a tüdőbetegségek csoportja, amelyet a tüdő alveoláris, interstitialis és kötőszöveti gyulladása, valamint a hörgők gyulladása jellemez. A gyulladás gyakran átterjed a tüdő érrendszerére is. A tüdőgyulladást okozhatják vírusok vagy baktériumok, de kialakulhat égési sérülések, vegyi anyagok vagy háborús gázok okozta fizikai-kémiai elváltozások következtében is. A leggyakoribb vírusos tüdőgyulladások az influenzás, az adenovírusos és az ornitotikus. A leggyakoribb bakteriális tüdőgyulladások a pneumococcus, a streptococcus és a staphylococcus, bár a baktériumflóra általában vegyes. A betegség lefolyása lehet akut vagy krónikus. Az akut tüdőgyulladás az egyik leggyakoribb légúti megbetegedés.

A baktériumok és vírusok a légutakon keresztül, és sokkal ritkábban a nyirok- és vérereken keresztül jutnak be a tüdőbe. A tüdőgyulladás kialakulása a szervezet úgynevezett reaktivitásától vagy ellenálló képességétől is függ. Az alacsony ellenállóképességet okozhatja a túlzott fáradtság, a már meglévő betegség, a lehűlés és a káros szokások, például az alkoholfogyasztás. A tüdőgyulladás lehet lobáris, lobuláris vagy interstitialis a tüdőszövetben bekövetkező elváltozások jellege szerint.

A lobáris tüdőgyulladás a tüdő lebenyét vagy annak nagy részét érinti, és a tüdő ciklikus lefolyása és szerkezeti változásai jellemzik. A pneumococcus gyakran szerepet játszik a gyulladásos folyamat genezisében, bár más mikroflóra is jelentős lehet. Jellemző esetekben a betegség hirtelen, gyakran hidegrázással kezdődik. Egyéb tünetek közé tartozik a testhőmérséklet gyors emelkedése 39 °C-ra vagy magasabbra, általános gyengeség, fejfájás és köhögés, először száraz, majd rozsdaszínű köpet. A vizsgálat a tüdő és gyakran a mellhártya elváltozásait mutatja. A mérgezés egyértelműen kiderül, valamint a szív- és érrendszer, az idegrendszer, a vér (leukocitózis), az anyagcsere-folyamatok és a vesék működésének károsodása. A betegség időtartama két és három hét között van. Ha az antibiotikumos kezelést korán elkezdik, a mérgezés korrigálódik, a hőmérséklet csökken, és a beteg a harmadiktól az ötödik napig, néha még hamarabb is jobban érzi magát. A teljes gyógyulás nagyjából ugyanebben az időben következik be.

A tüdőgyulladást sokféle kórokozó okozhatja, és kialakulásában és lefolyásában jelentősen eltérhet. A lobuláris tüdőgyulladással ellentétben a lobuláris tüdőgyulladásban a gyulladásos reakció nem egy lebenyre, hanem különálló részekre (lebenyekre vagy lebenycsoportokra) terjed ki, és kis és általában többszörös fókuszok formájában jelentkezik. Mivel a betegség gyakran a hörgők érintettségével kezdődik, ezt a formát hörgőtüdőgyulladásnak is nevezik. A lobuláris tüdőgyulladás tünetei igen változatosak, mivel nagymértékben függnek a kórokozótól és a beteg általános állapotától. A staphylococcus okozta tüdőgyulladás például elhúzódó lefolyású, gyakran kifejezett tünetek nélkül, és kevés választ mutat az antibiotikum-terápiára. Az általános rossz közérzet és a lobuláris tüdőgyulladásnál kevésbé heveny kezdet a lobuláris tüdőgyulladás minden típusára jellemző; fejfájás, köhögés nyálkás köpetekkel és 37-39 °C-ra emelkedő hőmérséklet is előfordulhat. A vizsgálat a tüdőszövet elváltozásait, az ütőhangok tompulását és a tüdő egyes részein nedves, hangzó hangzavarokat mutat. A kórokozó megtalálható a köpetben. A betegség időtartama két-három hét.

Az intersticiális tüdőgyulladást a tüdő intersticiális kötőszövetében kialakuló gyulladásos reakciók jellemzik. Tünetei hasonlóak a lobuláris tüdőgyulladáséhoz. Mivel azonban vizsgálat útján nem lehet egyértelmű adatokat kapni, a betegség lefolyásának megfigyelése és a röntgenvizsgálatok jelentős diagnosztikai értékkel bírnak.

A heveny tüdőgyulladás legtöbb esete reagál az antibiotikumos kezelésre. Az akut tüdőgyulladás azonban elhúzódhat, krónikussá válhat, és esetenként gennyesedés is szövődhet.

A krónikus tüdőgyulladás a tüdő hónapokig vagy évekig tartó, elhúzódó gyulladása, amelyben nemcsak a tüdő (alveoláris, interstitialis) szövetei, hanem a hörgők és hörgők, valamint az ér- és nyirokrendszer is érintettek – vagyis a tüdő szerkezeti elemei. A krónikus tüdőgyulladást időszakos exacerbációk (fellángolások) jellemzik, amelyeket átmeneti remissziók követnek. Az exacerbációk gyakorisága és intenzitása a betegség előrehaladtával növekszik. A krónikus tüdőgyulladást nagyon gyakran későn vagy helytelenül kezelt akut tüdőgyulladás, elhúzódó, alacsony ellenálló képességű akut tüdőgyulladás, valamint a felső légutak és a hörgők krónikus gyulladásos folyamatai okozzák. A betegség kialakulásához többek között a poros levegő és a dohányzás is hozzájárul. A krónikus tüdőgyulladás tünetei igen változatosak, a folyamatban érintett tüdő- és hörgőstruktúráktól függően.

A megelőző intézkedések közé tartozik az egészséges és higiénikus gyakorlatok betartása a munkahelyen és a mindennapi életben, a légszennyezés és a káros szokások, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorítása, valamint a felső légutak betegségeinek kezelése. A krónikus tüdőgyulladás az akut tüdőgyulladás gondos kezelésével is megelőzhető. Az akut tüdőgyulladás és a krónikus tüdőgyulladások súlyosbodásának kezelését lehetőség szerint kórházban kell végezni. Az ágynyugalom és a vitaminokkal dúsított, kalóriadús étrend elengedhetetlen. Antibiotikumokat vagy szulfanilamidokat, köptetőket, oxigén inhalálását, pohárcsészét és mustártapaszokat alkalmaznak. A krónikus tüdőgyulladás remissziója során lépéseket tesznek az általános ellenálló képesség növelésére: konzervatív kúra, testmozgás, fizikoterápiás eljárások, hörgőgörcsoldó gyógyszerek adása, valamint szanatóriumi és gyógyfürdői kezelés a Krím déli partján, hegyvidéki gyógyhelyeken vagy tűlevelű erdőkkel rendelkező településeken. A szegmentális sérüléseknél néha műtét is javallott.