• David Williams
• 24 Sep 2017

Ivan Pavlov orosz fiziológus volt, aki elsősorban a klasszikus kondicionálás elveinek kidolgozásával kapcsolatos munkásságáról ismert. Pavlov klasszikus kondicionálása számos alkalmazást talált: a viselkedésterápiában, kísérleti és klinikai környezetben, oktatási osztálytermekben, valamint a fóbiák kezelésében a szisztematikus deszenzibilizáció segítségével.

Ivan Pavlov elmélete: A klasszikus kondicionálás

A klasszikus kondicionálást először Ivan Pavlov (1849-1936) orosz fiziológus fedezte fel, a klasszikus kondicionálás egy olyan tanulási folyamat, amelyet egy környezeti inger és egy másik inger közötti, természetesen előforduló asszociációk irányítanak.

Minden klasszikus kondicionált tanulás környezeti kölcsönhatással jár. A tanuláshoz egy “semleges ingerre” is szükség van, amelyet aztán egy természetesen előforduló reflex követ. Pavlov kutyái például egy hangot hallottak (semleges inger), amit nyálcsorgás követett (természetesen előforduló reflex) az étel érkezésére válaszul. Amint a semleges inger hangja összekapcsolódott a környezetben jelen lévő ingerrel (az étel megérkezése), hamarosan lehetővé vált a nyálelválasztás kiváltása pusztán a semleges inger hangjával.

A klasszikus kondicionálás hatása egy alanyra háromfázisú folyamat:

1. fázis: előkondicionált állapot

A klasszikus kondicionálás olyan természetesen előforduló ingert követel, amely automatikus választ vált ki. Ebben a fázisban tehát egy UCS (kondicionálatlan inger) kapcsolódik egy UCR-hez (kondicionálatlan válasz), amely természetesen előfordul.

2. fázis: Kondicionált állapot

A következő fázisban az UCS mellé ismételten egy semleges inger kerül bevezetésre. Hamarosan a semleges inger kapcsolódik az UCS-hez. Amint ez elkezdődik, a semleges inger CS-é (kondicionált inger) alakul át, mert az alany most már arra kondicionálódott, hogy a CS-re úgy reagáljon, mintha az a természetes UCR lenne.

3. fázis: A kondicionálás utáni állapot

Amikor az UCS és a CS összekapcsolódik, a CS önmagában kiváltja a választ. Ebben az utolsó fázisban a válasz már CR (kondicionált válasz) lett. Ez azt jelenti, hogy az alany megtanulta, hogy a CS kiváltására – ami korábban csak egy semleges jel volt – a CR-t produkálja.

A klasszikus kondicionálás legfontosabb elemei:

1. Elsajátítás

Az elsajátítás megköveteli, hogy egy semleges inger összekapcsolódjon egy kondicionálatlan ingerrel. Ezt aztán ismételten meg kell erősíteni, hogy erős tanulás történjen.

2. Kihalás

Kihalás (az elsajátítás ellentéte) akkor következik be, amikor a kondicionált válasz gyengül vagy megszűnik. Ahhoz, hogy a kondicionált válasz fennmaradjon, a kondicionálatlan ingert időnként újra be kell vezetni, hogy “feltöltse” a kívánt kondicionált választ.

3. Az inger általánosítása

Amikor egy kondicionált válasz létrejött, hajlamos lehet arra, hogy más, hasonlónak tűnő ingerekre adott válaszként megjelenjen. Például, ha egy bizonyos csengőhang a kondicionált inger, hasonló hangzású csengőhangok is kiválthatják ugyanazt a választ.

A tanárok használhatják a klasszikus kondicionálást, hogy segítsenek a gyerekeknek leküzdeni bizonyos szorongást kiváltó kontextusokat. Például a következetes megnyugtatás és támogatás segíthet abban, hogy a hangos olvasástól szorongó gyermek kezdjen nyugodtabbnak és kényelmesebbnek érezni magát.

EYFS fejlődési mérföldkövek – Ingyenes eKönyv letöltése

.