Az emberi evolúció bármely aspektusának sikeres rekonstrukciójához ideális esetben széles körű összehasonlításokra van szükség más főemlősökkel, mivel az általános elvek felismerése megbízhatóbb alapot nyújt a következtetéshez. Valóban, sok esetben szükséges más placentáris emlősökkel való összehasonlításokat végezni az értelmezések teszteléséhez. Ez az áttekintés az emberi szaporodással kapcsolatos következő témákkal kapcsolatos összehasonlító bizonyítékokat vizsgálja: (1) a herék, a spermiumok és a baculum mérete; (2) petefészekfolyamatok és párzási ciklusok; (3) placentáció és embrionális membránok; (4) vemhességi idő és újszülöttkori állapot; (5) agyfejlődés a szaporodással összefüggésben; és (6) szoptatás és elválasztási kor. A herék relatív mérete, a spermiumok középrészének mérete és talán a baculum hiánya arra utal, hogy az ember olyan párzási rendszerhez alkalmazkodott, amelyben a spermiumok versengése nem volt fontos tényező. Mivel az emlősök ivarsejtjeinek mérete nem nő a testmérettel, a testméret növekedésével egyre inkább eltörpülnek a nőstény szaporodási traktus mérete mellett. Ennek következményeit még fel kell tárni. A főemlősöknek hosszú petefészekciklusuk van, és az emberek átlagos mintázatot mutatnak. A menstruáció teljesen hiányzik a strepsirrhine főemlősökből, esetleg gyengén van jelen a tarsiereknél, és változóan jelentkezik a majmoknál. Az egyetlen más emlősök közül, amelyekről megbízhatóan beszámoltak, hogy menstruációt mutatnak, a denevérek. Három hipotézist javasoltak a menstruáció evolúciójának magyarázatára (a spermiumok által terjesztett kórokozók kiküszöbölése; az előkészített méhnyálkahártya metabolikus költségeinek csökkentése; a fiziológiai változások mellékhatásaként való megjelenés), de nem alakult ki konszenzus. A periovulációs periódustól eltérő időpontokban történő kopuláció nem csak az emberre jellemző, és a terhesség alatt történő kopuláció széles körben elterjedt az emlősök körében. Bár az emberi állapot szélsőséges, a petefészekciklus alatti hosszabb kopuláció a majomszerű főemlősök körében a normális, szöges ellentétben a félmajmokkal, amelyeknél a párzás jellemzően néhány napra korlátozódik, amikor a nőstény ösztruszban van. A rendszeres ciklusközépi ovuláció modellje a majmoknál megkérdőjelezhető. Az ennek alapján számított vemhességi időszakok nagyobb változékonyságot mutatnak, mint más emlősöknél, és a laboratóriumi tenyészkolóniákból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy a hosszabb párzási időszakhoz hosszabb időszak társul, amelyben a fogamzás bekövetkezhet. Új bizonyítékok arra utalnak, hogy a strepsirrhine főemlősöknél tapasztalt nem invazív placentáció végül is nem primitív. Az összehasonlító vizsgálatok továbbá azt mutatják, hogy az ilyen nem invazív placentáció nem “hatástalan”. Az erősen invazív placentáció evolúciója a haplocsoportos főemlősöknél valószínűleg inkább immunológiai tényezőkhöz kapcsolódik. A főemlősök viszonylag hosszú vemhességi idővel rendelkeznek, és az ember ebben a tekintetben átlagos. Ugyanakkor bizonyíték van arra, hogy az ember a majmokhoz képest nagyobb anyai befektetést mutat a terhesség alatt. Bár az emberi újszülött a legtöbb tekintetben megfelel a főemlősök tipikus preszociális mintázatának, az agynövekedés magzati mintázata a születés után még egy évig folytatódik, így az emberi csecsemő a szülői gondoskodástól való függését tekintve “másodlagosan altrikus”. Mindazonáltal az ember “természetes” szoptatási ideje valószínűleg körülbelül 3 év, ami a többi hominoidával összehasonlítva megfelel az elvárásoknak.