Hemichordate, a féregszerű tengeri gerinctelenek egy csoportja, amely mind a gerincesekkel, mind a tüskésbőrűekkel szoros rokonságban áll, és általában egy törzset alkot, a Hemichordata. A Hemichordata kifejezést – a görög hemi, azaz “fél” és chorde, azaz “húr” szóból, tehát “fél-húrlábú” – először azért javasolták, mert a bukkális diverticulum, a szájüregből előre a proboscisba, azaz “ormányba” vezető csőszerű nyúlvány, hasonlít egy kezdetleges notochordra – a primitívebb gerincesek hátulsó, azaz hátoldali tartótengelyére. Ezt az elméletet azonban azóta elvetették, mivel megállapították, hogy a divertikulum eredetét és működését tekintve kevéssé hasonlít a gerincesek notochordjára. A molekuláris vizsgálatok azt mutatják, hogy a hemichordaták közelebbi rokonságban állnak a tüskésbőrűekkel, mint a gerincesekkel. Mintegy 90 fajt írtak le.
A Hemichordata három osztályból áll: Enteropneusta, Pterobranchia és Planctosphaeroidea. Az Enteropneusták vagy makkférgek (kb. 70 faj) magányos, féregszerű, kétoldalt szimmetrikus állatok, gyakran ragyogó színűek. Az ormány és a gallér megjelenése miatt nevezik őket makkféregnek. A pterobranchák (kb. 20 faj) apró, koloniális, csöveket építő formák. A Planctosphaeroidea csak néhány úszó lárváról ismert. Az Enteropneuszták a Fehér-tengertől és Grönlandtól délre, Új-Zélandig és a Jóreménység-fokig gyakoriak a dagályközi zónákban; a nyílt tengeren 400 méteres vagy annál nagyobb mélységben is előfordulnak. Méretük a néhány centiméteres (Saccoglossus pygmaeus az Északi-tengerben) és a két méteres (kb. hét láb) vagy annál nagyobb (Balanoglossus gigas a brazil part menti vizekben) hosszúság között változik.
A kifejlett hemichordaták teste és testüregük, vagy coelomájuk három alapvető részre oszlik: az ormányra, a gallérra és a törzsre. Központi idegrendszer nincs: az idegszövet a gallérban összpontosul, amely az epidermiszben, vagyis a külső burkolatban lévő idegrendszerrel van összeköttetésben. A keringési rendszer általában egy összehúzódó szívszerű hólyagot, vérereket és melléküregeket foglal magában. A garatot számos páros kopoltyúnyílás lyukaszthatja át, vagy ezek hiányozhatnak.
A test második régiója, a gallér, két vagy több csápszerű tollazatot hordozhat, amelyeken a csillószőrös csápok kettős sora váladékképző sejtekkel jól ellátott. A csápok különleges alkalmazkodást jelentenek a vízben lebegő részecskékkel való táplálkozáshoz. Az epidermiszben található idegsejtek és -rostok hálózatát két fő idegpálya köti össze, amelyek dorsalisan medián (azaz a test középvonala felé a felső oldalon) és ventralisan medián (az alsó oldalon) helyezkednek el. A gallér dorzális oldalán az epidermisz zsebesedéséből kialakult ideghúr található; lehet egy központi lumen vagy üreg, amely elöl és hátul nyílik a külvilág felé, vagy lehet egy sor lacunae vagy tér. A neurochord nagyméretű idegsejteket tartalmaz, amelyek nyúlványai majdnem az ormány csúcsáig és a ventrális idegszálig érnek. Ezek a sejtek valószínűleg elősegítik a gyors reakciókat, például az elülső törzs hirtelen összehúzódását, amikor az ormányt megérintik. A test általános felszínét egy elszórt érzékelősejtekből álló primitív receptorrendszer táplálja. Az ingereknek és a válaszoknak nincs jól meghatározott központja.
A hemichordaták mind szuszpenziós táplálkozók, apró állatokat és algákat ragadnak meg, amint azok elsodródnak a vízben. A makkféreg az ilyen élőlényeket a csápjaival, míg a pterobranchák a csápjaikkal fogják be. Sok hemichordatának van egy lárvaszakasza az életciklusában; a tornáriáknak nevezett lárvák a csillóknak nevezett mikroszkopikus szőrszálak segítségével úsznak.
A hemichordaták evolúciós kapcsolatban állnak mind a chordatákkal, mind a tüskésbőrűekkel (pl. tengeri csillagok, tengeri sünök); a pontos kapcsolatokat azonban még aktívan vizsgálják. Lásd még makkféreg; pterobranch.