ISMAELITÁK (héberül: יִשְׁמְעֵאלִים), nomád törzsek csoportja, amely a Biblia szerint Ábrahám és Hágár fiának, *Ismaelnek a rokona. Az 1Mózes 25:13-15-ben és az iKrónika 1:29-31-ben található egy lista “Ismáel fiairól”, amely különös figyelmet igényel (lásd alább). E listán kívül az “izmaelita(k)” megnevezés megtalálható az 1Mózes 37:25-28-ban, a Bírák 8:24-ben, a Zsoltárok 83:3-ban, az i Krónika 2:17-ben és a 27:30-ban. A mai napig nem találtunk említést az izmaelitákról mint a nomádok megnevezéséről a bibliai időszak más forrásaiban. Az asszíriai királyok, Szennácherib és Asszíria királyai, Ashurbanipal felirataiban szereplő Sumu(ʾ)ilu név Ismaellel való azonosítására vonatkozó feltételezések (J. Lewy, R. Campbell Thompson) e szövegek téves értelmezésén alapulnak.

Az izmaelitáknak nevezett nomádok területére és jellemzőire vonatkozó ismeretek tehát csak az izmaelitákra vonatkozó bibliai utalásokból (az “Izmael fiainak” felsorolásán kívül), valamint a Genezisben Izmaelről elmondottakból származhatnak. E nomádok “apja” egyértelműen az Ereẓ Izrael és Egyiptom közötti sivatagi területekhez kapcsolódik, és ő Hágár, az egyiptomi szolgálóleány fia (1Móz 16:1, 3). Hágár találkozása Isten angyalával, aki hírt hozott neki Ismáel közelgő születéséről és a neki szánt nagyságról, a “vízforráshoz kapcsolódik a pusztában, a Súrba vezető úton lévő forráshoz”, amelyet később Beer-lahai-roinak neveznek, és “Kádes és Bered között van” (ibid., 16:7, 14). Miután Ábrahám elűzte őket, Hágárt és Izmaelt Isten angyala menti meg a Beér-Seba pusztájában (21:14-19). Amikor felnőtt és íjász lett, Ismáel Parán pusztájában élt, és anyja Egyiptomból szerzett neki feleséget (21:21). Az izmaeliták lakóterületét az 1Mózes 25:18 határozza meg: “Havilától, Súr mellett, amely közel van Egyiptomhoz …”. Ez a terület magában foglalja azt a vidéket, ahol Saul legyőzte Amáleket: “Havilától egészen Súrig, amely Egyiptomtól keletre van” (iSám 15:7). Az e szövegekben említett Havilah pontos helye ismeretlen, de Saulnak az amálekitákkal vívott csatájának leírása alapján bizonyossággal megállapítható, hogy ez a hely Dél-Palesztinában van.

Az izmaelitákat olyan beduinokként írják le, akik a sivatagban élnek, tevéket nevelnek (lásd különösen az izmaelit Obil szerepeltetését Dávid tisztjei között, aki “a tevék felett állt”, iKrón 27:30), sivatagi rablók (vö. 1Móz 16:12), és időről időre lerohanják az állandó települést és kifosztják azt (Zsolt 83:7; Bír 8:24). Ezenkívül az izmaeliták karavánkereskedelmet folytattak (1Mózes 37:25). (A letelepedett területek határaihoz közel élő izmaelita csoportok és az állandó lakosok közötti rokoni és házastársi kapcsolatokról vö. 1Móz 28:9, 36:3; iKrón 2:17.)

