A trójai háborúról szóló mítoszok történelmi alapjától függetlenül az egyik nagy kihívás annak feltárása, hogy hogyan változtak ezek a mítoszok Kr. e. 1200 körül (amikor Trója valószínűleg elesett) és a több száz évvel későbbi első összefüggő beszámolók megjelenése között. Ez a cikk az egyik legszörnyűbb, ma már e mítoszok részét képező esemény, a trójai királyi gyermek, Astyanax meggyilkolása alakulását vizsgálja.
A jelenlegi történet
Hektór, Trója trónörököse jóval Trója eleste előtt meghalt Akhilleusszal vívott csatában. Apja, Priamosz király, felesége, Andromaché és kisfia, akit Scamandriusnak hívtak, de mindenki csak Astyanaxként ismerte, mind túlélték, amíg a várost ki nem fosztották, miután a görögök a trójai faló belsejében bevonultak.
Egy görög harcos, Neoptolemosz vagy Pürrhosz, Akhilleusz fia volt a felelős azért, hogy a fosztogatás során mind Priamoszt, mind Astyanaxot megölték. A király a fiával, Politésszel együtt Zeusz oltáránál keresett menedéket. Neoptolemosz ölte meg először Politészt, amiért Priamosz azzal dorgálta meg, hogy lándzsát dobott a pajzsára. Neoptolemosz ezután az oltárhoz vonszolta Priamost, ahol kardjával végzett vele.
Asztyanax halála lehetett szándékosabb, mint egy olyan politika, amellyel Priamosz és Hektor halála után minden lehetséges királyi utódlást ki akartak zárni, vagy mint áldozat, hogy a görög flottának kedvező szeleket biztosítsanak a visszatéréshez. Neoptolemosz kiragadta a csecsemő Astyanaxot az anyja karjaiból, és ledobta Trója falainak tetejéről, vagy talán az egyik magas toronyból.
Ezt követően Andromachét Neoptolemosz ágyasának vette, és majdnem megölte a felesége, Hermione, Menelaosz és Heléna lánya (mielőtt megszökött volna Trójába Párissal, és “ezer hajót indított”).
Verses források
Bár sokaknak az a benyomása, hogy Astyanax megölését Homérosz az Iliászban írja le, mint sok trójai mítoszt, a történet valójában más forrásokban egymásnak ellentmondó formában jelenik meg.
Az egyik legrégebbi a Kis Iliász töredékeiben található, amelyről úgy vélik, hogy Kr. e. 660 körül keletkezhetett:
Akkor a merész Akhilleusz fényes fia Hektór feleségét az üreges hajókhoz vezette; fiát azonban elragadta gazdag hajú dajkája kebeléből, lábánál fogva megragadta, és egy toronyból ledobta. Amikor tehát leesett, véres halál és kemény sors ragadta el Asztyanaxot.”
Egy másik változatot Milétoszi Arctinusnak tulajdonítanak Kr. e. 776 körül, és egy töredék az Iliou Persis, Ilium fosztogatása című műben:
Neoptolemosz megöli Priamost, aki Zeusz Herceius oltárához menekült; A görögök, miután felgyújtották a várost, Polixénát áldozzák fel Akhilleusz sírjánál: Odüsszeusz megöli Asztyanaxot; Neoptolemosz zsákmányul ejti Andromachét, és a maradék zsákmányt felosztják.
Ezután hosszú szünet következik Euripidész Kr. e. 415-ből származó A trójai nők című darabjának e rövid említése előtt:
Trója boldogtalan asszonyai, íme,
hordozzák a halott Asztyanaxot,
a mi fejedelmünket, akit keserű görögök ebben az órában
Ilion tornyából halálba hajítottak.
De teljesebb beszámolók csak Trója feltételezett eleste után több mint egy évezreddel jelentek meg. Ez például Ovidius változata a Metamorphoses 13. könyvében, Kr. u. 8 körül:
Trója és Priamosz is elesett,
és Priamosz nyomorult felesége elvesztette mindenét,
míg végül elvesztette emberi alakját.
