Amint gyakoroljuk a feladatokat, még az egyszerűbbeket is, a teljesítményünk folyékonyabbá és kevésbé megerőltetővé válik. Az emberi viselkedés elméleteinek kidolgozásához elengedhetetlen annak megértése, hogy egy feladat elvégzése hogyan változtatja meg az alapul szolgáló műveleteket, hogy a következő próbálkozások során hatékonyabban hajtsuk végre a feladatot. A tanulási folyamatokat különböző feladatok segítségével vizsgáltuk, beleértve a soros reakcióidő feladatot és az akkordtanulási feladatot. Ez utóbbiban a résztvevőknek több, egyidejűleg megjelenő ingert mutatnak be, amelyek jelzik, hogy több, egyidejű választ kell produkálniuk. Kritikusan fontos, hogy a már begyakorolt válaszok kombinációit gyorsabban és pontosabban hajtják végre, mint az új kombinációkat, még akkor is, ha az egyes ingereket és válaszokat külön-külön vizsgálva ugyanannyiszor hajtották végre. Mivel ez a gyakorlási előny érzékeny mind az ingerek, mind a válaszok manipulációjára, úgy tűnik, hogy a feladat a bemeneti és kimeneti információkat magában foglaló központi reprezentációkat magában foglaló társított tanuláshoz kapcsolódik. Továbbá, a válaszok fogalmi reprezentációja befolyásolhatja a válaszok közötti asszociációk kialakításának képességét. Ha a válaszokat fogalmilag összefüggőnek tekintjük, azaz egy közös cél szolgálatában hajtjuk végre őket, akkor könnyebben asszociálódnak, mint a nem összefüggőnek tekintett válaszok.

Vizsgáltuk azt is, hogy a pozitív és negatív visszajelzés milyen szerepet játszik ezen asszociációk kialakításában. Eredményeink azt mutatják, hogy a résztvevők akkor is profitálhatnak a jutalomból, ha a tudatosság, hogy mely kombinációkat jutalmazzák, alacsony maradt. Úgy tűnik tehát, hogy a jutalmazás előnye nem függ össze a motiváció változásával. Az előny még akkor is megfigyelhető, amikor több jutalmazott és nem jutalmazott kombináció osztozott egyetlen válaszon. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a véletlen tanulási folyamatokat a jutalom oly módon befolyásolja, hogy lehetővé teszi a jutalmazott asszociációk specifikus megerősítését.

Reprezentatív közlemények

• Freedberg, M. V., Schacherer, J. & Hazeltine, E. (2016). A jutalmazott asszociációk véletlenszerű tanulása megerősíti a tanulást egy asszociatív feladatban. Journal of Experimental Psychology (Kísérleti pszichológia folyóirat): Learning, Memory and Cognition, 42, 786-803.
• Freedberg, M. V., Wagschal, T. T., & Hazeltine, E. (2014). Véletlenszerű tanulás és feladathatárok. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory and Cognition, 40, 1680-1700.
• Halvorson, K. M., Wagschal, T. T., & Hazeltine, E. (2013). A feladathatárok konceptualizálása megőrzi az implicit szekvenciatanulást kettős feladat körülményei között. Psychonomic Bulletin & Review, 20, 1005-1010.
• Wifall, T., McMurray, B., & Hazeltine, E. (2014). Az észlelési hasonlóság befolyásolja a tanulási görbét (de nem feltétlenül a tanulást). Journal of Experimental Psychology: General, 143, 312-331.
• Ma, L., Wang, B., Narayana, S., Hazeltine, E., Chen, X., Robin, D. A., Fox, P. T. & Xiong, J. (2010). A regionális aktivitás változásai a régiók közötti konnektivitás változásaival járnak együtt a négyhetes motoros tanulás során. Brain Research, 1318, 64-76.
• Hazeltine, E., Aparicio, P., Weinstein, A., & Ivry, R. B. (2007). Konfigurációs válaszok tanulása: egy nem prediktív motoros készség elsajátítása. Journal of Experimental Psychology: Human Perception and Performance, 33, 1451-1467.
• Hazeltine, E. (2002). A szekvenciatanulás reprezentációs természete: Bizonyíték a célalapú kódokra. In W. Prinz & B. Hommel (Eds.), Attention and Performance (Vol. XIX, pp. 673-689). Oxford: Oxford: University Press.

Oxford: Oxford University Press.