Azokban az időkben, amikor a midianiták, az amálekiták és a bene-kedemiek ritka látványossággá váltak Izrael földjén, egy bibliai író elmagyarázta kortársainak, hogy ezek az izmaeliták egy fajtája voltak (vö. Bír 6:3, 33; 7:12; 8:10, 22, 26 a 8:24-gyel). A József eladásáról szóló beszámoló megemlít egy izmaelita karavánt, amely Gileádból Egyiptomba tartott (1Móz 37:25, 27; 39:1). Ugyanez a beszámoló ezeket a kereskedőket midianitáknak (37:28) vagy medanitáknak (37:36) is nevezi. A midianiták, medaniták és amálekiták azonosítása az izmaelitákkal, valamint az utóbbiak lakóhelyének az amálekitákéval való összevonása alátámasztja azt a feltételezést, hogy egy bizonyos időszakban az izmaeliták voltak a nomádok fő csoportja Palesztina határain (vö. 1Móz 16:12: “minden rokona mellett fog lakni”; 25:18: “minden rokona mellett táboroztak”; és 21:18: “… mert nagy néppé teszem őt”). Az is lehetséges, hogy az izmaelitákkal közvetlenül nem rokon csoportokat néha az ő nevükön nevezték (Midián és Medán Ábrahám és Ketúra fiai között szerepel, 1Móz 25:2; i Krón. 1:32; Amalek Ézsau leszármazottai, azaz Edom között szerepel, Gen 36:12, 16; i Chron. 1:36). Úgy tűnik, hogy ez az időszak legkésőbb az i. e. 10. század közepe táján ért véget, ettől az időponttól kezdve a bibliai történetírói és irodalmi források nem tesznek említést az izmaelitákról.

Az 1Mózes 25:13-15 és az I. Krónika 1:29-31 tartalmazza “Ismáel fiainak” listáját, amelyben név szerint 12 csoport szerepel: Nebájót, Kedár, Adbeel, Mibszam, Misma, Duma, Massa, Hadad, Tema, Jetur, Nafis, Kedma (Ismáel 12 fiának számához lásd még 1Mózes 17:20). Ezek közül Kedárt, Mibszamot, Mismát, Dumát, Massát, Jeturt és Nafisht említi a Biblia más helyeken. Az asszír és észak-arab feliratok Nebaiothot, Kedárt, Adbeelt, Dumát, Massát és Tema-t említik; míg az i. e. II. századtól kezdve a görög források Jetur fiait is megemlítik. Meg kell jegyezni, hogy a genealógiai felsoroláson kívül az i. e. tizedik századot megelőző időszakból származó forrásokban e csoportok egyike sem szerepel. Annak fényében, amit az imént említett népekről tudunk, különösen az asszír forrásokból, látható, hogy nem kapcsolódnak a fent említett izmaelita törzsek egységes keretéhez: vándorlásuk kiterjedése sokkal nagyobb, mint az izmaelitáké, és az északi Sínai-félszigettől (Adbeel) a Wadi-Sizhan széléig (Duma) és Babilónia nyugati határáig (Kedar, Nebaioth és Massa) terjedő területet ölel fel. E csoportok gyűjtőneve minden forrásban az “arabok” (Aribi, Arabu, Arbaia stb.), és kétségtelen, hogy így nevezték magukat. Ezzel szemben az asszír források nem tesznek említést egy Ismáel nevű etnikai keretről; és nincs bizonyíték arra, hogy a nomádokat ezen a néven nevezték volna.

Az “Ismáel fiainak” listája e nézet szerint olyan nomád népekből áll, akik Palesztina határain és a széles sivatagi területen, Észak-Arábiában és a szíriai-arab sivatagban éltek a Kr. e. nyolcadik századtól kezdve.i.sz. óta, és akiket “Izmael fiainak” neveztek, bár az ősi izmaeliták ekkorra – Saul és Dávidnak a birodalmuk határain élő nomádokkal vívott harcai és a Palesztinával szomszédos területekről őket erőszakkal kiszorító új nomád csoportok megjelenése következtében – már nem lakták ezt a területet.

Bibliográfia:

Ed. Meyer, Die Israeliten und ihre Nachbarstaemme (1906), 322-8; F. Hommel, Ethnologie und Geographie des alten Orients (1926), 591-7; A. Musil, Arabia Deserta (1927), 477-93; J.A. Montgomery, Arabia and the Bible (1934), 45-46; Y. Liver, in: em, 3 (1958), 902-6; F.V. Winnett és W.L. Reed, Ancient Records from North Arabia (1970), 29-31, 90-91, 95, 99-102.

.