Vad ugatásaival idegen földeket rémített meg,
ahol a hosszú Hellespont leszűkült.
Lángolt a nagy Trója: míg a tűz még tombolt,
Jóve oltára megitta az öreg Priamosz szűkös vérét.
Apollón papnője akkor, jaj!
Hosszú hajánál fogva vonszolták, míg az ég felé
hiába emelte könyörgő kezét.
A trójai matrónák, amíg tudtak
az égő templomokba és ősi istenekbe kapaszkodva,
a győztes görögök elhurcolták, mint szívesen látott zsákmányt.
Astyanaxot éppen abból a toronyból
vetették le, ahonnan gyakran kinézett és látta
apját, anyja mutatott rá,
mikor Hektor a becsületért és hazája javáért harcolt.
A festmények
A trójai háború képzőművészeti megörökítése is hosszú, több mint fél évezredes hiányt mutat a város esetleges eleste után.
A legkorábbi feljegyzések közé tartozik a Mykonosznál talált, i. e. 675-650 körülről származó látványos dombormű, amely a fából készült ló és a benne lévő görög katonák jelenetét tartalmazza. Ez a griffendéles jelenet, amelyen egy görögök kardjával meggyilkolt gyermek látható, akit trójai anyja tart a kezében, lehet általános ábrázolás, de ugyanígy utalhat egy konkrét gyilkosságra is, például Asztyanaxéra. Figyelemre méltó, hogy a képen nem látható, amint a gyermeket ledobják a falról.
Bár nem könnyű kivenni a részleteket ezen a Tanagrából származó boiotiai fekete alakos tripod-pyxisen, úgy tűnik, hogy egy görög harcost ábrázol, aki egy gyermek testét lóbálja a jobb karján, és fegyverként használja azt egy oltár fölött fekvő trójai megverésére. Körülbelül i. e. 560-550-ből származik.
Ha a görög harcos Neoptolemosz, a gyermek Astyanax és a trójai király, Priamosz, akkor ez egy új, a szóbeli beszámolókban nem hagyományozott történetre utal, amelyben a két trójai együtt, ilyen szörnyű módon gyilkolták meg őket.
Ez ugyanaz a történet, és egy vizuálisan nagyon hasonló kép, amely sokkal világosabban látható ezen a valamivel későbbi attikai fekete alakos amforán Vulciból, i. e. 520-510 körülről.
Ez az attikai fekete alakos amfora csak valamivel később, i. e. 510 körül távolította el Astyanaxot, de meghagyta Neoptolemusnak, hogy megölje Priamost, aki Priamosz felesége, Hekuba mellett látható, aki túlélte és fogságba esett.
Bár nincs dátumom vagy forrásom ehhez a vázafestmény-reprodukcióhoz, a történet egy köztes változatát mutatja, amelyben Neoptolemosz éppen Astyanaxot készül ledobni a falon, Priamosz király előtt.
A klasszikus feljegyzések tehát azt mutatják, hogy a képzőművészetben a legkorábbi elbeszélés szerint Astyanax a kard által halhatott meg, de száz évvel később a gyermekkel agyonverték a nagyapját, és még később a gyilkosságok különváltak, Astyanaxot a falakról ejtették le, Priamost pedig az oltáron ölték meg.
A trójai mítoszok a reneszánsztól kezdve a festők kedvelt témái lettek, bár úgy tűnik, Astyanax és Priamosz halálát a XIX. század előtt nemigen vagy egyáltalán nem ábrázolták.
Gillis van Valckenborch 1600 körül készült festménye Trója kifosztásáról jellemző a sok igen hangulatos mű közül, amelyek ezt az eseményt nagyszabásúan ábrázolják.
