Pablo Neruda “Ha elfelejtesz engem” című verse közvetlenül a szerző szeretőjéhez szól, figyelmeztetve őt, hogy mi fog történni, ha a beszélő nem lesz szerelmes belé. Bár Neruda a vers megírásának idején Delia del Carril argentin írónő felesége volt, sokan úgy vélik, hogy Neruda ezt a verset szerelmének, Matilde Urrutia-nak írta, annak a nőnek, aki később a felesége lett. Nerudát, aki kommunista szenátor volt Chilében, a kommunizmus 1948-as bukása után tizenhárom hónapra száműzték szülőföldjéről, és ez a vers valószínűleg akkor íródott, amikor Neruda száműzetésben volt. Más kritikusok szerint ezt a verset nem a szerelméhez, hanem szülőföldjéhez, Chiléhez írta, figyelmeztetve őt, hogy ne felejtse el őt, amíg ő kénytelen távol lenni. Az értelmezéstől függetlenül a vers az irodalom egyik legnépszerűbb szerelmes verse, és Nerudát gyakran nevezik a huszadik század egyik legnagyobb költőjének; 1971-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Összefoglaló

Ez egy vers, amely itt olvasható teljes terjedelmében, és amelyet Pablo Neruda, feltehetően a mű beszélője írt szerelméhez, figyelmeztetve őt arra, hogy mi fog történni, ha elfelejti őt, amíg a férfi távol van. A vers elején Neruda egy szerelmes és romantikus képet mutat be szerelmének, emlékeztetve őt arra, hogy mennyire szereti őt. A vers közepe felé azonban a hangnem megváltozik, és arra figyelmezteti a lányt, hogy ha a lány nem szereti többé, akkor ő is megszűnik szeretni őt. A vers utolsó strófájában a hangnem visszatér a vers első szakaszának pozitív, romantikus hangneméhez, és a beszélő azt mondja szerelmének, hogy ha a lány nem felejti el őt, ha továbbra is szereti őt, akkor ő is örökké szeretni fogja őt. A vers rávilágít arra, hogy a férfi és a nő közötti szerelem mennyire intenzív, mégis ingatag lehet.”

Analysis of If You Forget Me

A “If You Forget Me” egy hat különböző hosszúságú strófából álló vers. A vers szabadversben íródott, mivel a sorok rímtelenek.

A vers érdekessége, hogy az első, mindössze egysoros strófa, amely így szól: “Azt akarom, hogy tudj egy dolgot”, mintha a cím folytatása lenne. Ezért egyetlen gondolatként is olvasható: “Ha elfelejtesz engem, azt akarom, hogy tudj egy dolgot”. A verset így olvasva fenyegető hangot kölcsönöz a műnek. A hangnem gyorsan változik a második strófában, ahol Neruda közvetlenül a szeretőjének magyarázza szerelmének mélységét, az első sorban írva: “Tudod, hogy van ez”. Neruda dikciója igen szép ebben a strófában, az 5. sorban a “kristályholdra” és a “vörös ágra” utalva. Megidézi a látás és a tapintás érzékeit, és azt mondja szeretőjének, hogy bármit is lát vagy érint, az elkerülhetetlenül visszaviszi őt hozzá.

Míg a vers első fele hihetetlenül romantikus és hízelgő, a harmadik és negyedik strófa egészen más képet fest, és figyelmeztetésként szolgál Neruda szeretőjének. A harmadik strófa önmagában is megállja a helyét, és arra figyelmezteti Neruda szeretőjét, hogy ha a nő nem szereti tovább, a férfi is ugyanezt fogja tenni cserébe. Ez egyben az első az ultimátumok sorában, amelyet Neruda a szeretőjének állít.

