Egy forró júliusi délutánon egy furcsa rovart figyeltem, amint a farkát egy holt fatörzsbe nyomta. Feltételeztem, hogy egy szokatlan fajt fedeztem fel, de később meglepődve tapasztaltam, hogy ez csupán egy gyakori rovarfajta, az ichneumon darázs.

Az ichneumonok (ejtsd: Ick’-new-mons) egy nagy családot alkotnak a sokféle parazita darázsfaj között világszerte. Az ichneumonokat gyakran tévesen legyeknek nevezik, pedig közvetlen rokonságban állnak a darazsakkal és a méhekkel. Azért “élősködők”, mert petéiket egy másik rovarfajra vagy egy másik rovarfajba, az úgynevezett “gazdaszervezetbe” rakják. Az ichneumon lárvái a gazdarovar rovar rovására fejlődnek és növekednek. Végül az ichneumon lárvák megölik a gazdaszervezetet.

Nem minden parazita rossz. Az ichneumon darazsak gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból fontosak, mert lárváik számos, az emberre és a növényekre, különösen az élelmiszernövényekre káros rovarral táplálkoznak és elpusztítanak. Az Ichneumonok fontosak a klincsbogarak, a boll weevils, a tőkehalmolyok és a spárgabogarak elleni védekezésben, hogy csak néhányat említsünk. A parazita ichneumon darazsak értéke a mezőgazdasági kártevők elleni védekezésben felbecsülhetetlen. Rendkívül hasznosak általában a környezet, és különösen a gazdák számára.

A nyílt élőhelyen gazdákkal táplálkozó lárvális ichneumon fajok általában belső élősködőként fejlődnek. Azok, amelyek rejtett helyeken táplálkoznak gazdákkal, általában külső parazitaként fejlődnek. Általában egyetlen lárva kikel egy gazdából, de néha több lárva is kifejlődhet egyetlen gazdából. A több lárvával rendelkező gazdaszervezetre példa a paradicsomos szaruféreg, amelynek testére sok apró fehér tárgy tapad. Ezek a fehér tárgyak valójában egy másik rovar által lerakott petékből kikelt lárvák gubói.

A tudósok becslése szerint világszerte 40 000-100 000 ichneumon darázsfaj létezhet. Színük és méretük nagyon eltérő, de mindegyiknek hosszú, világos színű, sok részből álló csápja van, minden szárnyon két visszatérő erezet, mindkét szárnyon egy-egy sötét folt, és karcsú, ívelt hasa. Az Ichneumon darazsak hossza 1/8 hüvelyk és 5 hüvelyk között mozog. A legtöbbjük barna vagy fekete, sárga, fehér vagy vörös jegyekkel. A nőstényeknek a testük végén van egy tojásrakó szervük, az ovipozitor.

A megarhyssa faj, amelyet megfigyeltem és lefényképeztem, amint a farkát egy fatörzsbe nyomja, körülbelül 1 3/4 hüvelyk hosszú volt, fekete testén sárga, “V” alakú jegyekkel. Ennek a különleges fajnak a kiemelkedő jellegzetessége a nőstény csüngő, fonalszerű petefészke. Egyedül ez több mint 3 hüvelyk hosszú. Ezek a hosszú ovipozitorok ijesztőnek tűnnek, de a megarhyssák nem csípnek.

Egyes ichneumon felnőtt egyedek virágnektárt és/vagy vizet isznak, de a legtöbbjük nem “eszik” a hagyományos értelemben. Egyes kutatók azt gyanítják, hogy sok faj semmilyen táplálékot nem vesz fel a felnőtt életciklusa során. Minden lárva ichneumon más rovarokat fogyaszt.

Az ichneumon darazsak az egész világon elterjedtek, kivéve a síkságokat és a sivatagokat. Az Egyesült Államok egész területén élnek, kivéve az alacsonyabb délnyugati részeken. Az Ichneumon darazsak egész Missouriban megtalálhatóak. Bár gyakoriak, ritkán látják vagy ismerik fel őket, mert általában olyan helyeken táplálkoznak, szaporodnak és tojásokat raknak, amelyeket az emberek ritkán látogatnak vagy vesznek észre.

Fajtól függően az ichneumonok a korhadó rönkökkel, elhalt vagy haldokló lombos fákkal, erdei lombkoronákkal és bokros mezőkkel tarkított vegyes erdőket kedvelik. Erdőszegélyes réteken is élnek. Általában a nedves élőhelyeket kedvelik.

A ichneumon egyik faja élete nagy részét a vízen és a vízben tölti. Ez a különleges darázs a víz alatt érő caddis légy lárvájának parazitája. A nőstény ichneumonnak le kell merülnie a caddis légy víz alatti odújába, hogy lerakja tojásait ennek a fajnak a petéibe.

