Ez az áttekintés a korábbi szakirodalmat tárgyalja, amely az izomerőnek az atlétikai teljesítményhez kapcsolódó különböző tényezőkre gyakorolt hatását és a nagyobb izomerő elérésének előnyeit vizsgálta. A nagyobb izomerő erősen összefügg a jobb erő-idő jellemzőkkel, amelyek hozzájárulnak a sportoló általános teljesítményéhez. Számos kutatás alátámasztja azt az elképzelést, hogy a nagyobb izomerő javíthatja az általános sportkészségek, például az ugrás, a sprint és az irányváltoztatási feladatok elvégzésének képességét. További kutatások azt mutatják, hogy az erősebb sportolók a sportágspecifikus feladatok során jobb teljesítményt nyújtanak. A nagyobb izomerő lehetővé teszi, hogy az egyén korábban és nagyobb mértékben tudjon potenciálozni, ugyanakkor csökkenti a sérülés kockázatát is. A sporttudósok és a szakemberek izometrikus, dinamikus és reaktív erőpróbák és változók segítségével nyomon követhetik az egyén erőjellemzőit. A relatív erő besorolható erődeficit, erőtársulás vagy erőtartalék fázisokba. Az, hogy az egyén melyik fázisba esik, közvetlenül befolyásolhatja a teljesítményszintjét vagy az edzés hangsúlyát. A meglévő szakirodalom alapján úgy tűnik, hogy a nagyobb izomerő nem helyettesíthető a nagyobb izomerővel, ha az egyén teljesítményének javításáról van szó az általános és sportspecifikus képességek széles skáláján, miközben egyidejűleg csökkenti a sérülés kockázatát e képességek végrehajtása során. Ezért a sporttudósoknak és a szakembereknek olyan hosszú távú edzésstratégiákat kell alkalmazniuk, amelyek az egyes sportágak/események szükséges kontextusában a legnagyobb izomerőt segítik elő. A jövőbeli kutatásoknak meg kell vizsgálniuk, hogyan változnak az erő-idő jellemzők, az általános és sportspecifikus készségek, a potenciálképesség és a sérülési arányok, amikor az egyének bizonyos normákról vagy az erő javasolt fázisairól átmennek egy másikba.