4.3.1 Az IL-5 rövid áttekintése
Az IL-5-öt Schimpl és Wecker (1972) kísérletei során fedezték fel, amikor konkanavalin-A-val kezelt limfocita-kultúrákat vizsgáltak. Kezdetben az IL-5-öt T-sejt-helyettesítő faktornak (TRF) nevezték el, mivel kimutatták, hogy T-sejtek hiányában aktiválja a B-sejtek differenciálódását. További kutatások során kiderült, hogy a TRF-nek rengeteg más funkciója is van, például az immunglobulinszintézis szabályozása, valamint a T-sejtekre, eozinofilekre és bazofilekre gyakorolt hatása. A többi IL-hez való hasonlósága miatt végül “interleukin 5”-nek nevezték át (Takatsu és mtsai., 1988).
Az IL-5 egy 15 kDa homodimer fehérjét képvisel, amely két helikális kötegmotívumot tartalmaz. Az IL-5 30 kDa primer transzkriptuma további proteolitikus hasítást igényel a 134 aminosavból álló érett fehérje kialakulásához. Az IL-5-ről általánosan ismert, hogy eozinofilek, bazofilek, CD4+ Th2 limfociták, CD34+ progenitor sejtek, hízósejtek, invariáns természetes ölő T-sejtek és Reed Sternberg sejtek termelik (Sehmi és mtsai., 1997; Phillips és mtsai., 2003; Sakuishi és mtsai., 2007; Takatsu, 2011). Az IL-5 termelődését különböző allergének vagy baktériumok (pl. Mycobacterium tuberculosis vagy Toxocara canis) egyaránt kiválthatják. Az IL-5 biológiai hatását az IL-5 receptoron keresztül fejti ki, amely az emberi szervezetben ubiquitikusan expresszálódik (Takaki és mtsai., 1990). Mint korábban említettük, a receptor egy közös βc alegységből és egy egyedi IL-5α alegységből áll. A citokin specifikusan az utóbbi alegységhez kötődik, de a jel további átadása lehetetlen az előbbi nélkül. Érdekes módon különböző jelátviteli utakat vált ki az IL-5 a különböző sejtekben. Ismert, hogy B-sejtekben az IL-5 a PI3K, Jak2, Btk tirozinkinázokon, Vav, Shc és HS1 jelátviteli utakon keresztül hat (Sato és mtsai., 1994; Adachi és Alam, 1998), míg eozinofilekben a Jak2/Stat1, Lyn, MAPK, PI3K és Syk jelátviteli utakat aktiválja (Pazdrak és mtsai., 1995; Yousefi és mtsai., 1996; Adachi és Alam, 1998). Az IL-5-öt kódoló gén egerekben és emberekben az IL-3, IL-4, IL-13 és GM-CSF génekkel azonos klaszterben található (Le Beau és mtsai., 1989).
Az IL-5 biológiai funkciói igen sokfélék, ezért röviden csak az alapvetőeket említjük. Először is, az IL-5-öt az aktivált T-sejtek és B-sejtek növekedésének és differenciálódásának egyik fő tényezőjének tekintik. Másodszor, mélyreható hatással van az eozinofilek differenciálódására, aktiválódására, túlélésére és proliferációjára (Takatsu és mtsai., 1994; Takatsu és Nakajima, 2008). Kimutatták, hogy az IL-5-hiányos egereknél csökkent a keringő eozinofilek száma, és nem tudnak eozinofil választ végrehajtani a fertőzésekre (Foster és mtsai., 1996; Kopf és mtsai., 1996). Harmadszor, széles körben ismert, hogy ez a citokin vonzza az eozinofileket, valamint megakadályozza az apoptózist (Ochiai és mtsai., 1997; Hamelmann és mtsai., 1999; Tomaki és mtsai., 2000). Negyedszer, az IL-5 termelését az IL-2 jelentősen megnövelte. Különösen az IL-2 stimuláció járult hozzá mélyen az IL-5 szintézishez a Peyer-folt sejtek egy specifikus alcsoportjában mind in vitro, mind in vivo (Kuraoka és mtsai., 2004). Továbbá az IL-5 viszont képes növelni a citotoxikus T-sejtek IL-2-mediált termelését és serkenteni a mediátorok felszabadulását a bazofilokból (Huston és mtsai., 1996). Ötödször, az IL-5 overexpresszióját az IgM, IgA és IgE jelentősen megnövekedett keringő szintjével találták összefüggésbe hozhatónak, ami arra utal, hogy ez a citokin hozzájárul az immunprofil jelentős változásához (Tominaga és mtsai., 1991). Amint a fent említett adatokból látható, az IL-5-nek nagy biológiai jelentősége van. Végül meg kell jegyezni, hogy Takatsu (2011) áttekintése összefoglalja az IL-5 szerkezetére, funkcióira és jelátvitelére vonatkozó ismereteket, ezért további olvasásra ajánlható.
Most úgy gondolják, hogy az IL-5 a betegségek széles körében játszik szerepet. Az anti-IL5 antitest terápia alkalmazása potenciális hatékonyságot mutatott asztmás, atópiás dermatitisben, orrpolipózisban, hipereozinofil szindrómában, eozinofil oesophagitisben és Churg-Strauss-szindrómában szenvedő betegeknél (áttekintette Corren, 2012). A rosszindulatú betegségek tekintetében a tanulmányok ritkák és korlátozottak. Röviden összefoglaljuk és megvitatjuk őket.