A ichneumon életciklusa tavasszal kezdődik, amikor a kifejlett felnőtt egyedek előbújnak, és párkeresésbe kezdenek. Az ichneumon darázs udvarlása egyszerű és szerény. A nőstény erős szexferomont termel, amely képes a hímeket nagy távolságokból is odavonzani. Ezek a feromonok egy erős parfümhöz hasonlítanak, de csak a faj hímjei számára érzékelhetőek. A párzást ritkán figyelték meg a természetben, de az ichneumont tanulmányozó tudósok szerint 10-20 másodpercig tart.

A megarhyssa ichneumon életciklusának leglenyűgözőbb eleme a tojásrakás módja. A párzás után a megarhyssa megkeresi a tökéletes helyet a tojások lerakásához, általában egy halott szilfát, amelyet galambszarvú legyek támadtak meg. Úgy tűnik, a nőstény úgy választja ki a megfelelő fát, hogy hosszú csápjait a fakéreghez nyomja, hogy érzékelje a szarvfarkú lárvák rezgéseit a fa mélyén.

A megfelelő fát megtalálva a nőstény leguggol a fára, és hátsó lábait a lehető legmagasabbra emeli, hogy a petefészket egyenesen a fába vezesse. Amikor a szondázáshoz megfelelő helyzetben van, az ovipozitort többé-kevésbé az elülső lábak közé helyezi. A megarhyssa képes a petefészek egy részét egy hurokba visszahúzni a farka végén lévő táguló zsákba. Ebben a pózban a darázs hosszú, vékony petecsövét a holt fába illeszti. Gyakori, hogy a darázsnak több mint 2 hüvelyknyi fába kell behatolnia, hogy elérje a szarvfarkú lárvákat.

Nagyon sok rejtély övezi azt a módszert, amellyel a megarhyssa a fába hatol petevezetőjével. Sok tudós úgy véli, hogy a ichneumon darazsak hosszú ovipozitoraikat úgy kényszerítik be a fába, hogy a fa repedéseit és repedéseit követik.

Kutatók egy csoportja bizonyítékot talált arra, hogy az ovipozitorok hegyét ionizált mangánnal vagy cinkkel keményíthetik, mint a fém fúrófejek. Vizsgálataik még nem teljesek, de munkájuk arra utal, hogy a darazsak fém “szerszámokat” használhatnak a fába fúráshoz.

Amikor az ichneumon nőstény megállapítja, hogy megtalálta a célpontját, elkezdi a tojásrakást. A tojást a kis ovipozitor belsején keresztül nyomja be a gazdalárvába. A szakértők szerint a megarhyssa fajoknál a tojásrakás hét perctől 5 és fél óráig tart, attól függően, hogy milyen mélyre kell fúrnia, hogy megtalálja a gazdalárvát.

A ichneumon darázs a lárvastádiumtól a kifejlett stádiumig a szarvfarkú alagútban fejlődik. Ezt a fejlődést nevezzük bábozódásnak. A lárvák a szarvfarkú darázs lárváinak vérével és lágyszövetével táplálkoznak. Amikor az ichneumon darázs kora tavasszal kifejlődik, átrágja magát a faanyagon, hogy kikerüljön a szabadba.

A ichneumon darázs valóban az ellentmondások tanulmánya. Félelmetesnek tűnnek, de az emberre ártalmatlanok. Nagy számban fordulnak elő, de ritkán látni őket. Nagyszerű szövetségesek a rovarkártevők ellen, mégis kevesen tudnak róluk. A nőstények apró petefészkükkel hatolnak be a fába, de a tudósok nem teljesen értik, hogyan. És bár a rovarok világában gyakoriak, azok számára, akik első kézből figyelték meg elképesztő viselkedésüket, minden bizonnyal “szokatlanok”.

Tanulmányozásuk lenyűgöző élvezet volt. Egyszer találtam egy törött petecsontot, amely egy fatörzsből állt ki. Egy vésővel követtem az ovipozitort 2 1/4 hüvelykkel egyenesen a fatörzsbe. Úgy tűnt, hogy az ovipozitor nem követi a fa repedését, hanem úgy nézett ki, mintha közvetlenül a fába illeszkedett volna. Az ovipozitor egy alagútban végződött, amely egy szarvfarkú légy lárvájának tűnt. Az alagútban szárított rovarrészeket találtam.

A következő tavasszal annak a halott fának a törzse, ahol az Ichneumon nőstények petézését megfigyeltem, lyukakkal volt tele, ahol az érett ichneumonok feltehetően kiléptek, hogy újrakezdjék életciklusukat.