5.1 Farmakodinamikai tulajdonságok
A hatásmechanizmus.
A tranexaminsav a plazminogén aktiváció kompetitív gátlója, sokkal magasabb koncentrációban pedig a plazmin nem kompetitív gátlója, ami azt jelenti, hogy a tranexaminsav ugyanúgy beavatkozik a fibrinolitikus folyamatba, mint az aminokapronsav. A tranexaminsav in vitro körülbelül 10-szer erősebb, mint az aminokapronsav.
A tranexaminsav az aminokapronsavnál erősebben kötődik a plazminogénmolekula erős és gyenge helyéhez, a vegyületek közötti hatáserősségbeli különbségnek megfelelő arányban.
A tranexaminsav 1 mg/ml koncentrációban nem aggregálja a vérlemezkéket in vitro. A tranexaminsav 10 mg/ml vérkoncentrációig nincs hatással a vérlemezkeszámra, a véralvadási időre vagy a különböző véralvadási faktorokra teljes vérben vagy citrátos vérben normális személyeknél. Ezzel szemben a tranexaminsav 1 mg/ml és 10 mg/ml vér koncentrációban meghosszabbítja a trombinidőt.
A klinikai farmakodinamikai adatok, amelyek a tranexaminsavnak a prothrombotikus és fibrinolitikus faktorokra gyakorolt in vivo hatását vizsgálták, hasonló változásokat mutattak a trombinellenes (ATIII és TAT) és a plazminellenes (α2-PI és α2-PIP) komplexekben mind a tranexaminsavval kezelt betegeknél, mind a placebóval kezelt szívsebészeti betegeknél. Egy teljes térdízületi műtéttel kapcsolatos vizsgálatban a PF1 és 2 véralvadási faktorok szintje hasonló mértékben emelkedett mind a tranexámsavval kezelt, mind a placebót kapó betegeknél.
A D-Dimer szintje szignifikánsan alacsonyabb volt a műtét alatt és legfeljebb 24 órával a műtét után a tranexámsavval kezelt betegeknél a placebóhoz képest. A placebót kapó betegeknél a fibrinbontó termékek (FSP) szintje szignifikánsan megemelkedett. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a tranexaminsav gátolja a fibrinolízist a nem aktív kontrollokhoz képest szívműtétek során. Egy térdízületi műtéttel kapcsolatos vizsgálatban nem volt bizonyíték a perifériás vér fibrinolízisének gátlására a trankszaminsavval kezelt vagy placebóval kezelt betegeknél. A placebóhoz képest azonban a transzoxaminsavval kezelt betegeknél a sebvér fibrinolízisének gátlására volt bizonyíték a placebóhoz képest.
Klinikai vizsgálatok.
A transzoxaminsav hatékonyságát a felnőttkori szívműtétek, a teljes térd- és csípőízületi protézisek, valamint a gyermekkori szívműtétek esetében a közzétett, randomizált, placebóval vagy nem aktív kontrollált klinikai vizsgálatok adatainak metaanalízise alapján állapították meg. A metaanalízisekben használt kimeneti mérőszámok valamennyi műtéti helyzetben a műtét utáni átlagos vérveszteség csökkenése (elsődleges kimeneti eredmény) és a vér vagy vérkészítmények transzfúziójának kockázatának csökkenése (másodlagos kimeneti eredmény) voltak a kontrollcsoporttal szemben. Az elsődleges kimenetellel kapcsolatos hatás becslését a posztoperatív vérveszteségnek a kezelési csoportok közötti átlagos különbségeként (ml), valamint a vérveszteség megtakarításaként (%) fejezték ki. A vérveszteség megtakarítását a kontrollcsoport vérvesztesége és a tranexaminsav csoport vérvesztesége közötti %-os különbségként határozzák meg.
A tranexaminsav hatékonyságának meghatározására szolgáló metaanalíziseket úgy végezték el, hogy a betegeket a teljes dózistartomány, valamint az átlagos vérveszteség alapján csoportosították a nem aktív kontrollcsoporttal szemben. “Kontroll” vagy “kontrollcsoport” alatt azokat a betegeket értjük, akik sóoldatos placebót kaptak, vagy azokat a betegeket, akik nem kaptak antifibrinolitikus kezelést.
