A szakirodalomban már beszámoltak a szélsőséges önelhanyagolás kialakulásáról olyan időseknél, ahol időbeli összefüggés van egy életveszélyes betegség hírével, és Diogenész-szindrómának nevezik, amelyet a Kr. e. 4. században egy hordóban élt ókori görög filozófusról neveztek el. Az 1. ábrán Jean-Leon Gerome francia festő Diogenész ábrázolása látható (1). Macmillan és Shaw 1966-ban írta le először a szindrómát (2). A Diogenes-szindróma kifejezést később Clark és munkatársai alkották meg 1975-ben (3). A szindrómát Diogenészről nevezték el, mivel az ókori görög filozófus “szégyenérzet hiányát” és “a társadalmi szervezet megvetését” mutatta (3). Számos szerző azonban azzal érvelt, hogy nem sok szó esett arról, hogy a névadó miért megfelelő, és azt állították, hogy a kifejezés téves elnevezés (4-6). Javasolták a “súlyos családi mocsok” kifejezés használatát, mint a szindróma jobb leírását (4). Jelen esetleírásban a Diogenes-szindrómát és a súlyos házi koszorút felváltva használjuk ugyanazon pszichopatológiai jelenség leírására. Mindkét leírás arra utal, hogy egy személy otthona annyira tisztátalanná, higiéniátlanná és visszataszítóvá válik, hogy a hasonló kultúrájú és hátterű személyek a kiterjedt takarítást és takarítást elengedhetetlennek tartják (4, 5). Jelen esetismertetés egy olyan betegről szól, akinek a házában hirtelen kialakult szemét, romlott ételek és ürülék felhalmozása életveszélyes diagnózis után kezdődött.

eset

“F úr” egy 78 éves özvegy, kaukázusi férfi, akinek kórtörténetében magas vérnyomás és koszorúér-betegség szerepelt, és akinél 6 héttel korábban diagnosztizálták a melléküregek leptomingeális karcinomatózissal járó karcinómáját. A kórházba a súlyosbodó diszfágia, fáradtság és az orrából származó vérvizenyős folyás miatt hozták be. 1 hónappal korábban kezdték el a carboplatin kemoterápiás infúziót. Felvették az onkológiai osztályra, hogy kiértékeljék és kezeljék a tüneteit. Az anamnézis felvétele során F. úr fia megosztotta az elsődleges csapattal aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy apja a rák diagnózisa óta szemetet, romlott ételt és ürüléket gyűjt otthon. F úr egyedül élt, és a lakótérben felhalmozódott “hulladék” zsúfolta és rendetlenítette a lakókörnyezetet. Konzultáltak a szociális munkással, hogy megállapítsák, fennállnak-e biztonsági aggályok, ha a beteget hazaengedik, és pszichiátriai konzultációt kértek pszichiátriai zavar felmérése és a kognitív funkciók felmérése céljából.

A beteget a pszichiátriai konzultációs-kapcsolati csoport látta és értékelte. Nem felelt meg a DSM-5 kritériumainak, sem jelenleg, sem korábban, a major depressziós zavar, az alkalmazkodási zavar, a bipoláris zavar, a generalizált szorongásos zavar, a rögeszmés-kompulzív zavar vagy a poszttraumás stressz zavar (7) tekintetében. Nem voltak pszichózis tünetei, és nem felelt meg a gyűjtögető zavar kritériumainak, mivel nem volt szentimentális kötődés a házban lévő tárgyakhoz, és nem volt érzékelhető igénye arra, hogy feltétlenül “hulladékot” tartson otthon. Ráadásul a betegnek nem volt rálátása otthoni helyzetére, és nem számolt be szorongásról. A károsodás csak a családtagjai számára volt nyilvánvaló, akik aggódtak az otthoni biztonsága miatt. Volt némi demoralizáltsága a rákdiagnózisával kapcsolatban, de nem volt reménytelensége, és “napról napra” akarta venni a dolgot.”

A betegnek nem volt a kórtörténetében jelenlegi vagy korábbi túlzott alkoholfogyasztás vagy bármilyen szabadidős drogfogyasztás. Évente 50 csomaggal dohányzott azonban, és kontrollált környezetben megfelelt a nikotinhasználati rendellenesség kritériumainak, mérsékelt mértékben. A mentális állapot vizsgálatának lényeges megállapításai közé tartozott, hogy a beteg a vizsgálat során kellemes, együttműködő és megfelelően könnyed és humoros volt. Hangulata euthimikus volt, az affektus intenzitása, terjedelme és reaktivitása a normális határokon belül volt. Gondolkodási folyamata célorientált volt. Kognitív tesztjei teljesen épek voltak a tájékozódás, a végrehajtó funkciók, a figyelem, a memória, az absztrakt gondolkodás, a megnevezés és a nyelv tekintetében.

