Ne félj a hibáktól. Nincsenek hibák. – A jazz legenda Miles Davis

A mai este számomra az érettségit jelenti: Egy nyolchetes improvizációs komédiaórán, amely kihívások elé állított, pánikba ejtett, és végül felszabadított – legalábbis egy kicsit – a félelmek és gátlások közül, amelyek megakadályozhatják, hogy véghezvigyek dolgokat.

Az órát aligha azért vettem fel, mert érdekel, hogy hivatásos komikus legyek. Csak szerettem volna személyesen, fejjel előre belevetni magam néhány olyan folyamatba, amelyekről tudom, hogy kulcsfontosságúak a csúcsteljesítményhez és az általános sikerhez a munkában és az életben. A legtöbb improvizációs osztálytársamról kiderült, hogy hasonló, “szakmai fejlődési” okokból volt ott.

Segített, hogy egy rendkívül tehetséges tanár, Keith Saltojanes, aki nagyon is egy Miles Davis nézőpontját képviselte. Keith nem rágódott sem az én, sem az osztálytársaim hibáin, ehelyett minden ügyetlen pillanatot ugródeszkának tekintett a csodálatos és vicces új lehetőségek felé. Szinte természetfeletti képessége volt arra, hogy ne csalódjon bennünk, és ehelyett arra bátorított minket, hogy továbbra is vállaljunk nagyobb kockázatot. (Arra is talált időt, hogy a múlt héten megdöntse a Guinness-világrekordot a valaha volt leghosszabb improvizációs előadásban, a lehetetlen 150 órát).

Már írtam korábban arról, hogy a sikeres sportolók és művészek hogyan érik el a “zónát” a csúcsteljesítményben. Ehhez általában az kell, hogy “kiszálljanak a fejükből” – az agyuk aktív, racionális részének kikapcsolásával kapcsolatos képességeik fejlesztésével, és megtanulnak ösztönösen működni.

Ezeknek a képességeknek a fejlesztéséhez több dologra van szükség:

• A folyamatra, nem pedig az eredményre való összpontosítás.

• A stressz és a pillangóérzés a teljesítmény üzemanyaga, nem pedig akadálya.

• És gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás, amíg az agyuk és a testük emlékezetből nem tudja, hogyan kell magabiztosan reagálni, ha valami újat dobnak eléjük.

Improv órák mindenhol elérhetőek egy olyan városban, mint Los Angeles, ahol én élek, és a legtöbb más nagyvárosban is. Ezek fenomenális erőforrások mindenféle szakember számára. És még ha nem is találsz a számodra megfelelő órát, megfontolhatod, hogy létrehozz egy saját csoportot támogató barátokból és kollégákból, akik engedélyt adnak egymásnak az improvizációs készségek gyakorlására.

Van néhány gyakorlati ok, amiért az improvizáció segíthet neked.

Először is, szükségünk van ellenszerekre az új, “aszinkron” világ ellen, amelyben mindannyian élünk. Hozzászoktunk, hogy szöveges üzeneteket és közösségi médiás posztokat kapunk, majd a saját időnkben válaszolunk. Ez a mesterségesség károsítja a valódi emberi lényekkel való kapcsolatteremtő képességünket a pillanatban. Az improvizáció kirángat ebből az aszinkron, virtuális valóságos világból, és a nagy energiájú, azonnali, személyközi interakció csodálatos világába repít.

Másrészt az improvizáció megtanít minket arra, hogy lágyítsuk a fókuszunkat és fokozzuk a tudatosságunkat, hogy jól tudjunk reagálni a meglepetésekre. Ha egy körben vagyunk, és szókapcsolati játékot játszunk, az egyik ember mondhatja, hogy “kanál”, a következő azt, hogy “villa”, a következő pedig azt, hogy “kés”. Ezen a ponton azt gondolhatod, hogy a szókapcsolati játék az étkezésről vagy az ételekről fog szólni, és elkezdhetsz gondolkodni a kapcsolódó szavakon. De ha a következő személy a “kés” szóra azt mondja, hogy “pisztoly”, akkor azonnal a pisztoly asszociációra kell tudnod gondolni, nem pedig az étkezés asszociációra. Rájössz, hogy az a gondolkodás és analizálás, amit korábban csináltál, időpocsékolás volt – és ez egy jó módja annak, hogy megtanuld, hogyan szállj ki a fejedből, és csak a pillanatban legyél.

Gondolj erre gyakorlati szinten: A legtöbbször úgy megyünk bele a megbeszélésekbe és beszélgetésekbe, hogy feltételezzük, hogy egy irányba kell haladniuk; amikor valaki elkezdi más irányba terelni, teljesen lemaradunk arról, ami történik, és elszalasztunk egy igazi lehetőséget arra, hogy kapcsolatba kerüljünk a másik emberrel.

Harmadszor, az improvizáció megtanít minket arra, hogy türelmesebben hallgassunk, és lassabban válaszoljunk, mint ahogy azt megszoktuk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy olyan módon legyünk jelen a kollégák és a barátok számára, ahogyan eddig talán soha nem voltunk. Szokott ugrani, hogy válaszoljon az embereknek, mielőtt azok befejeznék a beszélgetést? Hagyja ezt abba! Az egyik leghatásosabb lecke, amit Saltojanes óráján tanultam, hogy hagyni kell, hogy a másik befejezze a mondatát, mert lehet, hogy olyan meglepetéssel ér véget, ami mindent új irányba visz. Legalábbis a többiek észreveszik és értékelni fogják, hogy tényleg figyelsz rájuk.”

Negyedszer és végül: egy improvizációs óra egyike azon kevés helyeknek az életben, ahol engedélyt kapsz arra, hogy valóban félelem nélkül “elbukj”. Definíció szerint kísérletezel és kipróbálsz dolgokat ítélet nélkül. Nekünk, feszült embereknek, akik úgy érezzük, hogy tökéleteset kell mondanunk vagy tennünk, túl gyakran lefagyunk a szorításban, és nem mondunk vagy teszünk semmit. Ez nem éppen csúcsteljesítmény. Az improvizációs izmaink építésén való munka erőteljes ellenerő, amely mindenféle szakmai helyzetben segíthet.

Az improvizációhoz bátorság kell – de nem annyi bátorság, mint gondolnád, különösen, ha rájössz, hogy körülötted mindenki ugyanebben a helyzetben van.

Kövess engem a Twitteren vagy a LinkedInen.