1961. november

1961 októberében az SNCC tereptitkárai, Charles Sherrod és Cordell Reagon, akikhez később Charles Jones is csatlakozott, a georgiai Albanyba utaztak, ahol a helyi polgárok, különösen az Albany State College (ma Albany State University), egy HBCU diákjai, felizzították a polgárjogi harcot. Azért jöttek, hogy workshopokat tartsanak az erőszakmentességről és kezdeményezzék a szavazók regisztrációját. Abban az időben, bár Albany lakosságának 40 százaléka fekete volt, kevesen voltak regisztrálva a szavazásra. Maga a város teljesen szegregált volt. Sherrod így emlékezett vissza: “Amikor először jöttünk Albanyba, az emberek féltek, nagyon féltek…”. A helyiek féltek a fehér megtorlástól a Laurie Pritchett rendőrfőnök által létrehozott félelemkultúra miatt.

Azért, hogy “átvágjanak ezen a félelmen”, ahogy Sherrod fogalmazott, az SNCC szervezői a helyi diákokhoz fordultak segítségért. Az Albany State College, a Monroe High és a Carver Junior High School diákjaival kezdtek el dolgozni. E diákok közül néhányan a NAACP ifjúsági tagozatának tagjai voltak. Az első közösségi gyűlést még az érkezésük hónapjában megtartották a Bethel A.M.E. templom pincéjében, ahol Ben Gay tiszteletes volt a lelkész. A két SNCC-munkás szabadságdalokat tanított a helyieknek, és beszélt az Albanyban uralkodó állapotokról. Hamarosan kiscsoportos találkozókat és workshopokat kezdtek tartani a közvetlen akciókról, bojkottokról, ülősztrájkokról és a közvetlen ellenállás más erőszakmentes módszereiről.

1961. november 1-jén a diákok úgy döntöttek, hogy kipróbálják az Államközi Kereskedelmi Bizottság döntését, amely szerint egyetlen buszüzem, busz vagy sofőr sem tagadhatja meg a hozzáférést a létesítményeihez faji alapon. A NAACP vezetőinek nem tetszett a döntés, hogy kipróbálják ezt a döntést, de belementek, attól tartva, hogy a helyi diákokra gyakorolt befolyásukat elveszítik az SNCC-vel szemben.

Aznap délután körülbelül 15:00 órakor, amikor a fekete közösség tagjai kijöttek, hogy az ebédlőkből, a biliárdtermekből és más nyilvános létesítményekből figyeljenek, kilenc diák a buszpályaudvarra ment. Sherrod szerint: “A buszpályaudvar tele volt kékruhás férfiakkal, de az embertömegen keresztül, a fegyverekkel és készenlétben álló biliárdokkal felszerelt férfiak mellett felvonultak a terminálba, csendesen és tisztán”. A terveknek megfelelően, amikor a rendőrség felszólította őket, a diákok letartóztatás nélkül elhagyták az állomást, majd az új döntés értelmében azonnal panaszt tettek az ICC-nél.

Slater King és Irene Asbury Wright vezette a tüntetők egy csoportját Albanyban, Cochran Studios/A.E. Jenkins Photography, New Georgia Encyclopedia

A daccselekményt követően koalíció alakult a Miniszteri Szövetség, a NAACP, a Női Klubok Szövetsége, a Néger Választók Ligája és az SNCC között. Ezt Albany-mozgalomnak nevezték el, és célja az volt, hogy véget vessenek a szegregáció és a diszkrimináció minden formájának a régióban.

November 22-én, néhány nappal a hálaadás ünnepe előtt, a Trailways terminálon letartóztatták a NAACP ifjúsági tanácsának három fiatalját és az SNCC két önkéntesét Albany államból. A NAACP ifjúsági tanácsának tagjait letartóztatásuk után azonnal óvadék ellenében szabadon engedték. Az SNCC önkéntesei, Bertha Gober és Blanton Hall azonban elutasították az óvadékot, és úgy döntöttek, hogy az ünnepek alatt a börtönben maradnak, hogy dramatizálják az igazságszolgáltatás követelését.

Az ünnepek után több mint 100 Albany State-i diák vonult az egyetemről a bíróságra, ahol tiltakoztak Gober és Hall letartóztatása ellen. A Mt. Zion baptista templomban tömeggyűlést tartottak – az elsőt Albany történetében -, hogy tiltakozzanak a letartóztatások, a szegregáció és a faji megkülönböztetés évtizedei ellen. Különösen a zene volt erőteljes, és tükrözte a kialakulóban lévő mozgalmat. Bernice Johnson Reagon így reflektált erre a pillanatra: “Amikor kinyitottam a számat és énekelni kezdtem, olyan erő és hatalom volt bennem, amit korábban soha nem hallottam. Valahogy ez a zene … egyfajta erőt szabadított fel, és olyan koncentrált energiát igényelt, amiről nem tudtam, hogy megvan bennem.”