A vizsgálatokat a beadott teljes dózis alapján négy dóziskategóriába sorolták, nevezetesen < 20 mg/kg, 20-50 mg/kg, 51-100 mg/kg és > 100 mg/kg. A metaanalízisekben a vérveszteség csoportjai a következők voltak: < 300 ml, 300-600 ml, 601-900 ml és > 900 ml. Az átlagos vérveszteség a kontrollcsoporttal szemben a mögöttes műtéti kockázat helyettesítő mérőszáma volt. A teljes dózis szerinti heterogenitás jelentős volt az összevont vizsgálatokban alkalmazott eltérő dózisok és adagolási sémák miatt. A vérveszteség kategóriák szerinti alcsoportosítás csökkentette vagy minimalizálta a heterogenitást, amelyet a lényegesen eltérő összetettségű sebészeti eljárások összevonása, valamint a műtét utáni betegkezelésben mutatkozó különbségek okoztak.
Felnőtt szívsebészet.
A szakirodalomban 53 prospektív, randomizált, kontrollált (placebo vagy antifibrinolitikus kezelés nélküli) vizsgálatban összesen 2112 felnőtt szívbeteg tranexaminsavval történő kezelése történt. Ebből az 53 vizsgálatból 37 placebokontrollos vizsgálat volt. Mind a 37 vizsgálatban jelentették az átlagot és a standard eltérést vagy a konfidenciaintervallumot, ami lehetővé tette az eredmények összevonását a metaanalízishez. Ebben a 37 vizsgálatban 1525 tranexaminsavval kezelt beteg és 1480 beteg volt a kontrollcsoportban.
A betegek átlagéletkora a vizsgálatokban 44 és 75 év között változott. A betegek nemek arányáról beszámoló 33 tanulmányban a betegek 69%-a férfi és 31%-a nő volt. A betegek által leggyakrabban alkalmazott gyógyszerek a β-blokkolók vagy kalciumcsatorna-blokkolók, az aszpirin és a NSAID-ok voltak. Az aszpirin, a NSAID-ok és a véralvadásgátlók kivételével a műtétet megelőző gyógyszerhasználatot a tanulmányok kevéssé írták le.
A különböző műtéti eljárások százalékos megoszlása 70%-ban koszorúér-bypass-graft (CABG), 16%-ban billentyűcsere, 5%-ban CABG plusz billentyűcsere, 9%-ban pedig a következőkből állt: ismételt CABG, ismételt billentyűcsere, atrio-septális helyreállítás vagy aorta disszekció vagy aneurizma.
A kardiopulmonális bypass-eljárás a vizsgálatokban hasonló volt, a betegeket a műtét során az aktivált koagulációs idő (ACT) > 400 vagy 480 másodpercig heparinizálták, és a mellkas lezárása után protaminnal visszafordították. A CPB enyhén hipotermikus volt (kb. 32°C), kivéve azokat a tanulmányokat, amelyek célja a normoterm perfúziónak a posztoperatív vérveszteségre és a vérlemezkék megőrzésére gyakorolt hatásának vizsgálata volt. A CPB-időt általában a tanulmányokban közölték, és 1-2 óra között mozgott.
A tranexaminsavnak a szívműtét utáni vérveszteségre gyakorolt hatásáról 2 metaanalízis készült (“duplikátumok eltávolítva” és “duplikátumok bevonva”). A tranexámsav kontra placebokontroll összehasonlítások alább bemutatott eredményei a “duplicates removed” metaanalízis eredményei. Az eredmények hasonlóak voltak a “duplikátumok eltávolítása” és a “duplikátumok bevonása” esetében, ami arra utal, hogy a “duplikátumok bevonása” meta-analízisben nem történt jelentős torzítás ugyanazon kontrolladatok ismételt bevonása miatt.
