Áttekintés
“Hol élek”
Az indiai pitonok India, Srí Lanka, Pakisztán és Nepál sűrű erdeiben őshonosak.
A Marylandi Állatkertben a “Lucy” nevű indiai piton az egyik legnépszerűbb és legmeghökkentőbb állatnagykövet, akit oktatási programok keretében mutatnak be a közönségnek a területen belül és kívül.
“Hogyan élek ott”
Az indiai pitont a földön vagy egy faágról lógva találhatjuk meg, amint pihen vagy lesben állva várja a zsákmányt, jól álcázva magát a jelzéseivel. A legtöbb pitonhoz és boához hasonlóan ezek a kígyók is magányos állatok, amelyek csak a szaporodási időszakban keresik a társaságot, és akkor is csak a párjuktól. Kicsit territoriálisak, inkább letelepednek és “igényt tartanak” egy kedvenc fekvőhelyükre.
Az indiai pitonok főleg éjszaka vadásznak, amit a felső és alsó állkapcsukban lévő hőérzékelő gödrök segítenek. Ezek a szervek rendkívül érzékenyek a legapróbb hőmérséklet-változásra, és segítenek a melegvérű zsákmány helyének meghatározásában. Az indiai pitonok más kígyókhoz hasonlóan a kemorezonanciát is használják a zsákmány követésére és a környezetük felderítésére. A kígyó a nyelvével csapkodva kémiai mintákat gyűjt a légkörből, és azokat a szájpadláson lévő speciális szervbe – a Jacobson-szervbe – juttatja, ahol azokat elemzik.
Az indiai pitonok, más pitonokhoz és boákhoz hasonlóan, szűkítők. Miután gyorsan lecsapnak és a szájukba húzzák a zsákmányt, összenyomják azt, hogy megfojtsák és mozgásképtelenné tegyék, majd lassan lenyelik. A pitonok főként kisemlősökkel és madarakkal táplálkoznak. Nem igényelnek gyakran táplálékot, és hetekig vagy hónapokig is eltarthat az étkezések között.
“Nyomot hagyok”
A pitonok a legősibb kígyófajok közé tartoznak. Minden pitonnak vannak sarkantyúi – apró nyúlványok, amelyek helyén egykor az őseiknek lábai lehettek.
Idénynevelés
Minden piton oviparos, ami azt jelenti, hogy tojásokat termel (amelyek történetesen bőrszerű héjúak). A nőstény lerakja a tojásokat, majd tekervényeivel körbeveszi őket, és a fejét ráfekteti, hogy biztonságban és melegen tartsa őket. Szokatlan, hogy egy kígyó kikeltse a tojásait, de sok piton megteszi, és az indiai piton nőstényei ezt két-három hónapig teszik.
A kis pitonok egy tojásfog segítségével törnek ki a tojáshéjból – ez egy apró, éles nyúlvány, amely röviddel a kikelés után leesik. Miután kikeltek, a fiatalok gyorsan önállóvá válnak.
“Mi eszik meg”
A pitonok és a boák főként az álcázásra támaszkodnak, hogy elkerüljék a ragadozók általi észlelést. Nagyon jók abban, hogy mozdulatlanul maradjanak vagy visszahúzódjanak a látóterükből, hogy elkerüljék az észlelést is.
A közhiedelemmel ellentétben a pitonok és a boák ritkán próbálnak a leendő ragadozó köré tekeredni. Ehelyett a testük felfújásával és ütésekkel riasztják el a támadót, a lehető legmegfélemlítőbb módon viselkedve.
Az indiai pitonoknak az emberen kívül kevés vagy egyáltalán nem ismert ragadozójuk van.
Fenntartás
Az indiai pitont és más pitonfajokat régóta vadásznak a bőrükért, amelyből divatos kiegészítőket készítenek, és csapdába ejtik a kisállat-kereskedelem számára. Az emberek félelemből is hajlamosak megölni az olyan nagy kígyókat, mint az indiai piton. Emellett ezt a kígyófajt az erdőirtás miatt zsugorodó élőhely is fenyegeti.
Az indiai pitont veszélyeztetett fajnak tekintik, és más pitonfajokkal együtt a CITES I. egyezmény védi, amely tiltja az élő pitonok és pitontermékek kereskedelmét. Az orvvadászat azonban még mindig komoly veszélyt jelent. India számos vadrezervátumot hozott létre, ahol az indiai pitonok technikailag védettek, de e rezervátumok határai nehezen járőröznek.