Isoptera (termeszek)

Isoptera: A fatámadó termeszek az Isoptera rendbe tartoznak, és nagy, társadalmi kolóniákban élnek, amelyek küllemükben és funkciójukban eltérő kasztokból állnak (Krishna és Weesner, 1969; Ebeling, 1968; Beal et al., 1983). Egy adott kolónia minden tagja egy eredeti pár leszármazottja. A termeszeket gyakran összetévesztik a hangyákkal, és általában “fehér hangyáknak” nevezik őket. A termeszek sok mindenben különböznek a hangyáktól, beleértve a morfológiát, a táplálékforrásokat és a környezeti követelményeket.

A termeszek több mint 2000 faja található világszerte. Ezek a fajok általában olyan régiókra korlátozódnak, ahol az éves átlaghőmérséklet meghaladja a 10 °C-ot (50°F). Ez a zóna nagyjából az 50° déli és az 50° északi szélesség között helyezkedik el, bár ezek a zónák az éghajlat melegebbé válásával egyre bővülnek (2.3. ábra). Egyes termeszek e zónáktól északabbra vagy délebbre is kiterjeszthetik elterjedési területüket fűtött, ember alkotta építményekben (Esenther, 1969). A kolónia általában akkor kezdődik, amikor a hím és a nőstény szaporodóképes párosodik, és a nőstény elkezd tojásokat rakni. Idővel az immár “királynő”, tojásokat rak, amelyekből dolgozók fejlődnek ki, akik táplálékot keresnek és táplálják a királynőt, vagy végül katonák, akik őrzik a kolóniát. Egyetlen formosai földalatti termeszkolónia megközelítheti a 7 millió dolgozót, így a termeszek hatalmas károkat okozhatnak, amint behatolnak egy építménybe.

2.3. ábra. Térkép, amely a termeszek elterjedésének északi határait mutatja az Egyesült Államokban. (A) földalatti és (B) szárazfa termeszek.

USDA Forest Products Laboratory.

A termeszeknek speciális környezeti igényeik vannak, beleértve a táplálékforrást (általában fa), az oxigént és a megfelelő nedvességtartalmat. A termeszek általában belsőleg foglalják el a fát, és negatívan fototrópok. Úgy tűnik, hogy a környezeti szintnél magasabb szén-dioxid-szintet igényelnek. A fát a hátsó bélben rágják és emésztik meg a kapcsolódó szimbionta protozoonokból és/vagy baktériumokból felszabaduló enzimek segítségével. Ezek a protozoonok nincsenek jelen az újonnan kikelt nimfában, hanem a testváladékok cseréje és a kolónia elpusztult vagy haldokló tagjainak elfogyasztása révén kerülnek át (Moore, 1979). A termeszek elsősorban a fában lévő cellulózt hasznosítják, és a székletszemcsék nagy mennyiségű lignint tartalmaznak. Feltételezések szerint a fejlettebb termeszfajok maguk is termelhetnek cellulázt, vagy bizonyos esetekben a rothadó gombák által a fában felszabaduló celluláz enzimeket használják fel. Úgy tűnik, hogy egyes termeszek vonzódnak egyes rothasztó gombák által termelt vegyi anyagokhoz (Esenther et al., 1961). A gombás termeszcsalogató anyagok hasznosak lehetnek a termeszek kimutatására és a termeszek elleni védekezési eljárásokban.

A termeszek eltérő mennyiségű vizet igényelnek a sikeres telepek létrehozásához. A szárazfa termeszek, amelyeket a száraz fa (<13% víztartalom) megtámadására való képességük miatt neveznek így, vízszükségletüket a fából nyerik, és igen hatékonyan használják fel a vizet. A nedvesfa- és földalatti termeszek több vizet igényelnek, és olyan fát támadnak meg, amely állandóan nedves és általában a talajjal érintkezik. Egyes termeszfajok földcsöveket is építenek, amelyek a talaj feletti fát összekötik a talajjal. Az ezekben a csövekben lévő nedves levegő érintkezik a talaj feletti fával, és növeli annak nedvességtartalmát. A termeszek ezeket a csöveket arra is használják, hogy a nedves talajt a fenti fához szállítsák, megkönnyítve ezzel a támadást.

