Eredmények A craniotabes-t először a neuenstadti Elsässeur írta le 1843-ban. A 19. századból származó korai esetsorozatok a craniotabés csecsemőknél a veleszületett szifilisz magas arányát jegyezték fel. Ebből a megállapításból nem vontak le konkrét prognosztikai következtetést a csecsemők kimenetelére vonatkozóan. Az esetek egy része azonban úgy tűnt, hogy mindig meggyógyul, anélkül, hogy a kiváltó okok mögöttes okok álltak volna. Ezért azt javasoljuk, hogy ebben az időben a craniotabes érzékeny, de nem specifikus teszt lehetett a szifiliszre. Újabb, nagyobb számú csecsemőt vizsgáló sorozatok akár 30%-os arányt is mutatnak a normális születéseknél. Néhány szerző szoros összefüggést írt le a fizikai jel és az anyai D-vitaminhiány biokémiai bizonyítékai között. A D-vitamin-kezelés a beszámolók szerint a koponyacsontok puhaságának gyors megszűnését eredményezi. Azt javasoljuk, hogy annak ellenére, hogy a rickettségre nem érzékeny teszt, a craniotabészet a veleszületett szifilisz rendkívül alacsony prevalenciája miatt ma már specifikusabb lehet az állapotra. A vizsgált különböző esetsorozatok nem tették lehetővé a fejkörfogatra vagy az elülső fontanella méretére vonatkozó adatokkal való összehasonlítást. Egyetlen esetsorozat sem rendelkezik információkkal a nerodevelopmentális eredményekről vagy a fej növekedéséről.