A Facebook vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek a saját szavai játszanak főszerepet a kormánynak a közösségi hálózat feloszlatására irányuló ügyében.

“Jobb vásárolni, mint versenyezni” – írta állítólag egy 2008-as e-mailben a per szerint. Négy évvel később, miután a Facebook megvásárolt egy általa “nagyon zavarónak” nevezett fotómegosztó alkalmazást, egy másik e-mailben azzal ünnepelt, hogy egy kollégájának magyarázkodott: “Az Instagram volt a fenyegetésünk. … Az egyik dolog a startupokkal kapcsolatban azonban az, hogy gyakran meg lehet őket szerezni.”

Mint trösztellenes professzor, aki “Antitrust for Big Tech” címmel új tavaszi kurzusra készül, nagy érdeklődéssel olvastam az FTC december 9-i panaszát. Évek óta tanítom a diákjaimnak, hogy a belső dokumentumok visszahatnak a trösztellenes vádlottakra. De még soha nem láttam, hogy egy felperes ügye ilyen erősen támaszkodott volna egy vezérigazgató saját szavaira.

Amint olvastam az FTC összefoglalóját a tárgyaláson felhozni kívánt érvekről, elkezdtem kiemelni minden egyes közvetlen idézetet a Facebook belső kommunikációjából. A filctollamból kifogyott a tinta.

A legtöbb ember számára egyszerű stratégiának tűnhet egy monopolizációs ügyet a vezérigazgató saját magyarázataira alapozni. De a bírák és a trösztellenes tudósok körében valójában ellentmondásos, ahogy ebben az esetben is biztosan az lesz.

A vita ellenére az FTC döntése, hogy a Facebookot a saját petárdáján húzzák fel, ésszerű. Zuckerberg e-mailjei terjedelmesek és konkrétan leírják, hogy a fúziók hogyan szigetelik el cégét a versenytől. Elkerülik a legtöbb problémát, amit a kritikusok a jogászok által “forró dokumentumoknak” nevezett dokumentumok felhasználásával kapcsolatban a trösztellenes ügyek megalapozásához felvetettek.

Ez működött a Microsoft ellen

És egyébként is működött már korábban is.

A Facebook elleni ügy hasonlóságokat mutat a U.S. v. Microsoft, a 2001-es mérföldkőnek számító ügyhöz, amely a szoftvercéget monopolizálásért felelősnek találta. Itt az FTC-nek azt kell majd bizonyítania, hogy a Facebook a Microsofthoz hasonlóan a riválisok kizárásával szerezte meg piaci erejét a közösségi médiapiacon, nem pedig pusztán azzal, hogy kiváló terméket készített. És mindkét esetben nagy szerepet játszanak a vezetők belső nyilatkozatai.

Az ügyben a kormány egy 1995-ös feljegyzést mutatott be, amelyben a Microsoft alapítója, Bill Gates a Netscape-et “az interneten “született” új versenytársként” azonosította. Néhány évvel később egy másik vezető állítólag azt mondta: “El fogjuk vágni a levegő utánpótlását”.

Amikor a Microsoft úgy járt el, hogy akadályozta a Netscape hozzáférését a Windows-felhasználókhoz, az ehhez hasonló kijelentések megnehezítették a vállalat számára, hogy azzal érveljen, hogy magatartása nem volt ragadozó jellegű, és a Microsoft elvesztette a pert.

Milyen sikeres és intuitív is ez a stratégia, a bíróságok meglepően vonakodnak attól, hogy trösztellenes ítéleteiket egy vezető szándékát feltáró belső dokumentumokra akasszák.

A belső e-mailekre való túlzott hagyatkozás problémája

A bírák gyakran mondják, hogy a trösztellenes jogot csak egy vállalkozás magatartásának gazdasági hatásai érdeklik – például, hogy az elnyomta-e a versenyt -, nem pedig a vezetők motivációi. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a vezérigazgatók nem közgazdászok, és néha hajlamosak a melldöngető hencegésre, így e-mailjeik és egyéb kommunikációik jobban alkalmasak az esküdtek lenyűgözésére, mint gazdasági érvelésre.

A bírák és a tudósok attól tartanak, hogy az esküdtek minden agresszív megjegyzést a kizáró szándék bizonyítékának fognak tekinteni. De “tönkre lehet tenni” egy versenytársat azzal, hogy túlszárnyalja őt; a közgazdászok ezt nevezik versenynek.