A gazdasági jelentőségű földalatti termeszek többsége az Egyesült Államokban a Reticulitermes nemzetségbe tartozó fajok. Ahogy a nevük is mutatja, a földalatti termeszek a talajban építik fészküket, bár a talajjal nem érintkező, rendkívül nedves faanyagban is képesek életben maradni. Ezek a termeszek a talajban lévő fatörmeléket fertőzik meg, és a talajjal való közvetlen érintkezés útján hatolnak be a faszerkezetekbe. A földalatti termeszek föld alatti csöveket is építenek a falazott vagy betonalapok fölé, hogy elérjék a talaj feletti faanyagot (2.4. ábra). A termeszmunkások kezdetben a kevésbé sűrű tavaszi fát rágják és emésztik meg, a nyári fát elhagyják, kivéve, ha később kénytelenek ezt a fát hasznosítani (Behr et al., 1972). Miközben rágják és alagutat ásnak a fába, a termeszmunkások kis mennyiségű földet és ürüléket raknak le a fába, ami a sérült fának jellegzetes “piszkos” megjelenést kölcsönöz. Észak-Amerikában a leggyakoribb földalatti termesz a Reticulitermes flavipes, de a nemzetség számos más faja is megtalálható országszerte. Egy jól megalapozott kolónia megközelítheti az egymillió dolgozót. A R. flavipes mellett a formosai termesz, a Coptotermes formosanus is Ázsiából került az Egyesült Államokba. A Hawaii-szigetek nagy részén, valamint az Öböl partvidékén és Kalifornia legdélebbi részén elterjedt. A Formosan termeszekre jellemző a gyors táplálkozási sebesség, a nagy kolóniaméret és a nyilvánvaló tolerancia számos általánosan használt faanyagvédő szerrel szemben. A formosai termeszfészkeket a földalatti termeszektől a “karton” nevű, rendkívül tartós váladék jelenléte különbözteti meg (2.5. ábra). Jelenleg nagy erőfeszítéseket tesznek e rovar terjedésének visszaszorítására azon a néhány területen, ahol már megtelepedett. Szerencsére úgy tűnik, hogy elterjedési területe a melegebb éghajlatra korlátozódik.

2.4. ábra. Ambrózia bogár (Trypodendron lineatum Oliver) támadása által okozott foltok és alagútkárok (tűlyukak) a lágy juhar fűrészáruban, miután a fát kivágták. A legtöbb ambrózia bogár a haldokló fákat, a vágást vagy a zöld gömbfát támadja meg. Az ambrózia bogár támadása néha összetéveszthető a korhadással, ha az alagutak nem nyilvánvalóak.

2.5. ábra. Ácsméh invázió és belső károsodás egy kezelt Douglas-fenyő közműpóznában, amit az oszlop tövében felhalmozódó friss törmelékhalom (nyíl) jelez.

A nedvesfa termeszek a Csendes-óceán északnyugati és délnyugati részére, valamint Florida déli részére korlátozódnak. Ezekre a fajokra jellemző, hogy nagyon nedves fát igényelnek. Az e termeszek által behurcolt fa általában földdel érintkezik, de a szaporodó rajok a tömör fűrészáru halmokban vagy a folyamatos nedvesedésnek kitett faanyagban is megfertőzhetik a nagyon nedves fát. Ezek a rovarok a faanyag magasabb nedvességtartalma miatt gyakran társulnak a fa rothadásához. A földalatti termeszekhez hasonlóan a nedvesfa termeszek is a puhább tavaszi fát távolítják el először, és a gyengébb, korhadt fát is előszeretettel távolítják el. A nedvesfa termeszek által károsított faanyagot a nedvesség visszanyerése érdekében pelletbe préselt korpa megjelenéséről lehet felismerni.

A szárazfa termeszeknek nincs szükségük talajkontaktusra vagy a fa magas nedvességtartalmára ahhoz, hogy behatoljanak a fába. Ennek eredményeként ezek a rovarok megtámadhatják a fát a tetőkön, szarufákon és más olyan építési zónákban, amelyeket általában nem tartanak a termeszek támadására érzékenynek. Szerencsére a szárazfa termeszek a Csendes-óceán délnyugati részére korlátozódnak, és csak néhány földrajzi területen okoznak kárt. A szárazfa termeszkolóniákat gyakran szállítják fából készült tárgyakban, például bútorokban a természetes elterjedési területükön kívül eső területekre. Bár túlélhetnek ezekben a védett környezetekben, általában nem terjednek el, mert az éghajlati viszonyok nem alkalmasak új kolóniák telepítésére.

A szárazfa termeszek által károsított fa abban különbözik a többitől, hogy a járatok átfedik a tavaszi fa/nyári fa határait. A szárazfa termeszek jellegzetes hordó alakú ürülékszemcséket termelnek, amelyeket a galériából “rúgógödröknek” nevezett lyukakon keresztül tolnak ki. Ezek a lyukak azonnal visszazáródnak, de az ürülékszemcsék lerakódása a fán kívül kiválóan jelzi a termeszek támadását.

