A bolhacirkusz egy minicirkusz, ahol a “fellépők” bolhák. Ez általában egy cirkuszi mutatványos attrakció, és a bolhák általában egy cirkusz kis makettjén lépnek fel.

A bolhák első feljegyzett előadása 1578-ban volt, amikor Mark Scaliot, egy órásmester egy apró aranyláncot készített egy apró lakattal együtt. A lakat és a lánc olyan kicsi és könnyű volt, hogy egy bolha is tudta húzni. Egy másik feljegyzés szerint 1742-ben Boverick úr, egy órásmester a Strandról készített egy kis aranyból készült hintót minden részletével együtt, és a hámban bolhák voltak, amelyek húzták a hintót. Ezeknek a kézműves munkáknak az volt az ötlete, hogy megmutassák a kézműves készségét, a bolhák pedig azért voltak ott, hogy “viszonyítási keretként” szolgáljanak, és tovább mutassák, milyen kicsi valami. Van olyan információ, amely szerint egy bizonyos John Henry Mauclerc 1764. február 29-én látott egy “elefántcsont hintót” négy kerékkel és a hintóba illeszkedő, bolha által húzott ember figurájával. Charles Manby Smith azt mondta, hogy 1857-ben látott egy kerekeken guruló kis rézágyút, amelyet szintén egy bolha húzott, és hogy ez a bemutató egy pennybe került.

Idővel ez a fajta mesterség kezdett visszaszorulni. Az 1830-as évekre az utcai előadók a tárgyakról magukra a bolhákra helyezték át a hangsúlyt. A bolhacirkusz legkorábbi említése 1812-ből származik, és ott említik Johann Heinrich Deggeller stuttgarti aranyművest, aki bolhacirkuszával lépett fel. Louis Bertolotto olasz származású impresszárió 1832-ben Londonba hozta bolhacirkuszát. Bolhái tudtak “egy 120 ágyúból álló, elsőrangú harcost” vonszolni, karddal harcolni és kétkerekű kocsit húzni. Előadásait nagyon sokáig, még jóval az 1870-es évekig folytatta. John C. Ruhl hozta el a bolhacirkuszt Németországból Kaliforniába. Az Egyesült Államokban egészen az 1960-as évekig voltak kisebb bolhacirkuszok. Az angliai Manchesterben, a “Belle Vue Zoológiai Kertben” volt egy bolhacirkusz, amely 1970-ig működött. Egyesek szerint egy bolhacirkusz még mindig működik – a müncheni Oktoberfesten, Németországban.

A bolhák nagyon rövid ideig élnek – csak néhány hónapig, és nem lehet őket idomítani. Az “idomárok” megfigyelik a bolhákat, hogy melyik ugrik és melyik jár, és ennek megfelelően használják őket a mutatványokhoz. Ezután egy hámot kötnek a bolha nyakára. Ezek a hámok nagyon vékonyak, aranyból készülnek (mert az aranyból nagyon vékony drótot lehet készíteni), és a bolhán hagyják a bolhát élete végéig. A drót másik oldalát egy kellékhez, például egy kocsihoz vagy más apró tárgyhoz kötik. A bolhák olyan erősek, hogy képesek meghúzni őket. A bolhacirkuszok másik gyakori mutatványa a “bolhazenekar” volt. A bolhacirkusz alapjához bolhákat ragasztanak, és a bolhákhoz kis hangszereket ragasztanak. Amikor az alapot felmelegítették, a bolhák megpróbáltak kiszabadulni, de mivel fel voltak ragasztva, úgy néztek ki, mintha hangszereken játszanának. Vannak olyan bolhacirkuszok is, amelyek nem bolhákat, hanem elektromos, mágneses és mechanikus eszközöket használnak, amelyek a bolhák viselkedését szimulálják.