European Mink Project
A kritikusan veszélyeztetett európai nyérc Mustela lutreola a legritkább szárazföldi ragadozó Európában. Az egykor Európa-szerte és Oroszországban széles körben elterjedt faj ma már csak korábbi elterjedési területének elszigetelt töredékeiben él: Észak-Spanyolországban, Franciaországban, a romániai és ukrajnai Duna-deltában, valamint Oroszország egyes részein (ahol a jelentések szerint ritkán fordul elő). Kisebb visszatelepített populációk léteznek az észtországi Hiiumaa szigetén és Németországban.
A huszadik században az európai nyérc túlvadászástól, és – sok más fajhoz hasonlóan – élőhelyvesztéstől, degradációtól és szennyezéstől szenvedett. Az invazív amerikai nyérc, a Neovison vison megjelenése volt az utolsó csepp a pohárban. Az 1930-as években szőrmefajták tenyésztése céljából Európába hozott amerikai nyérc elszökött, és ma már a legtöbb európai országban (és Oroszország nagy részén, ahol az 1970-es években közvetlenül a vadonba engedték őket, hogy a vadászok számára zsákmányt szolgáltassanak) vadon élő populációk élnek. A WildCRU közel 25 éve kutatja az európai és az amerikai nyérceket (ökológiájukat, a vadon belüli fajokkal való kölcsönhatásaikat és kezelésüket). A Lovat folyó völgyének felső szakaszán, egy érintetlen vizes élőhelyen, Fehéroroszország északkeleti részén, Vadim Szidorovicscsal együttműködve, felmérések, táplálkozáselemzés és radiokövetés segítségével megállapítottuk, hogy az amerikai nyérc a fajok közötti agresszió révén felülmúlja európai társait. Röviden, az amerikai nyérc (amely csak nevében rokon az európai nyérccel) valamivel nagyobb, valamivel alkalmazkodóbb és valamivel agresszívabb, és mindig győztesnek bizonyul, amikor a két faj kölcsönhatásba lép egymással a folyami élőhelyeken, amelyeket mindketten meg akarnak foglalni. Az eredmény az, hogy az európai nyérc a szaporodásra és a populáció hosszú távú fennmaradására alkalmatlan, szuboptimális élőhelyekre szorul. A Lovat folyó völgyében az európai nyérc mára eltűnt.
Az amerikai nyérc visszaszorítása létfontosságú; de szükség van olyan menedékhelyekre is, ahol az amerikai nyérc inváziójától védett vad populációkat lehet létrehozni. Az észt szárazföldtől 22 km-re fekvő Hiiumaa-szigeten hoztak létre egy ilyen menedékhelyet – egy szigeti menedékhelyet. Itt 2000 és 2003 között 172 fogságban tenyésztett európai nyércet engedtek szabadon. Tiit Marannal, a tallinni állatkert munkatársával (aki a szabadon engedést vezette) és Madis Podrával (Lutreola Alapítvány, jelenleg szintén a spanyolországi Tragsatec munkatársa) együtt figyelemmel kísértük az állatok túlélését, táplálkozását és mozgását, hogy felmérjük, hogyan alkalmazkodtak a vadonhoz. Sok más, fogságban tenyésztett, vadonba engedett állathoz hasonlóan az európai nyércek a szabadon engedést követő első napokban magas ragadozási aránytól szenvedtek, jellegzetes (néha házi) zsákmányt ettek, és kiszámíthatatlanul mozogtak a tájban. Az állatok táplálkozásában bekövetkezett változások azonban arra engedtek következtetni, hogy azok, amelyek túlélték az első néhány napot, a szabadon engedést követő 4-6 héten belül képesek voltak alkalmazkodni a vadonban való élethez. Az európai nyércek ma már minden alkalmas élőhelyet elfoglalnak Hiiumaa szigetén, és bár a populáció valószínűleg még nem elég nagy ahhoz, hogy önfenntartó legyen, az elmúlt években az összes élve befogott egyed vadon született.
A legfontosabb kérdések most a következők: el lehet-e érni ugyanezt a sikert máshol is, mi a leghatékonyabb és leghumánusabb stratégia az amerikai nyércek megfékezésére, hogyan lehet a naiv, fogságban nevelt európai nyérceket a legjobban felkészíteni a vadonba való visszaengedésre? – a hiiumai visszatelepítés azt mutatja, hogy a siker lehetséges, de a hatékonyságot és az etikát szem előtt tartva még mindig nem tudjuk, hogy milyen szabadon engedési stratégia a legjobb az állatok lehető legnagyobb túlélésének biztosítására, és azt sem tudjuk, hogy az egyedek rövid és hosszú távú túlélési valószínűsége összefügg-e egymással, vagy az egyes egyedeket különböző tényezők befolyásolhatják (ami idővel különböző természetvédelmi stratégiákat igényel). Talán a legfontosabb: milyen lehetőség van a faj európai elterjedésére?
Jelenleg Madis Podrával és Asun Gomezzel (korábban LIFE Lutreola, Spanyolország; mindketten jelenleg a Tragsatec, Spanyolország) együttműködve erőfeszítéseinket Észak-Spanyolországra összpontosítjuk, ahol a becslések szerint még mindig 500 európai nyérc él a faj második legnagyobb európai populációjában. A Vincent Wildlife Trusttal közösen számos különböző felmérési módszer (kameracsapdák, szőrcsövek, eDNS, élőcsapdázás) alkalmazását hasonlítjuk össze, hogy meghatározzuk a leghatékonyabb módszert a táji léptékű felmérésekhez. Ez az első fontos lépés ahhoz, hogy megbízható becsléseket lehessen készíteni a populáció méretéről és elterjedéséről Észak-Spanyolországban (és hosszabb távon egész Európában). A következő lépések a szabadon engedésre alkalmas területek azonosítása, valamint olyan kísérleti szabadon engedési stratégiák megtervezése lesznek, amelyek világos terveket nyújtanak a további lépésekhez.
A WildCRU európai nyércekkel kapcsolatos kutatásait Dr. Lauren Harrington vezeti, Madis Podra és Asun Gomez (Tragsatec, Spanyolország), valamint a Vincent Wildlife Trust közreműködésével. Ha szeretné támogatni ezt a projektet a kritikusan veszélyeztetett európai ragadozó megmentése érdekében végzett munkájukban, kérjük, fontolja meg adományozását ezen a linken keresztül.
Az európai nyérc helyzetének áttekintését, a visszaszorulásának okait és az eddig Spanyolországban és Észtországban végzett fontos helyreállítási munkákat lásd:
Maran, T., Pődra, M., Harrington, L.A., and Macdonald, D.W. (2017) European mink – restoration attempts for a species on the brink of extinction. In: Biology and Conservation of Musteloids, pp. 370-388. Edited by: Macdonald, D.W., Newman, C. és Harrington, L.A. Oxford University Press. (pdf másolatért forduljon Lauren Harringtonhoz).
A projekt publikációinak teljes listáját lásd itt.