Tavaly meglátogatott egy nagyon régi barátom Manilában. Ez olyasmi volt, amit VALÓBAN vártam, annak ellenére, hogy már két éve nem láttam őt.

Az út során valahol elvesztettük a kapcsolatot. Mérges voltam rá néhány dolog miatt. Valójában elég sok fájdalmat okozott nekem – de a nosztalgia győzött, amikor megkérdezte, hogy vendégül láthatnám-e őt és a családját.

Ezért megnyitottam a házamat. Nagy reményekkel gondoltam, hogy olyan lesz, mint a régi szép időkben.

A valóság?

Az egész élmény furcsa volt. Kibaszottul furcsa.

Nem ismertem többé a barátomat. Nem tudtam, mit mondjak. Nem tudtam, hogyan viselkedjek. Nem tudtam, hogyan viccelődjek vele. Egyszerűen csak…különböző emberek voltunk, azt hiszem.

És egy félreértés miatt az együtt töltött 5 napunk végén dühösen kisétált az ajtómon anélkül, hogy egy öleléssel elbúcsúzott volna tőlem. Szóhoz sem jutottam.

Megpróbáltam mindent megtenni, hogy a kedvükben járjak, és örültem, hogy itt vannak – de valójában a lehetetlent próbáltam megtenni.

Megpróbáltam életet lehelni egy olyan múltba, ami eleve nem is létezett. Ezt teszi a nosztalgia. Ez az a rózsaszínű szemüveg, amivel mindig a múltunkat nézzük – mintha semmi sem lett volna rossz, és minden látványos volt.

A híres séf, Francis Mallmann ezt mondta egy régi barátjáról.

Egyszer egy barátom odajött hozzám, és azt mondta: “Francis, már nem kedvelsz engem.” mire én: “Nem, nem arról van szó, hogy nem kedvellek, csak különböző életstílusokat választottunk.”

Még mindig vannak szép emlékeim arról, hogy mennyi mindent csináltunk együtt, és milyen közel álltunk egymáshoz, de az igazság az, hogy nem arról van szó, hogy untatsz, de már nem szeretek veled beszélgetni, és nem akarok veled veszekedni, de nincs semmi közös a te és az én életem között manapság”.

Még a Pi élete című filmben is azt írja a főszereplő…

“Azt hiszem, végül az egész élet az elengedés aktusává válik, de ami mindig a legjobban fáj, az az, hogy nem szánunk egy percet a búcsúzásra.”

Amikor elbúcsúzunk az emberektől, valójában nem is tőlük búcsúzunk – hanem önmagunk egy régebbi változatától búcsúzunk.

Megöljük annak egy változatát, aki valaha voltunk.

És tapasztalatom szerint önmagunk egy régebbi változatának feltámasztása értelmetlen és üres élmény.