A 18-188 mg/kg összdózisú tranexaminsav dózisoknál a műtét utáni vérveszteség 240 ml-rel csökkent a kontrollhoz képest. A 20-50 mg/kg teljes dózisú csoportban a posztoperatív vérveszteség csökkenése 225 ml volt a kontrollhoz képest. A 20-50 mg/kg közötti teljes dózis és a 18-188 mg/kg közötti teljes dózis közötti hatékonyság hasonlósága a felnőtt szívműtétekhez ajánlott 24 mg/kg teljes dózist eredményezte (2 órás műtéti eljárás alapján). Ez volt a publikált irodalomban is a leggyakrabban alkalmazott dózis: < 20 mg/kg (1525 betegből 377), 20-50 mg/kg (487/1525 beteg), 51-100 mg/kg (269/1525 beteg) és > 100 mg/kg (392/1525 beteg).
Vérveszteség szerint kategorizálva a transzoxaminsav (teljes dózis 20-50 mg/kg) a 300-600 ml, 601-900 ml és > 900 ml kontroll vérveszteség kategóriákban 134 ml-rel, 256 ml-rel és 370 ml-rel csökkentette a műtét utáni vérveszteséget a 487 ml, 761 ml és 1060 ml átlagos kontrollcsoport vérveszteséghez képest. A vérveszteség százalékban kifejezett átlagos megtakarítása 27,1% volt a 300-600 mL kategóriában, 33,9% a 600-900 mL kategóriában és 34,4% a > 900 mL kategóriában. Bár a műtét utáni vérveszteségben mutatkozó abszolút különbség a vérveszteség kategóriák szerint növekedett, a fenti különböző kategóriák százalékos csökkenésének hasonlósága arra utal, hogy ugyanaz a dózis alkalmazható alacsony és magas kockázatú sebészeti beavatkozásoknál egyaránt.
A 37 vizsgálatból 35 a transzfúzió relatív kockázatát is közölte a kontrollhoz képest. A tranexaminsav (20-50 mg/kg teljes dózis) okozta relatív kockázatcsökkenés 28% volt (RR = 0,72 . A transzfúzió relatív kockázatának a tranexaminsav (12-150 mg/kg teljes dózis) miatti általános csökkenése 29% volt (RR = 0,71 ).
A 22 vizsgálatot egyesítő, a kontrollálatlan vérzés miatti újbóli műtét kockázatát vizsgáló metaanalízis eredményei azt mutatták, hogy a legmagasabb vérveszteség-kategóriában (> 900 ml) a placebóval összehasonlítva 3,3%-os kockázatcsökkenés mutatkozott a tranexaminsavas betegek javára. A tranexámsav átlagosan 33 betegből 1 esetében megszünteti a kontrollálatlan vérzés miatti újbóli műtét szükségességét.
Felnőttek teljes térdízületi arthroplastikája.
Tizenhat prospektív, randomizált, placebóval vagy nem hatóanyaggal kontrollált vizsgálatot azonosítottak a szakértői értékeléssel közzétett szakirodalomból. A 16 tanulmányból 11-et összevontak, hogy meghatározzák a transzoxaminsav hatékonyságát a műtét utáni vérveszteség (elsődleges kimenet) és a transzfúzió kockázatának (másodlagos kimenet) csökkentésében a teljes térdízületi arthroplasztikán átesett betegeknél. Csak a “duplikátumokat is tartalmazó” metaanalízist végezték el a tranexámsavnak a teljes térdízületi műtét utáni vérveszteségre gyakorolt hatásának becslésére. A 11 vizsgálatban 365 tranexaminsavval kezelt beteg és 390 nem aktív kontrollbeteg vett részt.
A vizsgálatokban részt vevő betegek átlagéletkora 65 és 77 év között változott. A nők és a férfiak aránya 65,9% volt a 34,1%-hoz képest. A műtétet felfújt érszorítóval és a műtéti terület kivéreztetésével végezték. Cementált és nem cementált protéziseket egyaránt alkalmaztak. A betegeket arra utasították, hogy a műtét előtt 1-14 nappal hagyják abba az aszpirin szedését. Minden beteg kapott alacsony molekulasúlyú heparint (LMWH) vagy aszpirint a műtét után a trombózisok megelőzésére. A 16 tanulmány közül három arról számolt be, hogy a betegek a műtétet követő 1. naptól kezdve fizioterápiában részesültek. A meta-analízisbe bevont valamennyi tanulmányban a szorítókötés feloldása előtt adtak tranexaminsavat.
