A New York Times irodalomkritikusa, író és tanár Anatole Broyard 1920. július 16-án született a louisianai New Orleansban, Paul A. Broyard asztalos és Edna Miller, két világos bőrű afroamerikai fiaként. A nagy gazdasági világválság idején családja a város történelmi francia negyedéből a New York-i Brooklyn egyik negyedébe költözött. Apja ekkor döntött úgy, hogy fehérnek adja ki magát, hogy munkát kapjon.
A második világháború megszakította Broyard tanulmányait a Brooklyn College-ban. Fehér identitást vett fel, amikor belépett az amerikai hadseregbe, századossá emelkedett, és ironikus módon egy kizárólag feketékből álló teherrakodó zászlóalj élére helyezték. Nem sokkal a háború befejezése után elvált első feleségétől, Aida Sancheztől, aki Puerto Ricó-i vegyes származású volt; kihasználta a G.I. Billt, hogy a New School for Social Research-ben tanulhasson; és a háború alatt megtakarított pénzéből nyitott egy könyvesboltot Greenwich Village-ben, amely elősegítette kapcsolatát olyan írókkal, mint Delmore Schwartz, Maxwell Boderheim, Max van den Haag és Chandler Brossard. Az 1940-es évek végén Broyard elkezdett írásokat küldeni a legszínvonalasabb értelmiségi magazinoknak, köztük a Partisan Review-nak és a Commentary-nak. A Discoveryben 1954-ben megjelent “What the Cystoscope Said” című cikke, amely apja rákbetegséggel vívott vesztes harcáról szólt, bejelentette az irodalmi világnak, hogy egy félelmetes új tehetség érkezett.
Amint hírneve nőtt, fehérek és feketék egyaránt suttogtak Broyard faji identitásáról szóló találgatásokról. Legközelebbi fehér társai hallottak a fekete származásáról szóló pletykákról, de nem szívesen említették neki – maga a felvetés is gyorsan elhárította, vagy dührohamot váltott ki belőle. Amikor 1958-ban a Time magazinban megjelent a fotója, Arna Bontemps fekete költő-regényíró azt mondta barátjának, Langston Hughesnak: “A képén … úgy néz ki, mintha néger lenne. Ha így van, ő az egyetlen ásó a Beat-generáció tagjai között.”
A hatvanas évek elejére Broyard a reklámmal kapcsolatos alkalmi munkákat végzett, és részmunkaidőben tanított a New Schoolban. 1962-ben feleségül vette Alexandra Nelson norvégiai amerikai táncosnőt. Hat évig a Wunderman Ricotta & Kline reklámügynökségnek dolgozott, a család connecticuti otthonából ingázott Manhattan belvárosába. Az évtized későbbi szakaszában több címlapkritikát írt a New York Times Book Review számára, majd Christopher Lehmann-Hauptot váltotta a kiadvány napi kritikusaként. A Times szerkesztőjeként a nemzet egyik vezető ízlésbírájává és kulturális kapuőrévé tette, akinek a véleménye megerősítheti vagy tönkreteheti az irodalmi törekvéseket.
Broyard kritikáinak gyűjteménye, az Aroused by Books (1974) és a Men, Women, and Other Anticlimaxes (1980) a Random House, illetve a Methuen kiadónál jelent meg. 1984-ben rovatot kezdett írni a Book Review-ban.
Broyard 1989-ben vonult vissza a Times-tól, és 1990. október 11-én halt meg prosztatarákban. Két önéletrajzi műve posztumusz jelent meg: Intoxicated by My Illness and Other Writings on Life and Death (1992) és Kafka Was the Rage: A Greenwich Village Memoir (1993). 1996-ban Henry Louis Gates, Jr., a Harvard Egyetem professzora a The New Yorkerben elmélyült elmélkedést írt Broyard életéről, különös tekintettel Broyard bonyolult kísérletére, hogy fehérnek vallja magát. Amikor Broyard sötétebb bőrű nővére, Shirley részt vett a gyászszertartáson, a fehér gyászolók megdöbbenve látták, hogy a nő fekete. Broyard haragjától tartva, még felesége sem osztotta meg faji származásának titkát gyermekeikkel, Todddal és Bliss-szel, egészen a haláláig.