VígjátékokSzerkesztés
Az 1590-es évek végére Chapman sikeres drámaíróvá vált, Philip Henslowe-nak, majd később a Children of the Chapelnek dolgozott. Vígjátékai közé tartozik Az alexandriai vak koldus (1596; nyomtatásban 1598), An Humorous Day’s Mirth (1597; nyomtatásban 1599), All Fools (nyomtatásban 1605), Monsieur D’Olive (1605; nyomtatásban 1606), The Gentleman Usher (nyomtatásban 1606), May Day (nyomtatásban 1611) és The Widow’s Tears (nyomtatásban 1612). Darabjai a drámai formával való kísérletezésre való hajlandóságról tanúskodnak: Az An Humorous Day’s Mirth az egyik első olyan darab, amelyet a “humorkomédia” stílusában írtak, amelyet Ben Jonson később az Every Man in His Humour és az Every Man Out of His Humour című darabokban használt. A The Widow’s Tears című művével szintén az egyik első író volt, aki a komédiát komolyabb témákkal ötvözte, megteremtve a tragikomédiát, amelyet később Beaumont és Fletcher tett híressé.
Egy említésre méltó darabot is írt közösen. Az Eastward Ho (1605), amelyet Jonsonnal és John Marstonnal írt, szatirikus utalásokat tartalmazott az új király, I. Jakab kíséretét alkotó skót udvaroncokra; emiatt Chapman és Jonson börtönbe került Sir James Murray of Cockpool, a király “gazembere”, Groom of the Stool perében. A királynak és nemeseknek írt leveleik közül több is fennmaradt a Folger Könyvtár Dobell MS néven ismert kéziratában, amelyet AR Braunmuller A Seventeenth Century Letterbook címmel adott ki. A levelekben mindkét férfi lemondott a sértő sorról, utalva arra, hogy Marston volt a felelős a sértő megjegyzésért. Jonson “Conversations With Drummond” című írása utal a bebörtönzésre, és azt sugallja, hogy fennállt annak a lehetősége, hogy mindkét szerzőnek büntetésként “levágják a fülét és az orrát”, de ez lehet, hogy Jonson utólagosan dolgozta ki a történetet.
Chapman barátsága Jonsonnal megszakadt, talán Jonsonnak Inigo Jonesszal folytatott nyilvános viszálya miatt. A szakításról tanúskodik néhány szatirikus, fanyalgó sor, amelyek valamikor Jonson íróasztalának és iratainak elégetése után íródtak. A Jonson agresszív viselkedését és önhitt felsőbbrendűségét gúnyoló vers Chapman életében kiadatlan maradt; a halála után összegyűjtött dokumentumokban találták meg.
TragédiákSzerkesztés
Chapman legnagyobb tragédiái a közelmúlt francia történelméből vették témájukat, a francia követ legalább egy alkalommal megsértődött. Ezek közé tartozik Bussy D’Ambois (1607), The Conspiracy and Tragedy of Charles, Duke of Byron (1608), The Revenge of Bussy D’Ambois (1613) és The Tragedy of Chabot, Admiral of France (megjelent 1639). A két Byron-darabot betiltották a színpadról – bár amikor az udvar elhagyta Londont, a darabokat eredeti és vágatlan formában adták elő a Kápolna gyermekei. A francia követ valószínűleg sérelmezte azt a jelenetet, amely IV. Henrik feleségét és szeretőjét vitatkozva és fizikailag harcolva ábrázolja. A kiadáskor a sértő anyagot kivágták, és Chapman Sir Thomas Walsinghamnek írt dedikációjában a darabot “poore dismembered Poems” (rosszul feldarabolt versek) néven említi. Egyetlen klasszikus tragédiát tartalmazó műve, a Caesar és Pompeius (íródott 1604-ben, megjelent 1631-ben), bár “politikailag okos”, a műfajban a legszerényebb teljesítményének tekinthető.
Egyéb darabokSzerkesztés
Chapman írta a jakobinus korszak egyik legsikeresebb maszkjátékát, a The Memorable Masque of the Middle Temple and Lincoln’s Inn című, 1613. február 15-én bemutatott darabot. Kenneth Muir szerint Chapmannek tulajdonítják a The Masque of the Twelve Months című darabot is, amelyet 1619 tizenkettedik éjszakáján adtak elő, és amelyet John Payne Collier 1848-ban nyomtatott ki először szerzői név nélkül.
Chapman szerzőségét a korszak számos más névtelen darabjával kapcsolatban is vitatták. F. G. Fleay azt javasolta, hogy az első darabja az Álruhák volt. A Sir Giles Goosecap, a Two Wise Men And All The Rest Fools, a The Fountain of New Fashions és a The Second Maiden’s Tragedy című darabok szerzőjeként – részben vagy egészben – őt hozták fel. Ezek közül csak a “Sir Gyles Goosecap”-ot fogadják el általában a tudósok, hogy Chapman írta (The Plays of George Chapman: The Tragedies, with Sir Giles Goosecap, szerkesztette Allan Holaday, University of Illinois Press, 1987).
1654-ben Richard Marriot könyvkereskedő a Revenge for Honour című darabot Chapman műveként adta ki. A tudósok elutasították a tulajdonítást; a darabot Henry Glapthorne írhatta. A szintén 1654-ben nyomtatásban megjelent Alphonsus Emperor of Germany című darabot általában egy másik hamis Chapman-attribúciónak tartják.
A The Fatal Love és az A Yorkshire Gentlewoman And Her Son című elveszett darabokat 1660-ban a Stationers’ Register bejegyzéseiben Chapmanhez rendelték. Mindkét darab azok között volt, amelyek John Warburton szakács híres konyhai elégetésekor megsemmisültek. Az elveszett Christianetta című darab (1640-ben jegyezték be) Chapman és Richard Brome együttműködése lehetett, vagy egy Chapman-mű Brome általi átdolgozása.