Amint egy újabb Hall of Fame-szavazás felé haladunk, sokan figyelik majd Andruw Jones szavazati arányát. Az egykori Braves-sztár, aki a Dodgers, a Rangers, a White Sox és a Yankees csapataiban is megfordult, negyedszer szerepel a szavazólapon. Az első két évben 7,3, illetve 7,5 százalékos eredményének köszönhetően lógott a szavazólapon, a legutóbbi alkalommal pedig 19,4 százalékos eredményt ért el. Elképzelhető, hogy nekifut és eléri a 75 százalékot, mielőtt túljutna a 10 próbálkozáson.

A legerősebb terület, amiért Andruw Jones bekerülhetne a Hírességek Csarnokába, az a kivételes védekezése lenne a centerpályán. Az a viszonylag csekély támogatás, amit ezért kapott, úgy tűnik, nem állja meg a helyét a többi minden idők nagy védőjéhez képest. Igen, így van. Erre mindjárt rátérünk.

Nekem úgy tűnik, hogy a szavazók még mindig nem tudnak mit kezdeni a védekezéssel, általánosságban. Nehéz bárkit is hibáztatni, mert a védekezés értékelése a baseballban még mindig olyan pontatlan tudomány. A kirívó hibákat könnyű észrevenni, de mindenki, akinek van egy tisztességes baseball-agya, tudja, hogy mennyire számít a range és mennyire nehéz ezt szabad szemmel megítélni. Meg kell próbálnunk megtalálni, hogy mely mérőszámok mérik a legjobban azt, ami a szemmel való vizsgálatnak megfelel, és még ha úgy is döntünk, hogy egy statisztika pontosnak tűnik, nincsenek meg az eszközeink ahhoz, hogy visszamenjünk és alkalmazzuk ezt az új statisztikát a múltra, különösen minél messzebbre megyünk vissza, mivel a videók egyre korlátozottabbá válnak.

Mégis voltak olyan esetek, amikor a védekezés döntött a Hírességek Csarnokának szavazásán, mind a közelmúltban, mind egy kicsit régebben.

Ozzie Smith-t általában minden idők legjobb védekező játékosának tartják. A Defensive WAR is ezt mutatja. A védekezés az oka annak, hogy elsőre könnyedén berepült a Hallba (91,7%). Bár 2460 ütést és 580 lopást szerzett, de karrierje során .262-es ütő volt 87-es OPS+ értékkel. Csak egyszer érte el a .300-as átlagot, és csak négyszer érte el a 100-as OPS+-t (ligaátlag).

Ezzel nem Smith Hall-ügyét akarom becsmérelni. Minden idők legjobb védekező játékosának ott a helye. Viszont nem csak a védekezéssel erősíti az ügyet.

Brooks Robinsonnak sokkal jobb a támadó profilja, de ő is a harmadik bázison játszott, ami hagyományosan egy olyan pozíció, amelytől nagy támadást várnak. Karrierje során .267-et ütött 105 OPS+ értékkel. Nem jutott el 3000 találatig, és csak 268 homerrel zárt. Első próbálkozásra a szavazatok 92%-át kapta meg. Ez azért van, mert általában úgy tartják számon, mint a történelem legjobban védekező harmadik basemanjét (találd ki, ki áll az első helyen az összes zónafutásban).

Még lejjebb haladva, Bill Mazeroski egy veteránbizottsági választás volt. Karrierje során .260/.299/.367 (84 OPS+) ütő volt, de a második bázison nyújtott kiváló védekezése és az 1960-as World Series walk-off homerje alapján került be.

Nem ezek a srácok az egyetlenek, akik elég jelentős – még ha változó is – lökést kaptak a védekező képességükért (Joe Tinker, Luis Aparacio és Phil Rizzuto a régebbi generációkból, akik eszembe jutnak). Nekem nincs ezzel semmi bajom, mivel a védekezés hatalmas része a játéknak.

Én csak azon tűnődöm, hogy hol van ez az erősítés Jones számára.

Defense

A defensive WAR-ban, akár a Fangraphs, akár a Baseball-Reference szerint, Jones minden idők legjobb outfieldere. Utóbbiban az összes játékos között a 22. helyen áll a történelemben egy válogatott középpályás és elkapó mögött.

