A másként nem meghatározott disszociatív zavar egy furcsán hangzó diagnózis, és “maradványkategóriának” szánják, azaz “az uralkodó jellemző egy olyan disszociatív tünet (azaz a tudat, emlékezet, identitás vagy a környezet érzékelésének általában integratív funkcióinak zavara), amely nem felel meg egyetlen specifikus disszociatív zavar kritériumainak sem” (APA, 2000, p.503.).

HOGYAN KÜLÖNBÖZIK A DDNOS A DISSOCIÁTÍV IDENTITÁSZAVAROKTÓL?

A diagnosztikus kritériumokat az alábbiakban adjuk meg, de összességében a DDNOS a részleges disszociatív identitászavar diagnózisa. Az ISSTD kezelési útmutatója hasznos különbséget tesz a DDNOS két típusa között: “még nem” és “nem egészen”. Az 1a típusú DDNOS olyan emberek, akiknek valójában disszociatív identitászavaruk van, de még nem diagnosztizálták őket. Az 1b típusú DDNOS olyan emberek, akik nem teljesen felelnek meg a DID diagnosztikai kritériumainak – általában azért, mert nincs amnézia az alterek között, vagy az alterek/részek nem eléggé “különállóak” ahhoz, hogy különböző identitásállapotokként lehessen őket besorolni. A DDNOS valójában a leggyakoribb disszociatív zavar, ezért vita folyik arról, hogy újra kellene-e fogalmazni: “reziduális” kategóriaként arra szolgál, hogy feltöröljön néhány olyan esetet, amelyek nem igazán illeszkednek más diagnosztikai dobozokba, nem pedig arra, hogy önálló kategóriát alkosson!

Colin Ross (2007, 142. o.) szerint: “A választóvonal a disszociatív identitászavar és az egyébként nem meghatározott disszociatív zavar legtöbb esete között önkényes. A DDNOS legtöbb esete a DID részleges formája, amelyből hiányzik vagy a végrehajtó kontroll egyértelmű átkapcsolása, az identitásállapotok közötti teljes amnéziás korlátok, vagy az identitásállapotok egyértelmű differenciálódása és struktúrája. Ezek a DID részleges formái a gyermekkori trauma és a komorbiditás azonos mintáival.”

Összefoglalva, sok embert azért diagnosztizálnak DDNOS-szal, mert a diagnosztikai folyamat során nem mutatnak sem az alterek közötti amnéziát, sem a kellően kidolgozott altereket. Sokan azonban később disszociatív identitászavarral diagnosztizálódhatnak, és sokan valóban rendelkeznek DID-vel, de a rövid diagnosztikai interjú során nem volt rá elegendő bizonyíték a DSM-IV által meghatározott megszorító kritériumok alapján.”

MÁSHATÁROZOTT DISSOCIÁTÍV SZERZŐDÉS SZIMPOTOMATIKUS ELVEI

Diagnosztikai kritériumok (300-as kód.15) a DSM-IV-ből:

Ez a kategória olyan rendellenességekre vonatkozik, amelyekben az uralkodó jellemző egy disszociatív tünet (azaz a tudat, az emlékezet, az identitás vagy a környezet érzékelésének általában integrált funkcióinak zavara), amely nem felel meg egyetlen specifikus disszociatív rendellenesség kritériumainak sem. Példák:

1. A disszociatív identitászavarhoz hasonló klinikai megjelenések, amelyek nem felelnek meg a zavar teljes kritériumainak. Ilyenek például az olyan prezentációk, amelyekben a) nincs két vagy több különböző személyiségállapot, vagy b) nem fordul elő fontos személyes információk amnéziája.
2. Felnőtteknél deperszonalizációval nem kísért deralizáció.
3. A disszociációs állapotok, amelyek olyan egyéneknél fordulnak elő, akiket hosszan tartó és intenzív kényszerítő meggyőzés időszakainak vetettek alá (pl. agymosás, gondolatreform vagy indoktrináció fogságban tartás közben).
4. Diszociatív transzzavar: a tudatállapot, az identitás vagy az emlékezet egyszeri vagy epizodikus zavarai, amelyek bizonyos helyeken és kultúrákban honosak. A disszociatív transz a közvetlen környezet tudatosságának beszűkülésével vagy sztereotip viselkedésekkel vagy mozdulatokkal jár, amelyeket az egyén úgy él meg, mintha nem tudná kontrollálni. A birtoklási transz a megszokott személyes identitástudat felváltását jelenti egy új identitással, amelyet egy szellem, erő, istenség vagy más személy befolyásának tulajdonítanak, és sztereotip “önkéntelen” mozgásokkal vagy amnéziával jár, és talán a leggyakoribb disszociatív zavar Ázsiában. Példák: amok (Indonézia), bebainan (Indonézia), latah (Malajzia), pibloktoq (Északi-sarkvidék), ataque de nervios (Latin-Amerika) és possession (India). A disszociatív vagy transzos zavar nem normális része egy széles körben elfogadott kollektív kulturális vagy vallási gyakorlatnak.
5. A tudatvesztés, kábulat vagy kóma, amely nem tulajdonítható általános orvosi állapotnak.
6. Ganser-szindróma: megközelítő válaszok adása kérdésekre (pl. “2 plusz 2 egyenlő 5”), ha nem társul disszociatív amnéziával vagy disszociatív fugával.