“News you can use”

Ez az egyik vezérelv, amely alapján az újságírók eldöntik egy történet értékét. A cél az, hogy neked, a nézőnek olyan információt adjanak, amire szükséged van ahhoz, hogy átvészeld a napodat. Ez egy közlekedési riasztás, ami segít eligazodni az ingázásban. Egy időjárás-jelentés, amely segít felkészülni a viharra. Háttérinformáció egy jelöltről, aki az Ön szavazatát kéri a városi tanácsba.

Lássuk be, szükségünk van a hírekre. A “használható hírek” megadják az embernek azokat az adatpontokat, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozzon. Elvégre a tudás hatalom, nem igaz? De a kapott információk pontosságát és hitelességét megkérdőjelezik az “álhírek” kifejezéssel.”

“A legegyszerűbb álhír az, ami teljesen hamis. Gyakran gazdasági ösztönzéssel hozzák létre, hogy vonzzák a figyelmet” – mondja Dr. Hans Klein, a Georgia Tech közpolitikai docense.

Mi történik tehát, ha a “használható hírek” olyan hírekké válnak, amelyek felhasználják Önt?

1. rész: Az álhírek meghatározása

Az álhírek nem új keletűek, de megosztottságot és bizalmatlanságot váltanak ki, mind az intézményekben, mind közöttünk. Az álhírek nem mindig politikaiak, de szinte mindig személyesek. És képzeld, mi a helyzet? Bárki bedőlhet nekik. Még te is.

(Az alkalmazás felhasználói ide kattintva tölthetik ki a kvízt | A történet alább folytatódik)

Az átláthatóság jegyében elvégeztük saját “Fake News Survey”-ünket. A felmérés adminisztrátorának, Andra Gillespie-nek, az Emory Egyetem politológusának segítségével azt akartuk kideríteni, mennyire könnyű a tájékozott embereket átverni az álhírekkel.

Több mint 200-an válaszoltak a Facebookon közzétett felhívásunkra. Mindenki két kvízt töltött ki. Az első egy kvíz volt az aktuális eseményekről, hogy megteremtsük az alapszintet (ez a fent felsorolt kvíz. Tegye meg!). A második arra kérte a válaszadókat, hogy azonosítsák, mely történetekről gondolják, hogy hamisak. A megkérdezettek átlagosan a “fake news” történetek huszonöt százalékát hitték tévesen igaznak.

Hogyan teljesít? Töltse ki az alábbi kvízt (az alkalmazás felhasználói ide kattintva — a történet alább folytatódik)

Valódi főcím: Igaz vagy hamis?

Ha nem sikerült olyan jól, mint remélted, ne aggódj, nem vagy egyedül. A Pew Research Center tanulmánya szerint az emberek 23%-a osztott már meg kitalált híreket, akár tudatosan, akár nem.

A Georgia Tech professzora, Dr. Sarah Laiola dekódolja az álhíreket, és azt mondja, hogy időnként zavarossá válhat, hogy mi a valódi és mi az álhír. Sőt, annyira zavaros, hogy még a “hamis” szó definiálása is kihívást jelent.

“Azt hiszem, akadémiai szempontból úgy nevezném, hogy ez egy lebegő jelző, ami valószínűleg nem hasznos; csak egy szó, amelynek annyi jelentése van, hogy jelenleg már nincs is jelentése” – magyarázza Dr. Laiola. Szerinte a “téves információkat tartalmazó híradások” nem írja le pontosan a napjainkban tapasztalható álhír-jelenséget. “Általánosságban az álhírekre úgy szoktam gondolni, mint olyan hírekre, amelyek a fókuszt eltolták az információról, hogy valamilyen ideológiai megerősítést vagy tagadást kapjanak, vagy valamilyen intenzív reakciót váltsanak ki.”

2. rész: Hogyan ismerjük fel

A tények és az álhírek megkülönböztetése különösen nehéz, ha a híreket a közösségi médiából kapjuk. A Facebook és a Google módosítja az algoritmusokat és új formátumokkal kísérletezik, hogy segítsen a probléma leküzdésében. Az algoritmusok azonban nem sokat tehetnek, különösen akkor, ha a probléma mélyebbre hatol, mint a tények és a fikció közötti különbség.

A félretájékoztatás és a dezinformáció között egyértelmű különbség van, és minden a szándékon múlik.

A félretájékoztatás leggyakrabban tévedés vagy ténybeli tévedés. A dezinformáció azonban a hamis információ szándékosan ténynek álcázott szándékos álcázása. A cél egyszerű: a közvélemény befolyásolása vagy az igazság álcázása.

Az alábbi galéria segít eldönteni egy hírforrás hitelességét, de a szándék megfejtése már csak rajtad múlik.

3. rész: Ki terjeszti?

Az amerikai felnőttek 64 százaléka szerint az álhírek nagy zavart okoznak az aktuális kérdések alapvető tényeivel kapcsolatban.

Az internet tele van olyan oldalakkal, amelyek legálisnak tűnnek, de lehet, hogy napirendjük van.”

“Egyesek alternatív hírmédiának nevezik a mainstream forrásokhoz képest. Propaganda, szatíra, ezek mind egy kalap alá tartoznak” – mondja Laiola professzor.

Hát ki írja ezeket? Ha az álhírekkel kapcsolatos szkepticizmus miatt megkérdőjelezzük egy hír jogosságát, akkor valószínűleg meg kellene vizsgálnunk a tartalom készítőjét.

Ismerd meg Matt Agorist.