A középmezőnyjátékosok között a defensive WAR-t vizsgálva nem igazán szoros a helyzet. Jones elsöprő fölénnyel vezet (top 13-as lista itt).

A “összes zónafutást” használva (magyarázat itt, de a rövid forma az, hogy ez a futások száma, amivel egy játékos az átlagos védő felett vagy alatt volt a pályafutása során a pozícióján), Jones a második a történelemben Brooks Robinson mögött, megelőzve a széles körben elfogadott minden idők legjobb védőit, mint Ozzie Smith, Roberto Clemente és Willie Mays.

Jones négyszer vezette a ligát védekező WAR-ban, míg kilencszer a top 10-ben végzett. Hatszor vezette a ligát az összesített zónafutásokban, és nyolcszor végzett az első 10-ben. Hatszor vezette a középmezőnyjátékosokat a putoutokban (ami a range-jének is betudható) és háromszor az asszisztokban (igen, dobni is tudott).

Majdnem minden fejlett mérőszám szerint Jones valószínűleg minden idők legjobb védekező szélsőjátékosa volt, és minden idők legnagyobb védekező játékosai között volt.

Megértem, hogy a szurkolók nagy része nem találja értelmesnek ezeket a számokat, hiszen mi nem ezeken nőttünk fel. Ez jogos és teljesen érthető. Hogy mi maradt nekünk? A szemrevételezés és a beszámolók. Többek között Jones Hall of Fame menedzsere, Bobby Cox is azt mondta, hogy ő volt a legjobb védekező játékos, akit valaha menedzselt vagy egyáltalán látott. A Hall of Fame dobói, John Smoltz és Tom Glavine szintén nyilvánosan azt mondták, hogy Jones volt a legjobb védekező játékos, akit valaha láttak. Körbekérdeztem több játékosmegfigyelőt és korábbi játékost, és a válasz egységes volt: Jones volt generációjának és talán több generációnak is a legjobb védekező középpályása.

A szemteszt megtévesztő voltára én is kíváncsi vagyok. Jones annyira legendás volt mind a kivételes ugrásai miatt a légylabdáknál, mind pedig azért, hogy milyen simán követte őket. Vagyis ha csak egy maroknyi meccset láttál a tévében egy évben Jones-szal a centerben, akkor is olyan könnyedén csinálta, hogy az már árthatott a megítélésnek (ezt több scout és volt játékos is említette). Nem úgy nézett ki, mint aki holt sprintben megy, hogy a résbe ugorva elkapja a labdát, amikor másoknak lehet, hogy ezt kellett volna megtenniük. Ehelyett már jóval a labda előtt volt, és látszólag könnyedén korcsolyázott ahhoz, amit rutinszerű elkapássá tett. Rutinszerű Jones számára, de látványos játék pusztán egy nagyszerű középső védő számára, és egy dupla vagy tripla még egy átlagos szélsőjátékos számára is.

Meg kellene büntetni azért, mert olyan jó volt az ugrásokban, hogy a kiemelkedő játékokat rutinszerűvé tette? Nem, sőt, tulajdonképpen jóvá kellene írni neki. Ez látszik a fenti számokban, és azok, akik az ő korszakában játszottak és scoutoltak, első kézből látták. Ők tudták. Ez volt az elfogadott valóság. Ezért volt automatikus Gold Glove-győztes 10 egymást követő szezonban egy prémium poszton.

Nem csak ez, de Jonesnak vannak olyan támadószámai, amelyeknek egy lökést kell adniuk, miután megállapítottuk, hogy ez egy kesztyűs eset.

Offenzíva

Jones 434 hazafutással zárta karrierjét, miközben 1200 futás és RBI tekintetében is északra volt 1200-tól. Ezek semmiképpen sem kiemelkedőek más Hall of Fame sluggerekhez képest, de egy prémium pozícióban lévő kesztyűs fickóhoz képest rohadtul lenyűgözőek. Karrierje során 111 OPS+ értéket ért el, ami azt mutatja, hogy átlagon felüli ütőnek bizonyult.

