Az új Luc Besson-film, a Lucy, Scarlett Johansson főszereplésével holnap indul országszerte a mozikban. A film azon a halhatatlan mítoszon alapul, miszerint agyunknak csak 10 százalékát használjuk. Johansson karakterébe olyan gyógyszereket ültetnek be, amelyek segítségével agykapacitásának 100 százalékához férhet hozzá. Ezt követően képessé válik arra, hogy egy pillanat alatt megtanuljon kínaiul, rosszfiúkat verjen meg, és autókat dobáljon az agyával (egyéb új képességei mellett). Morgan Freeman játssza Norman idegkutató professzort, aki karrierjét a 10 százalékos állítás köré építette. “Becslések szerint a legtöbb ember az agy kapacitásának csak 10 százalékát használja” – mondja – “Képzeljük el, ha 100 százalékhoz férhetnénk hozzá.”

Amilyen véletlen, írtam egy könyvet az agyi mítoszokról (Az agy nagy mítoszai; idén novemberben jelenik meg). Arra gondoltam, hogy a tanultakat felhasználva adok egy 60 másodperces magyarázatot a 10 százalékos mítoszról.

Senki sem tudja biztosan. Egy népszerű elmélet szerint Lowell Thomas újságíró segített elterjeszteni a mítoszt Dale Carnegie Hogyan nyerjünk barátokat és befolyásoljuk az embereket című, blokkoló önsegítő könyvének előszavában. Thomas tévesen idézte William James zseniális amerikai pszichológust, aki szerint az átlagember kifejezetten “látens szellemi képességeinek csak 10 százalékát fejleszti ki”. Valójában James homályosabban utalt a “látens szellemi energiánkra”. Mások azt állították, hogy Einstein szellemi tehetségét annak tulajdonította, hogy agyának több mint 10 százalékát képes volt használni, de ez önmagában is mítosz. A 10 százalékos mítosz másik lehetséges forrása Wilder Penfield idegsebész 1930-as évekbeli felfedezése a “csendes agykéregről” – olyan agyterületekről, amelyek látszólag nem működtek, amikor elektromossággal stimulálta őket. Ma már tudjuk, hogy ezek a területek működőképesek.

Nem, a 2011-es Limitless című film, Bradley Cooper főszereplésével ugyanerre az ötletre épült, csak a pontos számot 20 százalékra tették. Cooper karaktere bevesz egy tablettát, amivel hozzáférhet a teljes 100 százalékhoz. Mind az 1991-es Védd az életed (köszönet A Voice in The Wildernessnek, hogy ezt jelezte a hozzászólásokban), mind a Flight of the Navigator (1986) című filmben szerepel az az állítás, hogy a legtöbben az agyunk töredékét használjuk. A mítoszra hivatkozik a Hősök című tévésorozat is, hogy megmagyarázza, miért van néhány embernek különleges képessége.

Látszólag igen. Például 2012-ben egy brit és holland iskolai tanárok körében végzett felmérés szerint 48 százalék, illetve 46 százalék támogatta a mítoszt. Tavaly a Michael J Fox Foundation for Parkinson’s Research által végzett amerikai felmérés szerint az emberek 65 százaléka hitt a mítoszban.

Kétségtelenül nincs igazság abban, hogy az ideganyagunknak csak 10 százalékát használjuk. A modern agyi szkennelések azt mutatják, hogy az aktivitás az egész szerven átfolyik, még akkor is, amikor pihenünk. Kisebb agykárosodásnak pusztító hatásai lehetnek – nem ezt várnánk, ha 90 százalékos tartalékkapacitással rendelkeznénk. Gondoljunk arra a helyzetre is, amikor egy végtagot képviselő idegszövet feleslegessé válik a végtag elvesztése miatt. A szomszédos területek nagyon gyorsan új funkciókba vonják be ezt a szövetet, például más testrészek reprezentálására. Ez azt mutatja, hogy az agy milyen készségesen használja ki az összes rendelkezésre álló idegszövetet.

Sok ember számára a 10 százalékos mítosz megvalósíthatónak és vonzónak hangzik, mert az emberi potenciál szempontjából látják. Sokan hisznek abban, hogy sokkal többre is képesek lennénk – nyelvtanulás, hangszertanulás, sporttudás -, ha csak alkalmaznánk magunkat. Könnyű belátni, hogy ez hogyan morfondírozik át abba a szűkszavú elképzelésbe, hogy agyunk kapacitásának vagy potenciáljának mindössze 10 százalékát használjuk ki.

Ez bizonyára sok idegtudóst zavar. Annyi széles körben elterjedt félreértés van az agyról, hogy a tudósok rendkívül haszontalannak tartják, ha még több ostobaságot terjesztenek a mozilátogatók millióinak. Más emberek, akikkel beszéltem, optimistábbak, és úgy gondolják, hogy a közönség rá fog jönni, hogy az állításokat nem kell komolyan venni. Be kell vallanom, hogy a hülye premissza ellenére is élveztem a Határtalanul-t.

A Lucy-t még nem láttam. Kíváncsi lennék a véleményedre, hogy a rossz tudomány ellenére jó film-e, és ha igen, akkor ez indokolja-e a 10 százalékos mítosz további terjesztését?