A népszerű képzeletben a veganizmus és a környezetvédelem kéz a kézben jár. Mindkettőt – gyakran egy hangon – az ultraprogresszív típusok képviselik, akik tiltakoznak az ellen, hogy etikusabban és felelősségteljesebben kellene élnünk a bolygó megmentése érdekében. Mindkét típus azzal érvel, hogy a kevesebb metánkibocsátó szarvasmarha fogyasztása és a mezőgazdasági szempontból hatékonyabb növények fogyasztása az első lépés, amit mindannyian egyénként megtehetünk az éghajlatváltozás megállítása érdekében.
A brit Sustainable Food Trust által közzétett jelentés nem csak hallgatólagosan megkérdőjelezi azt a feltételezést, hogy a veganizmus és a környezetvédelem szimbiózisban működik, hanem hallgatólagosan azt is sugallja, hogy a két mozgalom valójában konfliktusban állhat egymással.
A jelentés felszólítja a vegánokat, hogy a bolygó megmentése érdekében hagyjanak fel a szójatej fogyasztásával, és hogy a tehéntej – különösen a fűvel legeltetett tehenek, nem pedig az importált szójabab – sokkal jobb a fenntartható bolygó szempontjából. ‘A vegánok és mások, akik szójából készült tejpótlót vásárolnak a tejeskávéjukhoz és a kapucsínójukhoz, vagy a reggeli müzlijükhöz, szintén ártanak a bolygónak. Jobban tennék, ha tehéntejre váltanának… ha segíteni akarnak egy fenntarthatóbb bolygó létrehozásában” – áll a jelentésben.
A szójabab és a pálmaolaj globális termelése az elmúlt 20 évben megduplázódott és tovább növekszik. Ez a kettő teszi ki a globális növényi olajtermelés 90 százalékát, és feldolgozott élelmiszerekben, állati takarmányokban és nem élelmiszeripari termékekben használják fel. Sokan közülünk tisztában vannak azzal, hogy a pálmaolaj termesztése milyen pusztítást okoz az esőerdőkben, de kevésbé ismert a szójabab termesztése által okozott hasonló pusztítás: és mindkettő termesztése szörnyű következményekkel jár.
A szójatej csak a legkirívóbb csatatér a vegánok és a környezetvédelem között. A veganizmus, ahogyan ma gyakorolják, leginkább a kozmopolita középosztályok sajátja, akiknek étrendjébe gyakran Dél-Amerikából importált quinoa, kaliforniai mandula, indiai gránátalma, brazil bab, kínai goji bogyók és délkelet-ázsiai szója kerül – ezt a szóját viszont feldolgozott vegán hamburgerekké és vegán kolbászokká alakítják át. A legnépszerűbb növényi alapú fehérjéket, köztük a csicseriborsót, a lencsét és a chia magot is általában több ezer mérföldet repülnek, hogy eljussanak az Egyesült Királyságban élő fogyasztóikhoz.
Egy másik tejterméket helyettesítő termék, a mandulatej életét a kaliforniai mandulaföldek monokulturális tájain kezdi, ahol a mandulát peszticidekkel és gombaölő szerekkel locsolják le, mielőtt több ezer mérföldet repülne az Egyesült Királyságba. (Egyetlen pohár mandulatej előállításához kolosszális mennyiségű, 130 pint vízre van szükség). A műtrágya, gombaölő szerek, rovarirtók és gyomirtók használata már régóta jellemző az ipari kukorica- és gabonatermesztésre.
A divatos vegán ételek iránti étvágy pusztító hatással lehet a helyi gazdaságokra. 2013-ban a quinoa ára olyannyira megugrott, hogy azok, akik az Andokban termesztik a gabonát, ahol a helyi étrendben központi szerepet játszik, már nem engedhették meg maguknak.
A mai veganizmus leginkább a kozmopolita középosztály privilégiuma
A hagyományos gyümölcsök és zöldségek sem mind környezetbarátok. Az Egyesült Királyság epret és áfonyát importál a kontinentális Európából és az USA-ból, amikor itthon nincs szezonja, ami saját szénlábnyomot generál. És talán a legnagyobb bűnös a spárga. A Manchesteri Egyetem Angelina Frankowska által végzett kutatása nemrégiben megállapította, hogy az Egyesült Királyságban fogyasztott spárgának van a legnagyobb szénlábnyoma az itteni zöldségek közül, főként azért, mert Peruból importálják, valamint a zöldség szomjas természete és földigénye miatt.
A másik környezeti gazember, akit természetesnek veszünk, az avokádó, a hipszter vegán étrend egyik alapanyaga, és egy hasonlóan szomjas gyümölcs. Egyetlen érett avokádófának Kaliforniában, Chilében vagy Mexikóban – olyan területeken, amelyek krónikus vízhiánnyal küzdenek – nyáron naponta akár 209 literre is szüksége van, mielőtt repülővel eljut a fogyasztóhoz.
A sok “vegán élelmiszer” feldolgozott jellege még egy probléma. Idén februárban Graham McAuliffe, a Rothamsted Intézet munkatársa azt mondta, hogy a tofu szénlábnyoma rosszabb, mint a csirkéé, a sertésé vagy a bárányé. A fehérjetartalmú élelmiszernek nagyobb a szénlábnyoma, mint a húsnak, amelyet látszólag helyettesít, mivel feldolgozott, és mivel szójatejből készül. Hasonló a helyzet a kókuszolajból készült tehénmentes vegán sajtokkal is. Ezek termesztéséhez meleg trópusi éghajlatra van szükség, és gyakran importálják őket a csendes-óceáni régiókból vagy Sri Lankáról.
Nem önmagában a veganizmus az, ami feltétlenül rossz a környezetre. Az Oxfordi Egyetem 2018-as tanulmánya szerint a vegán étrend az egyetlen leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a környezeti lábnyomunkat, ami igaz, de csak az ésszerű és racionális vegán étrend esetében. Ha helyben termesztett, idényjellegű, nem feldolgozott zöldségekből, gyümölcsökből, hüvelyesekből, hüvelyesekből, bogyós gyümölcsökből, rizsből és zabból álló étrendet fogyasztanánk, akkor valóban jelentősen csökkentenénk a szénlábnyomunkat.
Ez nagyon unalmas és időigényes életnek hangzik, ami megmagyarázza a mai egzotikus vegán étrend csábítását, amely divatos dolog, de meglehetősen rossz a bolygónknak.