A hanyatlás miatt, amire mindjárt kitérünk, Jones nem volt egy compiler. A támadócsúcsa az, ahol a fellendülésnek meg kell történnie. Ne feledjük, a baseball vitathatatlanul legjobb védőjátékosáról beszélünk. Jones 1998 és 2006 között .270/.347/.513 pontot ütött (119 OPS+), miközben átlagosan 31 duplát, 35 homert, 104 RBI-t, 99 futást és 12 lopást ért el szezononként. Kilenc éven át átlagosan ilyen teljesítményt nyújtott, miközben a középpálya egyik legjobbja volt, ami Hall-érdemesnek tűnik.

Hétszer lépte át a 30 homert, egyszer a 40-et és egyszer az 50-et. Ötször dobott több mint 100 futást, míg négyszer 100 szerzett futás fölé jutott.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy megemlítsük a valószínűsíthető okozóját annak, hogy Jones többségi támogatás nélkül lóg a szavazólapon.

Drasztikus hanyatlás

A közhiedelem szerint Jones hanyatlása akkor kezdődött, amikor megjelent a Dodgers táborában, frissen aláírva egy hatalmas szerződést, túlsúlyosan és formán kívül. L.A.-ben tényleg teljesen padlóra került — de a szerződése csak két évre szólt, és a Bravesnél töltött utolsó évében .222/.311/.413-at ütött. Ha belekalkuláljuk azt a 2007-es szezont Atlantában, akkor Jones utolsó hat évében .214/.314/.420 (92 OPS+) volt, miközben a 29 éves kora után mindössze 92 homert szerzett.

Az 1998-2006 közötti szezononkénti 6,1 WAR átlagot követően Jones 2007-ben 3,0 WAR-t szerzett, majd karrierje hátralévő öt évében mindössze 1,7-et.

Az idősebb generációkból biztosan sokaknak vannak történetei olyan játékosokról, akik így estek szét, de Jones az én generációm példája. Jones három év alatt MVP-kaliberű játékosból nevetség tárgyává vált. Soha nem épült fel teljesen, még akkor sem, ha az alkonyán volt néhány produktív erőszezonja.

Kíváncsi vagyok, hogy ez a drasztikus hanyatlás mennyire befolyásolja a szavazást. Véleményem szerint nem kellene. A Hall of Fame szavazásnak az összkép alapján kellene történnie, és Jones alacsony aránya úgy tűnik, mintha a karrierje kisebb, utolsó szakasza nagyobb súllyal esne latba.

Ez azonban tényező, még akkor is, ha a teljes képet nézzük.

Ez a visszaesés miatt Jonesnak két olyan száma van, ami úgy tűnik, elriasztja a szavazókat. Először is, a .254-es karrierátlaga elég alacsony a Hall mércéjéhez képest. Itt még Ozzie Smith is megelőzi őt. Jones nem érte el a 2000 találatot, 1933-mal végzett. Ez másoknál nem volt kizáró ok, de ez egy alacsony szám, és néha a szavazóknak olyan dolgokra van szükségük, mint legalább egy “2” a négy számjegyű karrierütések elején.

A visszaesésnek köszönhetően Jones a JAWS és a WAR tekintetében egy kicsivel a Hall of Fame szabványa alatt van, bár a csúcs WAR (“WAR7”, amely a hét legjobb WAR-szezont veszi figyelembe) tekintetében a szabvány felett van, és csak Mays, Ty Cobb, Mike Trout(!), Mickey Mantle, Tris Speaker, Ken Griffey Jr., Joe DiMaggio és Duke Snider mögött van.

Az eset

Andruw Jones valószínűleg minden idők legjobb védekező középpályása volt, akinek nagyszerű támadócsúcsa volt. Volt egy drasztikus visszaesése is, ami azt jelentette, hogy az ütésátlagban és több kulcsfontosságú számoló statisztikában is elmaradt a Hall of Fame standardtól.

Mivel ez vélemény kérdése, nincs rossz válasz. Számomra ő egy igen. A nem szavazatokat megértem. Csak remélem, hogy megfelelő kontextusba helyezik a védelmét.