A meta-analízisbe bevont 365 tranexaminsavval kezelt beteg közül a betegek 34,5%-a kapott összesen < 20 mg/kg tranexaminsavat, 43%-uk 20-50 mg/kg, 22,5%-uk pedig > 100 mg/kg dózist. Egyetlen beteg sem kapott 51-100 mg/kg közötti teljes tranexaminsav-dózist. Abban a csoportban, ahol a teljes tranexaminsav-dózis 14-150 mg/kg között mozgott, a műtét utáni vérveszteség általános csökkenése 331 ml volt a kontrollhoz képest. Hasonló eredményeket kaptunk abban a csoportban, amelyben 20-50 mg/kg teljes dózist adtak be 345 ml-t, és abban a csoportban, amelyben > 100 mg/kg teljes dózist adtak be 359 ml-t, ami hasonló hatékonyságra utal e két kezelési csoport esetében.
A kontroll vérveszteség szerinti csoportosításban a műtét utáni vérveszteség csökkenése a tranexaminsavval kezelt betegek esetében 214 ml volt a 300-600 ml-es kategóriában és 557 ml a > 900 ml-es kategóriában. A kontrollcsoport átlagos vérvesztesége 448 ml volt a 300-600 ml-es kategóriában és 1329 ml a > 900 ml-es kategóriában, ami 47,5%-os, illetve 41,9%-os vérmegtakarításnak felel meg. A < 300 mL vagy a 600-900 mL kategóriában nem voltak adatok.
A transzfúzió kockázatának relatív csökkenését meghatározó metaanalízis 15 összevont vizsgálatot tartalmazott 487 tranexaminsavval kezelt beteggel és 514 kontrollcsoportos beteggel. E metaanalízis eredményei azt mutatták, hogy a 14-150 mg/kg összdózisú tranexaminsavat kapott betegeknél a vérátömlesztés teljes relatív kockázata szignifikánsan, 64%-kal csökkent (RR = 0,36 ) a kontrollhoz képest. Ennek a teljes dózistartománynak az átlaga 55 mg/kg volt (14-150 mg/kg), és hasonló az ajánlott 60 mg/kg-os teljes dózishoz.
A 60 mg/kg-os ajánlott teljes dózis a bőr bemetszése előtti 15 mg/kg-os kezdeti bolusadagból és a 8 óránként ismétlődő 15 mg/kg-os adagokból áll. A szakaszos adagolási rend ajánlott, hogy a későbbi adagolás szükségessége a folyamatos vérveszteség értékelésén alapuljon. A betegek többsége a műtét utáni első 24 órában fenntartott antifibrinolitikus fedést igényel. Egy negyedik, 15 mg/kg-os adag adható, ha 24 órán belül klinikailag jelentős vérveszteséget észlelnek. Az ajánlott dózis hatékonysága várhatóan összehasonlítható a 20-50 mg/kg összdózis és a > 100 mg/kg összdózis hatékonyságával. Az ajánlott dózis összehasonlíthatósága a publikált vizsgálatokban leggyakrabban alkalmazott adagolási sémával, amely 15 mg/kg-os bolus adagolásból állt 8 óránként, közvetlenül vagy legfeljebb 30 perccel az érszorítás feloldása előtt kezdődően, a műtét utáni első 24 órában fenntartott fibrinolitikus fedés mellett, arra utal, hogy az ajánlott dózis a legmegfelelőbb dózis a perioperatív fibrinolitikus fedés biztosítására, amikor a fő vérveszteség bekövetkezik.
Felnőttek teljes csípőízületi műtéte.
Tizenegy prospektív, randomizált, vak, placebóval vagy nem aktívan kontrollált vizsgálatot vontak össze egy metaanalízisbe, hogy meghatározzák a transzoxaminsav hatékonyságát a posztoperatív vérveszteség (elsődleges kimenet) és a transzfúzió kockázatának (másodlagos kimenet) csökkentésében teljes csípőízületi műtéten átesett betegeknél. A teljes csípőízületi műtéttel kapcsolatos összevont vizsgálatok metaanalízisébe nem vontak be “duplikátumokat”.
