-
Eric Mussen“A méz nem méhhányás!”
- “A méz méhpiszok!”
Hányszor hallottad már ezt?
Az erős akaratú érvek gyorsan, hegyesen és dühösen villannak fel, akár az őrméhek, akik ősszel védik a kolóniájukat a leendő rablók ellen. Amikor már azt hiszed, hogy a kérdés egyszer s mindenkorra eldőlt, a viták újra körbejárnak. Különösen a nem méhészek állítják vidáman, hogy az édes keverék, amit reggelente a pirítósra kensz, “méhhányás”. Vagy azt a kanál mézet, amit a teádba teszel, “méhürüléknek” bélyegzik. (Ezt általában azzal kísérik, hogy “Hogy lehet azt megenni?”)
Szóval, mi a válasz?
Konzultáltunk Eric Mussen “méhguruval”, a UC Davis Egyetem Entomológiai és Nematológiai Tanszékének nyugalmazott méhészeti szakemberével, aki 2014-ben töltötte be 38 éves szolgálatát a méhészeti ágazat és a kaliforniai polgárok szolgálatában. (Emeritusként azonban továbbra is fenntartja irodáját a Briggs Hallban, és válaszol a kérdésekre.)
A válasz? “Egy szóval: nem!” – mondja. “A méz nem méhhányás és nem is méhürülék.”
Akkor mi a méz?
“Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljunk, meg kell határoznunk néhány fontos szót” – mondja Mussen. “A Wikipédiát fogjuk forrásként használni.”
- Hányás – “A gyomor tartalmának erőteljes kilökődése a szájon keresztül.”
- Regurgitáció – “Anyag kilökődése a garatból vagy a nyelőcsőből.”
- Termés – “A tápcsatorna vékony falú, kitágult része, amelyet az emésztés előtti táplálék tárolására használnak.”
“Itt van, hogyan kapcsolódnak ezek a kifejezések a mézhez” – mondja Mussen. “A méz híg (5-20 százalékos) cukoroldatként kezdődik, amelyet nektárnak nevezünk, és amelyet a táplálékkereső mézelő méhek szívnak fel, amikor felkeresik a méhek számára vonzó növények virágait vagy virágon kívüli nektárjait. A nektárt a méh “nyelvén” keresztül egy táguló termésbe pumpálják, amelyet a mézelő méheknél mézgyomornak neveznek. A termésben két nyál enzim kezdi meg a mézkészítés folyamatát. A diasztáz katalizálja a keményítő maltózzá történő átalakulását. Az emberi nyálban lévő megfelelő enzim az alfa-amiláz, amely a keményítő maltózzá és dextrinné történő átalakulását katalizálja. Egy másik méhenzim, a glükózoxidáz katalizálja a glükóz átalakulását hidrogén-peroxiddá és glükonolaktonná. A hidrogén-peroxid megakadályozza a mikrobák szaporodását az előmézes oldatban.”
Várjunk csak, van még más is, és igen, ez már technikai jellegű.
“Miközben a termésben tartózkodik, egy különös, pulzáló szelep, amelyet a rovaroknál proventriculusnak neveznek, ívelt, gereblyeszerű sörtéket nyújt ki a termésbe, amelyek kiszűrik a részecskéket a nektárból” – mutat rá Mussen. “A részecskék lehetnek közepes méretűek vagy egészen aprók, mint például a pollenszemek vagy a Nosema apis és N. ceranae bélparaziták fertőző spórái. A méretet a csőszerű szájszervek átmérője korlátozza, amelyeken keresztül minden mézelő méh táplálékot el kell fogyasztani. Egyes tökfélék pollenjei túl nagyok a lenyeléshez. Miután számos részecske felhalmozódott, bólusként visszajutnak (lenyelik) a középbélbe. Ahogy a bolusz elhagyja a proventriculust, egy kolbászhéjszerű burkolatba, a peritrofikus mátrixba (korábban peritrofikus membrán) csomagolódik. Miután a peritrofikus membránon belül a középbélbe került, nincs mód arra, hogy visszatérjen a mézgyomorba.”
Nem lehet. Nincs mód arra, hogy visszatérjen a mézgyomorba.”
Mussen szerint “a nektár mézzé alakításának legidőigényesebb lépése a dehidratálási folyamat, amelynek során a méz nedvességtartalmát az erjedést gátló 20 százalékra vagy az alá csökkentik. Ennek érdekében a szinte részecskéktől mentes nektárt kipumpálják (visszaöklendezik) a termésből, és vékony filmként közvetlenül a vízszintesen kinyújtott szájszárnyak alatt lógva felfüggesztik. A méhek szárnyaikkal legyezik a filmet, hogy meggyorsítsák a víz elpárolgását. Ahogy a film megsűrűsödik, visszapumpálják a termésbe, összekeveredik a megmaradt nektárral, majd visszapumpálják, hogy tovább száradjon.”
Szóval, mi történik ezután?
“Amikor eléri a megfelelő nedvességtartalmat, az “érett” mézet egy méhsejtbe pumpálják, és méhviaszfedővel lefedik. Ez az a méz, amelyet a méhészek a mi fogyasztásunkra bocsátanak. A méz színe és íze attól függ, hogy milyen virágforrásokból gyűjtötték a nektárt. A méz nedvességtartalmát jelentősen befolyásolja a kaptárt körülvevő levegő relatív páratartalma.”
A lényeg tehát a következő:
“Soha nem jut el a mézelő méhek valódi emésztőrendszerébe” – hangsúlyozza Mussen.