AlapelméletSzerkesztés

Aristotelész a hylomorfizmus elméletét az élőlényekre alkalmazza. A lelket úgy definiálja, mint ami egy élőlényt élővé tesz. Az élet az élőlények tulajdonsága, akárcsak a tudás és az egészség. Ezért a lélek az élőlény formája – vagyis egy meghatározó elv vagy ok -. Arisztotelész továbbá azt mondja, hogy a lélek úgy viszonyul a testéhez, mint a forma az anyaghoz.

Az Arisztotelész szerint tehát nincs probléma a test és a lélek egységének magyarázatával, ahogyan nincs probléma a viasz és a forma egységének magyarázatával sem. Ahogyan egy viasztárgy viaszból áll, amelynek van egy bizonyos alakja, úgy az élő szervezet is egy testből áll, amelynek az élet tulajdonsága a lelke. Hülomorfikus elmélete alapján Arisztotelész elutasítja a metempszichózis püthagoreus tanát, nevetségessé téve azt az elképzelést, hogy akármilyen lélek akármilyen testben lakhatna.

Timothy Robinson szerint nem világos, hogy Arisztotelész azonosítja-e a lelket a test szerkezetével. Arisztotelész egyik értelmezése szerint egy megfelelően szervezett test már pusztán a szerkezetéből adódóan is él. Egy másik értelmezés szerint azonban az élet tulajdonsága – vagyis a lélek – valami, ami a test struktúráján felül van. Robinson egy autó analógiájával magyarázza ezt a második értelmezést. Egy futó autó nemcsak a szerkezete miatt fut, hanem a motorjában lévő aktivitás miatt is. Hasonlóképpen, e második értelmezés szerint egy élő test nemcsak a szerkezete miatt élő, hanem egy további tulajdonsága miatt is: a lélek miatt, amelyre egy megfelelően szervezett testnek szüksége van ahhoz, hogy életben legyen. John Vella a Frankenstein szörnyét használja a második értelmezés illusztrálására: a Frankenstein asztalán fekvő holttest már egy teljesen szervezett emberi test, de még nem él; amikor Frankenstein aktiválja a gépét, a holttest egy új tulajdonságot nyer, az élet tulajdonságát, amelyet Arisztotelész léleknek nevezne.

Élő testekSzerkesztés

Egyes tudósok rámutattak egy problémára, amellyel Arisztotelész lélek-test hylomorfizmusról szóló elmélete szemben áll. Arisztotelész szerint az élőlény anyaga a teste, amelynek lélekre van szüksége ahhoz, hogy élni tudjon. Hasonlóképpen, egy bronzgömb anyaga a bronz, amelynek kerekdednek kell lennie ahhoz, hogy gömb legyen. Nos, a bronz ugyanaz a bronz marad, miután megszűnt gömb lenni. Ezért úgy tűnik, hogy a testnek a halál után is ugyanannak a testnek kell maradnia. Arisztotelész azonban arra utal, hogy egy test a halál után már nem ugyanaz a test. Sőt, Arisztotelész azt mondja, hogy egy test, amely elvesztette a lelkét, már nem potenciálisan élő. De ha egy élőlény anyaga a teste, akkor ennek a testnek definíció szerint potenciálisan élőnek kell lennie.

A probléma megoldásának egyik megközelítése arra a tényre támaszkodik, hogy az élő test folyamatosan új anyaggal helyettesíti a régi anyagot. Egy ötéves test más anyagból áll, mint ugyanannak az embernek a hetvenéves teste. Ha az ötéves test és a hetvenéves test különböző anyagból áll, akkor mitől lesz belőlük ugyanaz a test? A válasz feltehetően a lélek. Mivel az ötéves és a hetvenéves testnek közös a lelke – vagyis a személy élete -, mindkettőt testként azonosíthatjuk. A lélektől eltekintve nem tudjuk azonosítani, hogy az anyag mely gyűjteménye a test. Ezért egy személy teste a halála után már nem az adott személy teste.

A probléma megoldásának egy másik megközelítése a “közeli” és a “nem közeli” anyag megkülönböztetésére támaszkodik. Amikor Arisztotelész azt mondja, hogy a test az élőlény számára anyag, akkor lehet, hogy a “test” szót arra az anyagra használja, amely a teljesen szervezett testet alkotja, és nem magára a teljesen szervezett testre. A teljesen szervezett testtől eltérően ez a “test” a halál után is ugyanaz a dolog marad. Ezzel szemben, amikor azt mondja, hogy a test a halála után már nem ugyanaz a test, akkor a “test” szót a teljesen szervezett testre használja.”

IntellektusSzerkesztés

Aristotelész szerint az értelemnek (nous), a gondolkodás képességének nincs testi szerve (ellentétben más pszichológiai képességekkel, például az érzékeléssel és a képzelettel). Arisztotelész kétféle értelemtípust különböztet meg. Ezeket hagyományosan “passzív értelemnek” és “aktív (vagy ágens) értelemnek” nevezi. Azt mondja, hogy az “aktív (vagy ágens) értelem” nem keveredik a testtel, és azt sugallja, hogy attól függetlenül is létezhet. A Metafizika Xll. könyvében az aktív nous-t a világegyetem mozdulatlan mozgatójával, a kozmikus nous-szal teszi egyenlővé, amely gondolat már Platón szövegeiben is jelen van.

A passzív nous olyan, mint az agyag; bármivé válhat, és változásnak van kitéve. Az aktív nous feladata, hogy formát adjon a passzív nousnak. Arisztotelész szembeszállt Platón azon elképzelésével, hogy a lélek magával hordozza az előző életek emlékeit, és az emlékezés képességét a passzív nousnak tulajdonította, amely a változásnak való alávetettségénél fogva képes meghalni.

Az egyik értelmezés szerint az ember gondolkodási képessége (ellentétben más pszichológiai képességeivel) valamilyen, a testtől elkülönülő, testetlen szervhez tartozik. Ez a dualizmus egy formáját jelentené. Egyes tudósok szerint azonban ez nem lenne teljes értékű karteziánus dualizmus. Ez az értelmezés létrehozza azt, amit Robert Pasnau “elme-lélek problémának” nevezett: ha az értelem a testtől elkülönülő entitáshoz tartozik, és a lélek a test formája, akkor hogyan lehet az értelem a lélek része?

Egy másik értelmezés a passzív értelem és az ágens értelem közötti különbségtételen nyugszik. Ezen értelmezés szerint a passzív értelem a test tulajdonsága, míg az ágens értelem a testtől elkülönülő szubsztancia. Ennek az értelmezésnek egyes hívei úgy gondolják, hogy minden embernek megvan a saját ágens intellektusa, amely feltehetően a halálkor elválik a testtől. Mások az ágens értelmet egyetlen isteni lényként értelmezik, talán a mozdulatlan mozgató, Arisztotelész Istene.

Egy harmadik értelmezés arra az elméletre támaszkodik, hogy az egyéni forma képes saját tulajdonságokkal rendelkezni. Ezen értelmezés szerint a lélek a test tulajdonsága, de a gondolkodás képessége magának a léleknek a tulajdonsága, nem pedig a testé. Ha ez így van, akkor a lélek a test formája, és a gondolkodásnak mégsem kell semmilyen testi szervet magában foglalnia.