A negyedik strófa folytatja ezt a gondolatot, amikor a beszélő azt mondja a szeretőjének, hogy ha őt elfelejtik, akkor őt is elfelejtik. Hogy ezt még jobban kihangsúlyozza, Neruda csak ezt az egy gondolatot foglalja bele a strófába. Érdekes megfigyelni Neruda dikcióját ebben az utolsó sorban – “már el fogok felejteni téged”. Azt mondja a szerelmének, hogy ha hirtelen elfelejtené őt, azt szeretné, ha tudná, hogy ő volt az, aki először elfelejtette – ez már megtörtént. Úgy tűnik, fontos számára, hogy a lány tudja, hogy ő volt az, aki először elfelejtett.”

A figyelmeztetését az ötödik strófában folytatja, és ismét azt mondja szerelmének, hogy ha a lány “úgy dönt, hogy elhagy a parton”, ő “azon a napon, azon az órán… más földet fog keresni”. Ebben a strófában Neruda a part és a hozzá tartozó szárazföld kiterjesztett metaforáját használja, hogy figyelmeztesse szerelmesét tetteinek következményeire. A beszélő a szeretőjére úgy tekint, mint az otthonára, de ha a nő úgy dönt, hogy elhagyja őt, egyáltalán nem fog gondot okozni neki, hogy egy másik nőt keressen helyette.

A “Ha elfelejtesz engem” hatodik és egyben utolsó strófájában azonban Neruda ismét hangnemet vált, ezúttal visszatér az első strófa romantikus és szenvedélyes hangneméhez. Az utolsó strófa első sora egyetlen szóból áll: “De”. Ez azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy mindaz, ami az előző strófákban történt, csak előkészítette a terepet ehhez az utolsó strófához. Mintha a beszélő azt mondaná a szerelmesének: “Ha ezek közül bármelyiket megteszed, én viszonzom neked, de ha nem teszed meg, helyette ez fog történni”, mert az utolsó strófa hátralévő soraiból kiderül, mi fog történni, ha a szerelmes nem felejti el őt. Ha ehelyett úgy érzi, “…hogy nekem rendeltettél”, akkor ez az érzés viszonzásra talál.

Az utolsó strófában Neruda a szeretője iránti szerelmét egy tűzhöz hasonlítja: az a szeretője iránta érzett szerelméből táplálkozik, ezért csak akkor oltható ki, ha a szeretete kihal. A beszélő azzal a fogadalommal zárja, hogy amíg a szeretője él, addig az egymás iránt érzett szerelmük bölcső lesz közöttük, a karjukban.”

Történelmi kontextus

Az elkötelezett kommunista Pablo Neruda magasztalta Joszif Sztálin és a Szovjetunió vívmányait. 1945-ben hazájában, Chilében szenátorrá választották, 1946-ban pedig Gabriel González Videla kampányfőnöke lett, aki megválasztása után a kommunista párt ellen fordult. A feszültség fokozódott, és 1948-ban Neruda és felesége félelmében elmenekült Chiléből. A házaspár több mint egy éven át barátok és támogatók otthonában bujkált. Ebben a száműzetésben találkozott Neruda múzsájával és későbbi feleségével, Matilde Urrutia-val, akinek állítólag ezt a verset írta. Miközben Mexikóban bujkált, Neruda megírta a Los Versos Del Capitan című versét, amelyben a “Ha elfelejtesz engem” szerepel. Neruda végül 1952-ben tért vissza Chilébe, és 1970-ben jelöltette magát a chilei elnöki posztra, amelyről végül lemondott. A következő évben elnyerte a Nobel-díjat, annak ellenére, hogy a bizottság egyes tagjai nem akarták a díjat egy kommunistának adni. Neruda 1973-ban halt meg szívelégtelenségben, de halála óta sokan azt találgatják, még ma is, hogy meggyilkolták. Neruda számos versének közös témája a szerelem, és a kritikusok úgy vélik, hogy a verseiben kifejezett szerelemben kettősség van: úgy lehet tekinteni, hogy a szerelméhez, de másik szeretőjéhez, a hazájához is szólnak.