A 11 vizsgálatból 10 olyan betegeket vizsgált, akik csípőízületi műtéten estek át csontízületi gyulladás vagy csontritkulás kezelése céljából, 1 pedig csípőtáji törés helyreállítása céljából végzett csípőízületi műtéten átesett betegekre vonatkozott. A 11 vizsgálatban 262 tranexaminsavval kezelt beteg vett részt. Ezek közül 203 beteg (72,0%) a tranexaminsav teljes dózisát 10-15 mg/kg között kapta, a fennmaradó betegek 20-30 mg/kg-ot kaptak. Volt 274 nem aktív kontrollbeteg is. A metaanalízisben nem volt olyan vizsgálat, amely a tranexaminsavat az ajánlott 60 mg/kg-os teljes dózisban alkalmazta volna.
A vizsgálatokban részt vevő betegek átlagéletkora 44-73 év között változott. Hasonló számú férfi (48,7%) és nő (51,3%) szerepelt a vizsgálatokban. Hét tanulmány arról számolt be, hogy a betegeket arra kérték, hogy a műtét előtt 1-7 nappal hagyják abba a NSAID-ok szedését. Ez a 7 tanulmány arról is beszámolt, hogy a betegek trombózis elleni profilaxisként LMWH-t kaptak. Három tanulmány kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy nem alkalmaztak LMWH-kezelést, egy tanulmányban pedig nem adtak információt.
A tranexaminsav (10-30 mg/kg teljes dózis) összességében 159 ml-rel csökkentette a műtét utáni vérveszteséget a kontrollhoz képest. A műtét utáni vérveszteség 144 ml-rel csökkent a 10-19 mg/kg teljes dózistartományban és 239 ml-rel a 20-30 mg/kg teljes dózistartományban. A vérveszteség csökkenése nem volt klinikailag szignifikáns (1 egység vér) azoknál a betegeknél, akik < 20 mg/kg összdózist kaptak, vagy azoknál, akik egyszeri 10 mg/kg-os adagot kaptak ismételt adagolás vagy infúzió nélkül. Ezeket a dózisokat nem tartották megfelelőnek ahhoz, hogy az antifibrinolízis IC50-es szintjén vagy a felett tartsák a plazmaszintet. A vérveszteség csökkenése > 20 mg/kg összdózisok és a hosszabb ideig adott dózisok esetén tendenciaszerűen javult. Klinikailag jelentős vérveszteség-csökkenés csak 30 mg/kg összdózis beadásakor volt megfigyelhető.
A műtét utáni vérveszteség csökkenése a 300-600 ml-es kategóriában 119 ml, a 600-900 ml-es kategóriában 269 ml, a > 900 ml-es kategóriában pedig 292 ml volt a tranexaminsavat kapó betegek esetében. A kontrollcsoport vérveszteségének átlagértékei ugyanezen vérveszteség-kategóriákban 425 ml, 789 ml és 974 ml voltak. A vérveszteség megtakarítása a tranexaminsavnak köszönhetően 28,0%, 34,1% és 30,0% volt. Ezek az eredmények azt sugallták, hogy a tranexaminsav valószínűleg hatékonyabb a nagyobb volumenű vérveszteség (> 600 mL) kockázatának kitett betegeknél, mint a kisebb volumenű vérveszteség kockázatának kitett betegeknél.
A 10 vizsgálatból összevont metaanalízis eredményei szerint a tranexaminsav (10-30 mg/kg teljes dózis) 40%-kal csökkentette az allogén vérátömlesztés kockázatát (RR: 0,60 , p = 0,001) a kontrollhoz képest. A 10-19 mg/kg és a 20-30 mg/kg tranexaminsav dózisú csoportok 41%-kal, illetve 42%-kal csökkentették a vérátömlesztés kockázatát a kontrollhoz képest.
