1891-ben Daniel Sharp Ford, a Youth’s Companion tulajdonosa felvette Bellamyt, hogy dolgozzon együtt Ford unokaöccsével, James B. Upham, a magazinban. 1888-ban a Youth’s Companion kampányt indított, hogy amerikai zászlókat áruljon az állami iskoláknak, hogy ösztönözze az előfizetési kérelmeket. Upham és Bellamy számára a zászló népszerűsítése olyan motívumokon alapult, amelyek túlmutattak a pusztán kereskedelmi célokon; az ő befolyásuk alatt a Youth’s Companion az iskolazászló mozgalom lelkes támogatójává vált, amelynek célja az volt, hogy az ország minden iskolájában legyen zászló. 1892-re a magazin körülbelül 26 000 iskolának adott el zászlókat. Abban az időben a zászlók piaca még nem volt telített, bár a kimerülés jeleit mutatta.

1892-ben Uphamnek az az ötlete támadt, hogy Kolumbusz Kristóf Amerika felfedezésének 400. évfordulóját felhasználva beindítsa a zászlómozgalmat az iskolákban. A magazin az 1893-as chicagói Kolumbiai Világkiállítással egybekötött eseményre hívta fel a figyelmet. Az október 12-i hivatalos program része volt a zászló előtti tisztelgés, amelyet az Egyesült Államok minden iskolájában el kellett tartani.

A fogadalom a magazin 1892. szeptember 8-i számában jelent meg, és azonnal elindította a kampányt. Bellamy beszédet tartott az iskolaigazgatók országos találkozóján, hogy népszerűsítse az eseményt; az ötlet kedvező fogadtatásra talált, és a program megvalósítására iskolavezetőkből álló bizottságot választottak, amelynek tagja volt a Nemzeti Oktatási Szövetség elnökének közvetlen elődje is. Bellamyt választották elnöknek. Miután megkapta a pedagógusok hivatalos áldását, Bellamy bizottsága elvállalta az ötlet országos elterjesztését és egy hivatalos program kidolgozását az iskolák számára, amelyet a kijelölt napon követniük kell. Ezt a programot egy zászlófelvonási ünnepség és eskü köré szervezte.

Az általa eredetileg megfogalmazott eskü így hangzott:

“Hűséget fogadok a zászlómnak és *a Köztársaságnak, amelyet képvisel, egy nemzet, oszthatatlan, szabadsággal és igazságossággal mindenki számára”(* az “a” betű 1892 októberében került bele).

A szavalást a Bellamy által részletesen leírt Bellamy-köszöntésként ismert zászlós tisztelgés kísérte. A második világháború alatt a tisztelgést egy olyan gesztus váltotta fel, amely a kéz szív fölé helyezéséből állt, mivel Bellamy eredeti tisztelgése a náci tisztelgésre emlékeztető módon a zászló irányába nyújtott karral járt. (A fogadalom történetét lásd: Pledge of Allegiance.)

1954-ben Eisenhower elnök a kommunizmus fenyegetésére válaszul arra ösztönözte a kongresszust, hogy egészítse ki a fogadalmat az “Isten alatt” szavakkal, és így jött létre a ma ismert 31 szavas fogadalom.

Bellamy elmesélte, hogyan alkotta meg az esküt, és miért választotta ki gondosan az azt alkotó szavakat:

“Úgy kezdődött, mint egy intenzív kapcsolat nemzeti történelmünk kiemelkedő pillanataival, a Függetlenségi Nyilatkozattól kezdve; az Alkotmány megírásával… a polgárháború jelentőségével; a nép törekvéseivel….. “A zászlóhoz való hűségeskü valódi oka a ‘köztársaság, amelyet képvisel’….Az utóbbi mit is jelent, a köztársaság? Ez a nemzet frappáns politikai neve – azé, amely a polgárháborúban azért harcolt, hogy bebizonyítsa, hogy csak egy van. Hogy világossá tegyük azt a gondolatot, hogy a nemzet csak egy volt, meg kell határoznunk, hogy oszthatatlan, ahogyan Webster és Lincoln nagy beszédeikben megismételték. És a jövője? “Éppen itt merül fel a francia forradalom történelmi jelszavának kísértése, amely Jefferson és barátai számára oly sokat jelentett: “Szabadság, egyenlőség, testvériség”. Nem, ez túl sok lenne a fantáziáláshoz, túl sok évbe, évezredbe telne, hogy valósággá váljon. De mi, mint nemzet, hűek maradunk a szabadság és igazságosság tanához…”.

Bellamy “az esküt “oltásnak” tekintette, amely megvédi azokat az amerikaiakat – bevándorlókat és nem bevándorlókat egyaránt -, akik nem voltak eléggé hazafiasak, a radikalizmus és a felforgatás “vírusától”.”