Heinrich Harrer 1912. július 6-án született az ausztriai Hüttenbergben, az Alpok közelében, és hegymászásban és síelésben nőtt fel. Egy postás fiaként a grazi egyetemen földrajz és testnevelés szakon végzett. 1936-ban bekerült az osztrák olimpiai sícsapatba, és a következő évben megnyerte a lesiklás versenyét a diák világbajnokságon.

Az Eiger megmászása után három társával együtt csatlakozott egy expedícióhoz, amely a Nanga Parbat, egy 26 600 láb magas csúcs megmászására indult a mai Pakisztán területén. A második világháború kitörésekor a britek elfogták őket, és németként és osztrákként fogolytáborba zárták őket.

A fogságban töltött idő alatt feleségével elváltak. Harrer urat fiuk, Peter, valamint harmadik felesége, az egykori Katharina Haarhaus hagyta hátra.

Harrer úr többszöri próbálkozás után megszökött a táborból. Ő, egy társa és egy jak 20 hónap alatt jutott el Tibetbe. Ez volt az egyetlen menekülési útvonal, amely képzett hegymászókon kívül mindenki számára lehetetlen lett volna.

1946. január 15-én érkeztek meg Lhászába, és egy gazdag polgár udvarán guggoltak le, aki befogadta őket. Egy újabb távozási parancsot úgy kerültek ki, hogy hasznossá tették magukat; Harrer úr kertészként, barátja mérnökként dolgozott.

A Dalai Láma, az akkor 10 éves istenkirály, lenézett a palotájából, és megfigyelte Harrer urat, amint korcsolyázni tanítja a tibetieket, akik az új sportot “késen járásnak” nevezték. Harrer úr hamarosan kormányzati alkalmazott lett, többek között külföldi híreket fordított és egy árvízvédelmi projektet irányított. Fizetést, otthont és istállót, valamint több szolgát kapott.

Harrer úr 37 évesen lett a Dalai Láma tanítója, tanítványa pedig 14 éves volt, és a szovjet politikától kezdve a sugárhajtóművek működéséig mindenre megtanította őt. A fiatalember lelkes tanuló volt: Harrer úr azt írta a könyvében, hogy amikor 10 mondatot bízott rá, hogy fordítson le, ő rendszeresen 20-at csinált. A buddhizmusról és a nyugati tudományokról szüntelenül vitatkoztak.