A fizikai aktivitásban való részvételt történelmileg egyéni szinten fogalmazták meg, nagy hangsúlyt fektetve a látszólag egészséges emberekre. A 20. század második felében és a 21. század elején azonban paradigmaváltás következett be, amelynek során egyre inkább elismerték, hogy a fizikai aktivitásban való részvétel az egyén kontrollján kívül eső tényezőktől függ, és a programozási és beavatkozási erőfeszítésekre az egész élettartam során, többféle környezetben és különböző életkörülmények között van szükség. Ez a hangsúlyeltolódás lehetőségeket és kihívásokat teremtett a fizikai aktivitási programok megvalósításában és kutatásában résztvevők számára. Ebben az előadásban a fizikai aktivitással kapcsolatos viselkedésváltoztatási, promóciós és megtartási erőfeszítéseket tekintjük át és kritizáljuk. A kritikai elemzésből kiderül a hipokinetikus betegségek (azaz a mozgásszegénységgel és a fizikai inaktivitással összefüggő betegségek) szindémikus jellegének megértése. A szindróma kifejezést a személy, a hely és az időzítés kölcsönhatására és szinergikus jellegére használjuk a betegség kialakulásában. A szindémia során nemcsak az egyéni életmódbeli viselkedést és a társadalmi tényezőket veszik figyelembe, hanem azokat az erőket is, amelyek ezeket az okokat összekapcsolják. Ahhoz, hogy valóban változást érjenek el a tömegek körében, a fizikai aktivitási beavatkozások és programok megvalósításában részt vevőknek nemcsak az egyes életmódbeli viselkedésekkel és a hipokinetikus betegségek kialakulásához hozzájáruló társadalmi csapásokkal kell foglalkozniuk, hanem az ezeket az okokat összekötő társadalmi és környezeti erőkkel is (pl. megbélyegzés, erőforrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés).