K: Bevallom, sok éve nem gyóntam, és már nem vagyok biztos benne, hogy tudom, hogyan kell helyesen élni a szentséggel. Megtennéd, hogy áttekinted, hogyan kell elmenni gyónni?

Az embernek mindig egy jó lelkiismeretvizsgálattal kell kezdenie. Életünket ahhoz az életmintához kell tartanunk, amelyet Isten kinyilatkoztatott számunkra, hogy éljünk. Például időt szánunk arra, hogy elgondolkodjunk a Tízparancsolaton, a boldogságokon, az Egyház parancsain és az erényeken, mint az okosság, a szilárdság, a mértékletesség és az igazságosság.

A lelkiismeretvizsgálat olyan, mintha hátralépnénk és megnéznénk életünk képét az Isten által kinyilatkoztatott élet remekművéhez képest. Emlékezzünk, amikor gyerekek voltunk, képeket rajzoltunk. A pauszolás segített nekünk megtanulni rajzolni. Fogtunk egy darab sima papírt, az eredeti kép fölé tartottuk, majd az ablakhoz tartottuk. A fény lehetővé tette számunkra, hogy az eredeti képet az üres papírlapra rajzoljuk. Időnként meg kellett állnunk, és hátralépnünk, hogy megnézzük, nem csúszott-e el a papírunk, és nem került-e ki az eredetihez képest, vagy nem tértünk-e el a vonalaktól.

Hasonló módon, ahogyan az életünket éljük, Isten életmintájával összhangban követjük azt nyomon. A lelkiismeretvizsgálat során hátralépünk, és őszintén felmérjük, hogy mennyire illeszkedünk Isten mintájába, és mennyire maradtunk az Ő határain belül. Ilyenkor elgondolkodunk azon, hogy legutóbbi gyónásunk óta milyen fejlődést értünk el a gyengeségeink, hibáink, kísértéseink és múltbéli bűneink kezelésében. Remélhetőleg javulást látunk lelki jólétünkben.

Amikor azonban kibillentünk a helyes irányból, vagy túlléptük Isten remekművének határait, akkor vétkeztünk. Meg kell különböztetnünk a bocsánatos bűnöket – azokat az enyhébb bűnöket, amelyek gyengítik az Úrral való kapcsolatunkat – a halálos bűnöktől – azoktól a bűnöktől, amelyek megszakítják az Úrral való kapcsolatunkat és “megölik” a megszentelő kegyelem jelenlétét lelkünkben. Itt Jézus szavaira emlékezünk: “Mindenki, aki a gonoszságot gyakorolja, gyűlöli a világosságot; nem közeledik hozzá, mert fél, hogy tettei lelepleződnek. Aki pedig az igazságban cselekszik, az a világosságra jön, hogy világossá tegye, hogy tettei Istenben történtek.” (Jn 3,20-21)

A lelkiismeretvizsgálat alapján bűnbánatot érzünk bűneinkért. Bánjuk ugyan a bűneinket, mert valóban félünk a pokol tüzétől, a mennyország elvesztésétől és Isten igazságos büntetésétől, de leginkább azért bánjuk, mert bűneink sértik Istent, akit mindenekfelett kellene szeretnünk. Az Isten iránti szeretet késztet bennünket arra, hogy megbánjuk a bűnöket és kiengesztelődést keressünk.”

A nagy szentek mindegyike rendszeresen vizsgálta a lelkiismeretét, és gyakran igénybe vette a bűnbánat szentségét. (Még Szentatyánk, II. János Pál pápa is hetente meggyónta bűneit, akárcsak Teréz anya). Meg kell kérdeznünk: “Miért? Milyen bűnöket követtek el ezek a szentek?”. Annyira szerették az Urat, hogy a legkisebb mulasztás vagy elkövetés is gyónásra késztette őket. Nem akarják, hogy a legkisebb bűn is elválassza őket Isten szeretetétől. Isten iránti szeretetből mi is megbánjuk bűneinket.

A bűn miatti bánat arra késztet bennünket, hogy szilárd módosításunk legyen, hogy ne vétkezzünk újra. Valószínűleg újra vétkezni fogunk, de igyekszünk nem vétkezni. Nem tervezzük, hogy elhagyjuk a gyóntatószéket és újra elkövetjük ugyanazokat a bűnöket.

Ezután meggyónjuk bűneinket. Amikor a legtöbb templomban belépünk a gyóntatószékbe, lehetőségünk van arra, hogy névtelenül maradjunk, vagy szembeforduljunk a pappal. Bármelyik lehetőséget is választja az ember, mindig emlékezzünk arra, hogy bármit is mondunk a gyónás során, azt a pap titokban tartja.

Azt se felejtsük el, hogy három okból gyónunk a papnak: Először is, a pap felszentelése folytán az apostolok tekintélyével rendelkezik. A feltámadás éjszakáján Jézus azt mondta: “Vegyétek a Szentlelket. Ha megbocsátjátok az emberek bűneit, megbocsáttatnak nekik, ha megkötözve tartjátok őket, megkötözve tartatnak” (Jn 20,22-23). A pap a szentség kiszolgáltatója, aki Krisztus személyében cselekszik.”

Második, ő a lelki atya. Ahogyan orvoshoz fordulunk gyógyulásért, amikor fizikailag betegek vagyunk, úgy paphoz fordulunk, amikor lelkünk beteg és gyógyulásra szorul.

Harmadszor, a pap képviseli az Egyházat és azokat, akik ellen vétkeztünk. Az Egyház korai napjaiban az emberek a mise elején nyilvánosan megvallották a bűneiket, és feloldozást kaptak. Nagy megkönnyebbülésünkre már évszázadok óta van magángyónás.”

A kereszt jelével és a következő mondattal folytatjuk: “Áldj meg atyám, mert vétkeztem”. Kezdhetjük egyszerűen így is: “Az Atya nevében….”. Ezután meg kell mondanunk, hogy mikor gyóntunk utoljára: “Az utolsó gyónásom óta (ennyi idő telt el).”

Ezután megvalljuk bűneinket. Konkrétan kell fogalmaznunk. Néha az emberek azt mondják: “Megszegtem a hatodik parancsolatot”, ami a kéjes gondolattól kezdve a nemi erőszakon át a házasságtörésig mindent magában foglal. Nem kell a teljes történetet elmondanunk, csak az alapokat, hogy a pap tudjon segíteni. Némi számszerűsítést kell adnunk – egyszer elmulasztani a misét más, mint többször, ami más, mint állandóan. Amikor befejeztük a bűneink megvallását, kijelentjük: “Bocsánatot kérek ezekért és minden bűnömért”. Ezzel az információval a pap tanácsot adhat nekünk. Bűnbánatot is kijelöl a bűn által okozott sérelmek gyógyítására és lelkünk megerősítésére a jövőbeli kísértésekkel szemben. Ezután arra kér minket, hogy mondjuk el a bűnbánati könyörgést, ami általában a hagyományos ima: “Istenem, szívből sajnálom, hogy megbántottalak Téged. Gyűlölöm minden bűnömet a Te igazságos büntetésed miatt, de leginkább azért, mert megbántanak Téged, Istenem, aki mindenben jó vagy és minden szeretetemet megérdemled. Határozottan elhatározom, hogy a Te kegyelmed segítségével nem vétkezem többé, és elkerülöm a bűn közeli alkalmait. Ámen.”

Végül a pap feloldozást ad. Gondolkodjatok el a gyönyörű szavakon: “Isten, az irgalmasság Atyja, Fiának halála és feltámadása által megbékéltette magával a világot, és elküldte közénk a Szentlelket a bűnök bocsánatára; az Egyház szolgálata által Isten adjon neked bocsánatot és békességet, én pedig feloldozlak bűneid alól, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” A Szentlélek feloldoz téged. Ez a formula hangsúlyozza irgalmas Mennyei Atyánkat, Urunk szenvedésének, halálának és feltámadásának üdvözítő misztériumát, valamint a Szentléleknek az Egyházon keresztül végzett gyógyító szolgálatát.

A pap ezután elbocsát minket, mondván: “Adjatok hálát az Úrnak, mert jó”, amire mi így válaszolunk: “Az ő irgalma örökké tart”. (Sok pap egyszerűen csak annyit mond: “Isten áldjon meg benneteket.”) Ezután elhagyjuk a gyóntatószéket, hogy elvégezzük a kijelölt bűnbánatot.

A bűnbánat szentsége gyönyörű szentség, amely által megbékélünk Istennel, önmagunkkal és felebarátainkkal. Emlékezzünk Szent Pál szavaira: “Isten gazdag irgalmasságban; az irántunk való nagy szeretete miatt életre keltett minket Krisztussal, amikor halottak voltunk a bűnben.” (Ef 2,4)

Szerkesztői megjegyzés: Ez a cikk eredetileg az Arlington Catholic Heraldban jelent meg, és itt szíves engedéllyel közöljük.