Az, ami 1000 évvel ezelőtt történt, ma is hatással lehet az emberekre? Természetesen igen. Csak kérdezd meg Izlandot.
Amikor a vikingek több mint egy évezreddel ezelőtt Izlandra érkeztek, kivágták és felégették a fákat, hogy helyet csináljanak a földművelésnek. Néhány évszázadon belül kiirtották a régió fáinak nagy részét, olyannyira, hogy Izland még ma is küzd a fák újranövesztéséért – írja a The New York Times.
Ez probléma, hiszen a fákra, ahogy a Lorax mondta, mindenkinek szüksége van. A fák összetartják a talajt, stabilabbá téve azt az építkezéshez. Emellett segítenek megvédeni a földet az eróziótól és az árvizektől.
A vikingek lényegében egy erdőben telepedtek le, amit aztán sivataggá változtattak. Miután a fák nagy részét kiirtották, az ország számos vulkánjából származó hamu leülepedett a talaj tetején, nagy kiterjedésű, gyenge, instabil talajt hozva létre. Az NPR jelentése szerint Izland lakossága körülbelül 1000 éven át egyáltalán nem nőtt. Ezek a környezeti problémák a radikális hőmérsékletváltozásokkal együtt a probléma részét képezhették.
Növényzet ültetése vulkanikus talajon Izlandon. (Credit: Christian Handl/imageBROKER/REX/)
A vikingek érkezésekor már a mezőgazdaság számára büntető éghajlatnak számított, “Izland meglehetősen jól teljesített”, mivel túlélte – mondja Thomas H. McGovern, a City University of New York-Hunter College antropológiaprofesszora. De ami Grönlandon történt, az már egy másik történet: Úgy tűnik, hogy ott a vikingek eltűntek. És nem igazán tudjuk, miért.”
A szerző, Jared Diamond úgy véli, hogy a grönlandi viking telepesek az erdőirtás és a talajerózió hasonló problémáival szembesültek, és azt írta, hogy “válaszuk az volt, hogy hiperkonzervatívvá váltak, és nem voltak hajlandók tanulni a szomszédos társadalomtól, amelynek sikeres megoldásait ezekre a környezeti dilemmákra a szemük előtt mutatták be.”
Az utóbbi években a tudományos konszenzus megváltozott. McGovern szerint a vikingek valóban alkalmazkodtak a grönlandi körülményekhez. De amikor ezek a körülmények megváltoztak, nem voltak képesek újra alkalmazkodni.”
McGovern szerint 1257-ben egy indonéziai vulkánkitörés egy kis jégkorszakot váltott ki, amelynek következtében Izlandon és Grönlandon hidegebb lett a hőmérséklet. Bár a grönlandi változások sokkal durvábbak voltak, mint az izlandiak, a grönlandi vikingek képesek voltak alkalmazkodni a hidegebb hőmérséklethez azáltal, hogy olyan praktikákat vettek fel, mint a fókavadászat – egészen addig, amíg a további változások sokkal viharosabbá nem tették a környezetüket.
Nézet egy vörös kis házikóra egy lávamezőn Vik közelében, Izland déli részén. (Credit: Joel Saget/AFP/Getty Images)
Az új felismerés, hogy a grönlandi vikingek kezdetben képesek voltak alkalmazkodni, bizonyos szempontból “ijesztőbb”, mondja, mert ez azt mutatja, hogy “sok mindent jól lehet csinálni, és mégis kihalni”. McGovern elmélete szerint például a Grönland körül egyre erősödő viharok sokkal veszélyesebbé tehették a hajózást. Ez probléma lenne, tekintve, hogy a tengerhajózás nem csak a viking kultúra fontos része volt, de talán segített nekik túlélni a hőmérsékletváltozás első hullámát, amit megtapasztaltak.
Ez természetesen nyugtalanító következményekkel jár a modern világra nézve, amikor megpróbáljuk kezelni az ember okozta klímaváltozást. Hogyan készülhetünk fel az egyik típusú változásra, miközben elég fürgék vagyunk ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az elkövetkező változásokhoz?
“Az egyik típusú éghajlati fenyegetésre adott sikeres válasznak vannak nem szándékolt következményei” – mondja McGovern – “amelyek növelhetik a sebezhetőséget egy másik típusú éghajlati fenyegetéssel szemben.”