, a megvilágítás és a kontraszt megváltoztatása gyakran könnyebben elérhető a fényképezőgép fizikai mozgatásával olyan látószögbe, amely ezeket a változó körülményeket a lehető legjobban mutatja. Más szóval, hacsak nem szeretné, hogy a fókuszpontot valóban elnyomja a kontraszt és a fakulás, keressen olyan szögeket, amelyekkel elkerülheti, hogy egyenesen a napba fényképezzen.
A kamera nap felé irányítása fokozza a bal oldali szédítő ösvény disszonáns hangulatát. A jobb oldali tájképen, amelyet az ösvény tetejének közelében vettünk fel, a kamera a naptól távolabbra mutat, ami nagyobb részletgazdagságot és kellemesebb kontrasztszintet eredményez.
És semmiképpen ne korlátozza a kompozíciós lehetőségeket pusztán az objektív zoomolására – változtassa meg a látószöget azzal, hogy mozog. A kamera vízszintes tengely mentén történő mozgatásán kívül próbáljon meg alacsonyra ereszkedni, vagy felülről fényképezni a jelenetet. Mozgás közben nyugodtan figyelje meg, hogyan változik a megvilágítás és a kontraszt szintje, amíg meg nem állapodik egy olyan nézőpontban, amely kiemeli a fókuszpont(ok)at a látásmódjának leginkább megfelelő módon.
A több fókuszpont egyensúlya és egymás mellé helyezése
Nincsenek szabályok arra vonatkozóan, hogy egy kép egyetlen fókuszpontra korlátozódjon, és ezt számtalan olyan fénykép bizonyítja, amely két vagy több jelentős fókuszpontot tartalmaz. Amikor egy jelenetben több fókuszpontot komponálunk, az egyik hatékony stratégia az, ha az elemeket úgy rendezzük, hogy létrehozunk egy elsődleges fókuszpontot, majd ezt szembeállítjuk egy másodlagos vagy akár harmadlagos elemmel, és így tovább. Gondoljon erre úgy, mint a néző szemének vonzására, majd a szem irányítására a jeleneten keresztül.
Hacsak nem próbál erős kijelentést tenni az egyensúlyról vagy a szimmetriáról, két (vagy több) azonos súlyú fókuszpont bemutatása egy képen valószínűleg arra készteti a néző figyelmét, hogy ismételten váltogassa a versengő elemek között. Az elsődleges fókuszpont méretének vagy vizuális súlyának hangsúlyozása érdekében végzett enyhe kiigazítás (amelyet színnel vagy tónussal lehet elérni) segít abban, hogy a néző figyelmét először a leginkább hangsúlyos fókuszpontra irányítsa, mielőtt figyelmét a többi elemre irányítaná. Ha többet szeretne megtudni arról, hogyan befolyásolja az egyensúly és a szimmetria a fényképészeti kompozíciót, olvassa el az Explora cikkét: Az egyensúly és a szimmetria megértése a fényképészeti kompozícióban.
A Punctum mint szubjektív fókuszpont
A jelenet gazdag szín- és részletgazdagsága azonnal magára vonta a tekintetemet, és elmerültem több nézőpont felfedezésében. A jobb oldali részletképen a fókuszpont talán a vastag faoszlopon van, de a másik oszlop mögül előbukkanó fehér fény az, ami punctumként szúrja a tudatom.
A fókuszpontok kiválasztása és keretezése nagyon szubjektív gyakorlat, amelyet a fotós látásmódja vezérel, de a néző reakciója is befolyásol.
A néző nézőpontja különös ráncot ad ehhez a vitához. Ezt a témát mesterien fogalmazta meg Roland Barthes francia filozófus Camera Lucida című könyvében. Barthes a legkülönfélébb fényképek példáján keresztül azonosította azokat a sajátos pontokat, amelyek rendkívül személyes reakciót váltottak ki belőle. A Punctum elnevezést (a latinból származik, jelentése: szúrni) arra használta, hogy leírja ezt a (fotós által gyakran figyelmen kívül hagyott) részletet és annak hatását (amely nézőnként nagyon eltérő lehet).
Barthes ugyan soha nem hozta kifejezetten összefüggésbe a punctumot a fókuszponttal, mégis érdemes itt megemlíteni, hogy a képkészítőket arra ösztönözze, hogy a kép megkomponálásakor, valamint a technikai és művészi döntések meghozatalakor figyeljenek a néző értelmezésére, hogy hatékonyan kommunikálhassák másokkal a világról alkotott elképzelésüket.
Aki többet szeretne megtudni a punctumról és Barthes Camera Lucida című könyvéről, annak érdemes elolvasnia Cory Rice Explora cikkét, 4 Ideas from the Photographic Writings of Roland Barthes.
Egy oázis a szemnek
Hogyan állunk tehát a fókuszpontok fontosságával a fényképészeti kompozíció szempontjából?
Míg a fókuszpont kiválasztása a fényképész elméjében történik, és a kép megkomponálása során rögzül, annak fontossága változatlanul a néző reakciójához kötődik. Amint azt Barthes példája a punctumról világossá teszi, az ilyen érdekességek, ha sikeresek, fokozott képességet teremtenek arra, hogy a néző tekintetét magukra vonzzák és érdeklődését fenntartsák. Akár harmonikus, akár disszonáns a téma és a keret egyéb elemei, a hatás ugyanaz. Képletesen szólva, ha úgy tetszik – tekintse a képeinek fókuszpontjait oázisnak a szem számára, és a nézőpontjának magvainak.