A Facebook alkalmazotti kézikönyvében például ez áll: “Ha mi nem hozzuk létre azt, ami megöli a Facebookot, akkor majd valami más fogja”. Ez vészjóslóan hangzik, de a rivális startupok sakkban tartására szolgáló dolgok létrehozása pontosan az, amit a trösztellenes törvények a Facebooktól elvárnak – az innovációt.

Még alapvetőbb, hogy az ilyen kijelentésekre támaszkodni – ahol az alperes látszólag szubjektív szándékról árulkodik – azért ellentmondásos, mert a törvény nem egyértelmű, hogy miért vagy egyáltalán számít-e az alperesnek a verseny elnyomására irányuló szándéka. A legvilágosabb kijelentés, amit a kérdéssel kapcsolatban kapunk – a U.S. v. Alcoa ügyből – rejtélyes: “Ha úgy olvassuk, hogy az bármilyen “konkrét” szándékot követel meg, az képtelenség, mert egyetlen monopolista sem monopolizál annak tudatában, hogy mit tesz”.

Még a jogászok sem tudták kitalálni, hogy ez pontosan mit jelent.

A szándék mint bizonyíték szerepe

Másrészt más típusú bizonyítékok nem feltétlenül elegendőek egy trösztellenes ügyhöz.

A monopolizációs ügyekben a vizsgálat gyakran arra irányul, hogy a monopolista azért élvezi-e piaci pozícióját, mert kizárta a riválisokat, vagy mert jobb vagy olcsóbb terméket gyártott. A kizárólag objektív piaci bizonyítékok felhasználásának nehézsége e kérdés megválaszolásához az, hogy a bizonyítékok általában mindkét irányba mutatnak.

Az alperesek szinte mindig azonosítani tudnak valamilyen termékfejlesztést, amely az ő magatartásukból származik, és ezzel elhomályosítják a felperes kizárásról szóló történetét. A Facebook-ügyben a vállalat rámutatott az Instagram növekvő felhasználói bázisára és javított felületére a Facebook ellenőrzése alatt töltött idő alatt.

A legtöbb monopolizációs ügyben tehát a bíróságok elakadnak, ha csak a piaci tényeket próbálják felhasználni a végső kérdés megválaszolásához:

Ez az a pont, ahol a “szándékossági bizonyítékok” – információk arról, hogy az alperes mit gondolt – segíthetnek. Ha egy vezérigazgató szándéka az volt, hogy az egyesüléssel elszigetelje a vállalatát a versenytől, akkor az valószínűleg valóban elszigetelte a vállalatot a versenytől. A bírák a vállalat erőfölényének egy részét a kizárásnak fogják tulajdonítani, és ez sérti a trösztellenes törvényeket.

Ez az oka annak, hogy a bírák a szándék bizonyítékaihoz fordulnak, különösen, ha az több, mint a riválisok elleni, gazdaságilag kétértelmű hadüzenetek.

A versenytársak semlegesítése

A Facebook szerencsétlenségére Zuckerberg e-mailjei kifejezetten és részletesen leírják, hogy el akarta kerülni az Instagram és a WhatsApp versenyét. A bíróság ezt relevánsnak – és valószínűleg elmarasztalónak – fogja találni.

A felvásárlást megelőző hónapokban például a Facebook pénzügyi vezetője három okot vázolt fel az Instagram megvásárlására:

“1) semlegesíteni egy potenciális versenytársat?… 2) tehetséget szerezni?… 3) integrálni a termékeiket a miénkkel, hogy javítsuk a szolgáltatásunkat?”. Zuckerberg így válaszolt: “Ez az (1) és a (3) kombinációja”.

Zuckerberg a továbbiakban hosszasan magyarázza az Instagram versenyfenyegetettségét. Mire a termékfejlesztés magyarázatához ér, már meggondolta magát. “(3) szintén tényező, de a valóságban már ismerjük a közösségi dinamikát, és a következő 12-24 hónapban úgyis integrálni fogjuk.”

A Microsoft-ügy után sok vállalat olyan kommunikációs irányelveket fogadott el, amelyek visszatartják az ehhez hasonló dokumentumok készítését. A Google például egy ötpontos trösztellenes “kommunikációs biztonsági” irányelvet terjeszt az alkalmazottak között.

Azt tartom igazán figyelemre méltónak ebben az ügyben, hogy nem a panaszban szereplő belső idézetek mennyisége, hanem az a dokumentumnyomvonal, amelyet egy olyan kifinomult vezérigazgató, mint Zuckerberg készített a Facebook vétkeiről – ami miatt most egy szövetségi trösztellenes per egzisztenciális fenyegetést jelent a cégére nézve.