A csípőízületi műtéteknél kevés jól megtervezett dózisválasztási vizsgálat áll rendelkezésre. A metaanalízisbe bevont hat vizsgálat nem alkalmazott elég nagy dózist a vérveszteség megfelelő szabályozásához. A csípőízületi arthroplasztikában végzett közzétett farmakokinetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a 20 mg/kg tranexaminsav teljes dózisa, amelyet 10 mg/kg kezdeti adagként adtak, amelyet 3 órával később megismételtek, túl alacsony volt ahhoz, hogy a plazmaszintet 10 mikrogramm/ml-ben tartsa 8 órán keresztül. In vitro vizsgálatok azt mutatták, hogy a 10 mg/kg kezdeti adagból, majd 1 mg/kg tranexaminsav infúzióból álló adagolási séma az antifibrinolízis IC50-es értékénél vagy afölött tartja a plazmaszintet (lásd 5.2. pont Farmakokinetikai tulajdonságok). A közzétett tanulmányok metaanalízise arra utal, hogy a térdműtéteknél ajánlott adagolási séma hatékonyan csökkenti a vérveszteséget és a vérátömlesztés szükségességét. Mivel a csípő- és térdműtétek hemosztatikus reakciói nagyon hasonlóak, várhatóan ugyanaz az adagolási séma lesz hatékony a csípőműtéteknél.
Pediatriai szívműtétek.
A szakirodalomban hat prospektív, randomizált, placebóval vagy nem hatóanyaggal kontrollált gyermekszívsebészeti vizsgálatot azonosítottak. A 6 vizsgálatban 247 tranexaminsavval kezelt beteg szerepelt, akik közül 130/247 kapott összesen 20-50 mg/kg dózist. Három tanulmány, amelyek a tranexaminsavval kezelt betegek 165/247 (66,8%) betegét képviselték, elegendő információt közölt a metaanalízisbe való bevonáshoz. A metaanalízisbe bevont 76 nem aktív kontrollbeteg volt.
A vizsgálatokban szereplő betegek átlagos életkora 1 naptól 15 éves korig terjedt. A vizsgált populációk átlagos testsúlya 3 és 60 kg között változott. A betegek nemét 2 tanulmányban közölték, és ezen betegek 74,2%-a (121/163) férfi volt.
Minden műtétet CPB alkalmazásával végeztek. Azok a tanulmányok, amelyek a CPB-eljárást ismertették, a műtét során heparinizálást alkalmaztak, amelyet a mellkas lezárásakor protaminnal fordítottak vissza. Két tanulmány transzfúziós protokoll alkalmazásáról számolt be, 2 tanulmány arról számolt be, hogy nem használtak protokollt, 2 pedig nem nyilatkozott.
A hatékonyság meghatározására metaanalíziseket végeztek, amelyeket életkor, teljes dózis és adagolási rend szerint csoportosítottak. A tranexámsavnak a szívműtét utáni vérveszteségre gyakorolt hatásáról 2 metaanalízist végeztek (“duplikátumok eltávolítva” és “duplikátumok bevonva”). A tranexámsav és a placebokontroll összehasonlításainak alább bemutatott eredményei a “duplikátumokat eltávolított” metaanalízisek.
A betegek korcsoportonkénti megoszlása 2,9% volt a < 2 éveseknél, 56,6% a 2-4 éveseknél és 40,5% a > 4 éveseknél. A tranexaminsav teljes dózisa szerint csoportosítva 17% kapott < 20 mg/kg-ot, 80% kapott 20-50 mg/kg-ot és 3% kapott > 100 mg/kg-ot. A leggyakoribb adagolási séma egyetlen műtét előtti adag volt (50%), a következő leggyakoribb séma egy műtét előtti és egy műtét utáni adagból állt (32%), a legkevésbé gyakori séma pedig egy műtét előtti és egy fenntartó adagból állt (18%).
A műtét utáni vérveszteség (40-220 mg/kg teljes adag) 9,0 ml/kg-mal csökkent . A 20-50 mg/kg összdózis adása esetén a kontrollcsoport átlagos vérvesztesége 36,8 ml volt, ami 31%-os vérmegtakarítást jelentett a tranexaminsavval kezelt betegek esetében.