Termeszmegelőzés: Az entomológusok régóta keresnek hatékony megelőző módszereket a termeszkárok korlátozására (Moore, 1979; Snyder, 1969). Ezen erőfeszítések nagy részét a földalatti termeszek elleni védekezésre fordították, mivel ezek a rovarok okozzák a legtöbb rovarkárt a fában. A termeszkárokat számos egyszerű építési gyakorlattal lehet csökkenteni, beleértve az építmények körüli fatörmelék eltávolítását, a cementpadlók vagy alapozások repedéseinek megfelelő tömítését, az üreges betontömbök felső rétegének cementtel való feltöltését vagy tömör, úgynevezett “termeszblokkokkal” való lefedését a termeszek inváziójának megakadályozása érdekében, valamint nyomás alatt kezelt fa használatát, ha a fa a talajjal érintkezik (DeGroot, 1982; Moore, 1979; Beal et al., 1983). Az építmények kúszótereinek vagy alapjainak rendszeres ellenőrzése ajánlott a fertőzés észlelése érdekében, mielőtt jelentős károk keletkeznének. A termeszek támadása megelőzhető a faszerkezetek alapját körülvevő kémiai talajnedvesítéssel is. A korábban erre a célra használt vegyi anyagok közé tartozott az Aldrin (0,5%), a klórdán (1,0%), a dieldrin (0,5%) vagy a heptaklór (0,5%). A klórpirifoszt is használták némi sikerrel (Moore, 1979), akárcsak néhány szintetikus piretroidot, de a vegyszerek használatával kapcsolatos változó felfogás alternatív védekezési módszereket ösztönzött. A szövetségi és állami szinten engedélyezett rovarölő szerek változásai megkövetelik, hogy a felhasználók tájékozódjanak a helyi tanácsadó irodáknál a termeszek elleni védekezésre ajánlott rovarölő szerek aktuális ajánlásairól. Számos nem vegyi védekezési módszert fejlesztettek ki a termeszek támadásának kockázatának korlátozására. Ezek általában fizikai akadályokat foglalnak magukban az építmény alatti talajban. A két leggyakoribb módszer a rozsdamentes acélból készült, az alapzat alá helyezett háló, amelynek lyukai túl kicsik ahhoz, hogy a termeszek át tudjanak hatolni rajtuk. Alternatív megoldásként finomra őrölt gránit vagy vulkáni kőzeteket helyeznek a talaj és a betonalap közé, hogy akadályozzák a termeszek felfelé irányuló alagútépítését. Mindkét esetben a gátnak teljesnek kell lennie, különben a munkások előbb-utóbb rést találnak a védőrétegen.

A nedvesfa termeszek ellen a föld alatti termeszeknél alkalmazott eljárásokkal lehet védekezni; a megelőzés azonban könnyebben befolyásolható a fa közvetlen talajkontaktusból való eltávolításával vagy a nedvességforrások megszüntetésével.

A szárazfa termeszek támadása nehezebben ellenőrizhető, mivel a károsodáshoz nem szükséges, hogy a fa nedves vagy a talajjal érintkezzen. A fertőzés korlátozható a szellőzőnyílások vagy kúszóterek körüli árnyékolással, a fertőzött fa eltávolításával és fluorozott szilika aerogél porok használatával (Wagner, 1965).

Termesz elleni védekezés: Ha egy szerkezetben termeszkolóniát észleltek, a megelőzéshez használt technikák közül sok alkalmazható a fertőzés megszüntetésére. Ezenkívül a fába fúrt lyukakon keresztül nyomás alatt lévő emulgeált rovarölő szerek alkalmazása felgyorsíthatja a kolónia pusztulását; azonban ügyelni kell a peszticidek túlzott alkalmazásának elkerülésére. A termeszek elleni védekezés egy újabban kifejlesztett megközelítése a ház körüli csalétekállomások létesítését foglalja magában. Amint a termeszek megeszik az állomáson lévő kezeletlen csalétket, a rendszerben lévő peszticiddel kezelt fát kicserélik. A dolgozók ezekből a karókból táplálkoznak, és a peszticidet visszaviszik a kolóniába, ahol az szétterjed a kolóniában, végül a kolónia pusztulását okozva.

Ezeknek a vegyszereknek a külső kijuttatása kevés hatással jár, mivel a termeszek ritkán merészkednek ki a fából. A szerkezet sátorozásával, majd metil-bromiddal vagy szulfuril-fluoriddal történő füstöléssel sikeresen kezelték a szárazfa és a formozán termeszek fertőzését (Moore, 1979), de ezek a vegyszerek rövid ideig maradnak a fában, és nem akadályozzák meg az újrafertőzést. A metil-bromidra jelentős szabályozási nyomás is nehezedik az ózonréteg kimerüléséhez való hozzájárulása miatt.