Az 1960-as és 1970-es években a Naprendszert bejáró robotbolygókutatók nem találtak életre utaló nyomokat, de még potenciális életet támogató környezetet sem. Az exobiológia legkalandosabb kísérlete – amikor az 1976-os Mars Viking Lander megpróbált biológiai aktivitást találni a Mars talajában – elkeserítő eredményeket hozott.

A marsi csalódás volt a reményteljes új tudomány mélypontja. A Föld kivételével a Naprendszer meddőnek tűnt. Ami a Naprendszeren kívüli életet illeti, a kolosszális távolságok miatt az egyszerűen elérhetetlenné vált, és egyébként sem tudta senki biztosan, hogy más csillagokon egyáltalán vannak-e bolygók, még kevésbé élő bolygók.

Az exobiológia kilátásai e sivár napok óta óriási mértékben felcsillantak. Felfedezések egész sora növelte jelentősen annak valószínűségét, hogy a Naprendszerben máshol is létezik élet – és az esélyeinket is, hogy valóban megtaláljuk.

Ezek közül néhány felfedezés a közelmúlt űrszondáinak és gondos csillagászati megfigyeléseknek köszönhető. Az elmúlt néhány évben például a tudósok több mint 60 közeli csillag körül találtak bizonyítékot bolygókra. A Galileo űrszonda szinte biztosan folyékony sós óceánt talált a Jupiter Europa nevű holdjának felszíne alatt. A Mars felszínén egykor valószínűleg folyékony víz áramlott. A tudósok most úgy vélik, hogy nagy része még mindig ott van, a felszín alá zárva.

A legfontosabb “exobiológiai” felfedezések azonban itt, a Földön történtek. A biológusok megtudták, hogy az élet sokkal robusztusabb, mint azt a legtöbb tudós 30 évvel ezelőtt hitte. Földi mikroorganizmusokat találtak, amelyek megdöbbentően ellenséges környezetben is boldogulnak. Mélyen az óceánok alatt, például a fekete füstölőként ismert vulkáni nyílások közelében egyes mikrobák 110 fok feletti hőmérsékleten nőnek és szaporodnak – egyes tudósok szerint akár 170 fokos hőmérsékleten is.

Mások olyan savas körülmények között élnek, amelyek az ember bőrét is lehúznák, míg mások kilométerekkel a föld alatt, forró kőzetekben élnek jól. Néhányan még a hideget is jobban kedvelik, mint a meleget: Az antarktiszi életformák nagyon jól boldogulnak az állandó mélyfagyban.

Ezek az úgynevezett extremofil organizmusok létezése gyökeresen megváltoztatta az “élethez szükségesnek” nevezhető dolgokról alkotott képünket. Az extremofilok boldogan élnek napfény nélkül, mérsékelt meleg nélkül, szerves molekulák nélkül, amelyekből táplálkozhatnak, és nincs szükségük fotoszintézisre – sokuk nyers ásványi anyagokat emészt meg, és alapvető kémiai reakciókkal táplálják magukat.

Egy másik lenyűgöző tulajdonságuk is közös. Ezeknek az élőlényeknek a genetikai kódja azt sugallja, hogy nem új keletű adaptációk, amelyek a “mainstream élettől” eltávolodva kerültek a versenytársaik által elkerült, kényelmetlen fülkékbe. Ehelyett evolúciós szempontból a Föld legősibb élőlényei közé tartoznak – valószínűleg az elsők között jelentek meg.

A következményei a Naprendszer más részein lévő életre nézve óriásiak. Ma már tudjuk, hogy az életnek csak folyékony vízre van szüksége – egy kis nedvesség is megteszi – és valamilyen energiaforrásra. Az exobiológia újra beindult.

A Mars továbbra is a legjobb jelölt egy földönkívüli organizmus áttörő felfedezésére. A négymilliárd évvel ezelőtti korai Naprendszerben talán jobb kilátásokat kínált az élet számára, mint a Föld. 1998-ban a NASA tudósai egy meteoritban, amelyet egy kozmikus becsapódás robbantott ki a bolygó felszínéről, valószínűleg megkövesedett ősi marsi baktériumokat találtak; a marsi kőzet évmilliókig sodródott az űrben, mielőtt végül az Antarktiszra zuhant.

A 21. század első felében a Mars-küldetések egyik fő eleme lesz az exobiológia. Az ESA Mars Expresse 2003 decemberében érkezett Mars körüli pályára; az Aurora program tervei között szerepel egy mintákat visszahozó küldetés és akár egy emberi látogatás is. A Föld antarktiszi életformáinak egy része valószínűleg ma is élhetne a Marson. Talán a Mars felszíne alatt a megfelelő őshonos élőlények csak arra várnak, hogy felfedezzék őket.

A Marsnál tízszer távolabbi Európa már nehezebb feladat. De az Europa-missziók tervei is a tervezőasztalon vannak. Az exobiológusok már nem korlátozódnak a bolygókörnyezetre. Az üstökösök például gazdagok szerves anyagokban, és minden bizonnyal megtelepedhetne rajtuk valamilyen extrémofil faj. Egyes teoretikusok még azt is gondolják, hogy az élet először üstököskörnyezetben keletkezett, majd elérte a Földet és talán más bolygókat is.