Agorist a The Free Thought Project főszerkesztője, egy olyan oldalé, amelynek küldetése szerint részben “elősegíti a modernkori zsarnoki elnyomással szembeni szabadságközpontú megoldások létrehozását és terjesztését”. Agorist és munkatársai azt szeretnék, hogy munkájukkal átvágjanak az általuk “ideológiai felhőnek” nevezett “ideológiai felhőn”, és vágyuk, hogy “megváltoztassák ezt a paradigmát azáltal, hogy az igazság jelzőfényét adják a sok hazugság között”. Ez kétségtelenül ambiciózus feladat. Ezt a feladatot még nehezebbé tette, amikor számos más hagyományos hírcsatorna a The Free Thought Projectet álhírnek bélyegezte.

Matt Agorist nehéz elérni. Több tucatnyi hangposta, e-mail, tweet és Facebook-üzenet után több lemondott interjút kaptunk, és nem kaptunk valódi megerősítést személyazonosságáról vagy megbízóleveléről.

Kiderült, hogy Matt Agorist nem az igazi neve. Az írói álnév az “agorizmus” kifejezésből származik, amely a libertárius ellengazdaságtanhoz kapcsolódó fogalom.

“Azt hiszem, amikor valaki politikai meggyőződését olyan módon kérdőjelezi meg, ahogy mi tesszük, az emberek néha dühösen reagálnak” – mondja Agorist.

Matt Agorist újságíróként és aktivistaként is azonosítja magát.

“Szeretek az újságírásra úgy gondolni, mint aktivizmusra” – magyarázza Agorist. “Az aktivisták kimennek, és megpróbálják elmondani az embereknek, hogy mi történik a kormányban és a társadalomban, szóval szerintem a kettő nem választható el egymástól. Szerintem ha újságíró vagy, akkor aktivista is vagy.”

Ezt a kapcsolatot sok újságíró vitathatja, különösen azért, mert az aktivizmus eleve elfogult. De Agorist megduplázza ezt, és nem kételkedik abban, hogy a The Free Thought Project aktivista napirendje táplálja.

“A szabadság, a fenntartható társadalom, az egyenlő igazságosság és a mindenki számára biztosított jogok előmozdítása a célunk” – mondja.

Az Agorist azt állítja, hogy a napirend az, ami megkülönbözteti a platformját az úgynevezett mainstream média többi részétől.

“Egyéni alapon, igen, néhány riporter előjön és talál valami kárhoztatót az állam ellen, de a mainstream média egésze, az establishment üzenetét papol, akár igaz ez az üzenet, akár nem” – állítja.

Egy másik fontos szempont, ami a Free Thought Project-et megkülönbözteti a mainstream-től, a “pay for performance” üzleti modelljük. Íróit az alapján fizetik, hogy az egyes cikkek hány kattintást kapnak online. Egyszerűen fogalmazva, a több kattintás nagyobb fizetést jelent. Agorist azt állítja, hogy az oldalát havonta hat és 15 millió egyedi megtekintés között kapja, és 60 millió embert ér el a Facebookon. Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy tudd, hogy van lehetőség az anyagi haszonra. Ha a mai médiafogyasztásról van szó, ha a tartalom elég meggyőző – és uszító -, akkor meglesznek a kattintások.

Főszerkesztőként Matt Agorist kiáll a The Free Thought Project-en közzétett tartalmak hitelessége mellett. Az oldalon található történetek alapjául szolgáló tények nagy része olyan elismert, főáramú hírügynökségektől származik, mint a Reuters és az Associated Press; de az oldal legtöbb történetének központi eleme a kommentár.

“Vannak egyértelműen véleménycikkek, és vannak olyanok is, amelyek csupa tényt tartalmaznak” – mondja Agorist. “Nem kézzel válogatjuk össze a tényeket egy történethez, hanem tényleges tényekről számolunk be, majd megadjuk a lehetséges megoldást, vagy a probléma megoldásának módját, vagy más, hasonlóan hasonló történetekkel támasztjuk alá… Egyesek talán azt gondolják, hogy ez véleményalapú, de a megoldások az újságírásban szükségszerűek.”

Agorist ragaszkodik ahhoz, hogy túl könnyű a kritikusoknak álhírként elítélni az oldalt.

“Néha ezeket a nézeteket, amiket közzéteszünk, könnyen leírhatják azok az emberek, akiket lelepleznek azzal, hogy egyszerűen álhírnek bélyegeznek minket.” – mondja Agorist.

Agorist nem állítja, hogy a The Free Thought Project az igazság egyetlen forrása, és azt sem mondja, hogy az oldalnak kellene lennie az egyetlen forrásnak, ahová az ember a híreiért megy. Azt mondja, hogy beszélgetésre és az alternatív nézetek szabad áramlására akar ösztönözni.

“Természetesen a weboldalon vélemény is van” – ismeri el Agorist – “de a lényeg nem az, hogy bárkinek megmondjuk, mit gondoljon, a lényeg az, hogy segítsünk az embereknek gondolkodni.”

Agorist kihívást intéz azokhoz, akik szerint a Free Thought Project álhír.

“Hívj ki minket. Ha azt hiszed, hogy hamisítvány, próbáld meg bebizonyítani. Nem fognak tudni, ezért nem vagyunk álhírek.”

Hogyan lehet megkülönböztetni, hogy mi jön egy mainstream oldalról, és mi egy olyanról, ami alternatív napirenddel működik? Dr. Hans Klein azt javasolja, hogy tegyünk fel kérdéseket az általunk fogyasztott hírekkel kapcsolatban. “Kezelje információforrásként, de ne csak úgy lenyelje, amit mondanak. Nézze meg szkeptikusan. Gondolkodjon el, van-e értelme.”

Dr. Klein azt tanácsolja, “bizonyos szempontból talán jobban jár, ha minden hírt potenciálisan hamisnak tekint, mintha minden hírt, amit kap, egyszerűen igaznak tekintene”.