Korcsoportonként a műtét utáni vérveszteség csökkenése a tranexaminsav hatására a < 2 éveseknél 14,1 ml/kg, a 2-4 éveseknél 10,7 ml/kg, a > 4 éveseknél 10,8 ml/kg volt a kontrollhoz képest. A kontrollcsoport vérveszteségének átlagos értékei 37,9 mL/kg, 39,2 mL/kg és 31,6 mL/kg voltak a < 2 éves, 2-4 éves és > 4 éves csoportkategóriákban. Ez 28,2%-os, 27,5%-os és 44,6%-os vérmegtakarítást jelent, p = 0,3, p = 0,001 és p = 0,03 értékekkel.
A három vizsgálat közül csak egy közölt elegendő adatot a vérátömlesztés kockázatának csökkenésének elemzéséhez. Ebből a vizsgálatból a kombinált tranexaminsav-kezelés (18-50 mg/kg teljes dózis) a placebóhoz képest 5,0 ml/kg-mal csökkentette a csomagolt vörösvértestek (RBC) felhasználását 24 órán belül. Egy, a metaanalízisbe nem bevont vizsgálat eredményei a műtét utáni vérveszteség 29%-os csökkenését mutatták < 15 kg-os gyermekeknél, de a csomagolt RBC szükséglet nagyobb volt a tranexaminsavval kezelt betegeknél, mint a placebóval kezelteknél (lásd 9. táblázat). Nem készült olyan metaanalízis, amely a vérátömlesztés relatív kockázatát vizsgálta volna a tranexaminsavval kezelt és a kontroll betegeknél.
Mivel a metaanalízis érvényessége a kis betegszám miatt megkérdőjelezhető, az eredményeket óvatosan kell értelmezni. A vonatkozó klinikai vizsgálatok eredményei informatívabbak lehetnek, ha külön-külön vizsgáljuk őket, és a 9. táblázatban foglaltuk össze őket.
Csak egy, a metaanalízisbe bevont vizsgálat vizsgálta a tranexaminsav különböző dózisainak hatását a posztoperatív vérveszteségre és a vérkészítményszükségletre. Ebben a vizsgálatban 150 gyermeket osztottak be, csoportonként 30-at, a következő 5 csoportba: A csoport: a kontrollcsoport (akik nem kaptak tranexaminsavat); B csoport: akik 50 mg/kg tranexaminsavat kaptak az érzéstelenítés bevezetésekor; C csoport: 10 mg/kg a bevezetéskor, majd 1 mg/kg/h infúzió; D csoport: csoport: 10 mg/kg a bevezetéskor, 10 mg/kg a bypass alatt és 10 mg/kg a protamin után; E csoport: 20 mg/kg a bevezetéskor és a protamin után.
A tranexaminsavat kapott 4 csoport közül a D csoport (háromszoros adag) érte el a legjobb eredményeket (a műtét utáni vérveszteség 16 ml/kg-os csökkenése és 44%-os vérmegtakarítás). Ezt követte az E csoport (kétszeres adag), és a B csoport (egyszeri bolus adag) mutatta a legrosszabb eredményeket (a műtét utáni vérveszteség 5 mL/kg-os csökkenése és 14%-os %-os vérmegtakarítás), azaz a leghatékonyabb kezelés az volt, amely 10 mg/kg indukciókor, 10 mg/kg bypassnál és 10 mg/kg protamin után (lásd az eredményeket a 9. táblázatban).
A javasolt dózis, egy 20 mg/kg-os teljes dózis, amelyet 10 mg/kg műtét előtti bólusadagként és 10 mg/kg ismételt bólusadagként adnak a CPB után, hasonló a felnőtt szívműtéteknél alkalmazott dózishoz. Ez a leggyakrabban alkalmazott 20-50 mg/kg közötti dózistartományon belül van. Az adagolási séma összhangban van a felnőttek szívsebészetével kapcsolatos adatokkal is, amelyek azt mutatták, hogy a legjobb eredményeket a műtét előtti adagot és az azt követő ismételt adagot tartalmazó adagolási sémával lehet elérni, hogy a műtét alatt a plazmaszint az antifibrinolitikus tartományban maradjon (lásd 4.4. pont, Különleges figyelmeztetések és óvintézkedések a gyermekgyógyászati alkalmazáshoz; 4.2. pont, Adagolás és alkalmazási mód, Gyermekszívsebészet)
.