Ez a metszet sajnos keltezetlen, de egy görög harcos, itt állítólag nem Neoptolemosz, hanem Odüsszeusz a harcos, kidolgozott történetét mutatja be. Úgy gondolom, hogy ezt valószínűleg a XVIII. század végén vagy a XIX. század elején metszették.
A XIX. század végén aztán a Trója elestének részletes történetét ábrázoló jelentős festmények halmaza következett.
Edouard-Théophile Blanchard 1868-ban elnyerte a Prix de Rome díjat Astyanax halála című festményével, amely rendhagyó módon észak-afrikai Neoptolemust ábrázol. A mítosz szerint Neoptolemosz apja, Akhilleusz a közép-görögországi Thesszália királya volt.
Andromaché térden állva könyörög a harcosnak, hogy kímélje meg a fiát, bal kezével hiába próbálja megakadályozni, hogy lecsapják a falról. A háttérben két férfi kuporog félelmében. Trója két híres tornya látható, de nincs füst vagy más jele a folyamatban lévő fosztogatásnak, és Priamosz királynak sincs nyoma.
Georges Rochegrosse nagy sikert aratott az 1883-as Szalonon az Andromachéval, egy hatalmas és hátborzongató, közel kilenc méter magas festménnyel.
A középpontban Andromaché áll, akit négy görög tart vissza, mielőtt Neoptolemosz leigázza. Bal karja feljebb mutat a lépcsőn, egy fekete páncélos görög harcosra, aki a csecsemő Asztyanaxot tartja, amint felviszi őt a csúcsra (ahol egy másik görög látható sziluettben), hogy meggyilkolja. A lépcső lábánál halál és pusztulás van: egy kis halom levágott fej, élők és holtak összevisszasága, Trója kifosztásának romjai.
Jules Joseph Lefebvre 1861-ben Priamosz halála című művével elnyerte a Prix de Rome-ot; Georges Rochegrosse később az egyik tanítványa volt. Az alaposan konvencionális és nagyon is spártai Neoptolemosz éppen kardját készül megpendíteni Priamosz király földre rogyott alakjára, aki a Zeusz oltáránál fekszik a földön. Priamosz felnéz gyilkosára, tudván, hogy már csak másodpercei vannak hátra.
Neoptolemosz mögött egy másik holttest van, feltehetően Priamosz fiának, Politésznek a teste. Jobbra, a mögötte lévő sötétben Hekuba királynő próbálja vigasztalni a többi trójaiakat. Balra egy fiatal trójai próbál elosonni, vissza az égő városba, miközben füst kanyarog a sötét égbolton.
Nem találok olyan későbbi festményt, amelyen ezek a szörnyű történetek szerepelnek, de van egy nagyon megható festmény, amely lezárja őket.
Frederic, Lord Leighton Foglyul ejtett Andromache (1886 körül) című festményén Hektor özvegye és Astyanax anyja feketébe burkolózva áll vízért sorban a többi trójai fogoly között. Úgy tűnik, gondolataiba merül.
Asztyanax történetének alakulása
A fenti bizonyítékok arra utalnak, hogy Kr. e. 500 előtt nem létezett egységes vagy összefüggő beszámoló Asztyanax haláláról. A szóbeli beszámolókat készítők és a képzőművészek különböző történeteket adtak elő, és a gyilkosságot vagy Neoptolemosznak, vagy Odüsszeusznak tulajdonították.
A következő évszázadok során a történet rögzült ahhoz, amit Ovidius a Metamorfózisokban elmondott, és azóta is terjed. Bár a tizennyolcadik század végi elbeszélő festők talán megváltoztattak egy történetet – Salome történetét -, hűek maradtak az Astyanax haláláról szóló késő klasszikus elbeszéléshez.
A fenti bizonyítékok azonban összhangban vannak azzal, hogy Astyanax történetét i. e. 700 után találták ki. Könnyen lehet, hogy teljesen mitikus.