A beteg szociális anamnézise releváns volt, mivel több mint három évtizeden át sikeres karriert futott be az autóiparban, és nyugdíjazása után egy kis családi vállalkozást indított. A családjától kapott biztosítékok alapján igazolták, hogy a család által említett “gyűjtögető” viselkedése a család legjobb becslése szerint mindössze 1 hónappal korábban kezdődött, és ez a rák diagnózisa után volt. Ezt megelőzően nem merült fel aggodalom a hasonló viselkedéssel kapcsolatban.

Diszkusszió

A Diogenes-szindróma éves előfordulási gyakoriságát a 60 éves és idősebb, egyedül élő egyének körében 10 000-ből körülbelül 5-re becsülik (8). A társbetegségek prevalenciájára vonatkozóan vegyes adatok állnak rendelkezésre. Egy 30 Diogenes-szindrómás személyt vizsgáló tanulmány szerint 50%-uknak nem volt társuló pszichiátriai rendellenessége (4). Egy másik, 72 Diogenes-szindrómás személyt vizsgáló tanulmány szerint az elszigeteltség, az alkoholizmus és a pszichotikus zavar együttesen fordult elő (3). Bár ez a két tanulmány rendelkezik a legnagyobb mintanagysággal, amelyet ezzel a rendellenességgel kapcsolatban vizsgáltak, e tanulmányok egyik fő korlátja, hogy mindkettőt 1975 előtt publikálták, ami megkérdőjelezi a diagnosztikai érvényességet és megbízhatóságot. Az évek során számos egyedi beszámolót publikáltak, kiemelve e szindróma folyamatos azonosítását.

Extréme önelhanyagolást írtak le időseknél, táplálkozási hiányosságokkal, magas intelligenciahányadosú, korábban gyakran sikeres karriert befutott betegeknél, akik az életveszélyes betegség kezdetén nyomorúságos környezetben kezdtek élni, és elhanyagolták személyes higiéniájukat és táplálkozásukat (9). Egy olyan esetről is beszámoltak, amikor egy nőnél a melldaganat felfedezése után “kezdődött az elhanyagoltság”, és ez az időszak a hirtelen kezdődő rossz személyi és háztartási higiéniával járt együtt (10). Érdekes megjegyezni, hogy a betegnél a csomó sikeres kimetszése után a személyi és háztartási higiénia ismét az alapszintre állt vissza (10). Egy francia áttekintés a Diogenes-szindrómáról szintén megjegyezte, hogy a véletlenszerű tárgyak kóros gyűjtögetése a lakásban összefügg a háztartási tisztaság elhanyagolásával (11). A vizsgált személyeknél megfigyelték, hogy a bizonytalansággal küzdenek, ami magyarázatot adhat a segítségkérés mögöttes kihívására (6). Irvine és Nwachukwu a Diogenes-szindróma fő jellemzőit a következőkkel írta le: “háztartási mocsok”, “önelhanyagolás” és “a szégyenérzet hiánya” a háztartási gyűjtögetéssel kapcsolatban (11). Egy ausztrál áttekintés a Diogenes-szindrómáról szintén leírta, hogy a gyűjtögetés mintája rothadó ételekből, ürülékből vagy szagokból áll, amelyek valószínűleg a család és a látogatók körében lázongást váltanak ki, hasonlóan a jelen esetleírásban szereplő beteg mintájához (5).

Egy megnövekedett halálozási arányról számoltak be ezeknél a betegeknél, az 5 éves halálozási arány 46% volt másodlagosan az alapbetegségük fizikai szövődményei miatt (12). Egy másik tanulmányban arról számoltak be, hogy ezeknél a betegeknél 5,8-szor nagyobb az 1 éves halálozási arány, mint az életkoruknak megfelelő egyéneknél (13). A kiszáradás, alultápláltság, fertőzések, esések és sérülések gyakori előfordulásai és a megnövekedett halálozás valószínű okai (4).

A diagnosztikai kategóriák közül a Diogenes-szindróma szorosan kapcsolódik a gyűjtögető zavarhoz, de különbözik attól (14) (lásd 1. táblázat). A gyűjtögető zavar és a Diogenes-szindróma legfontosabb megkülönböztető jegyei, hogy az utóbbiban a felbecsülhetetlen értékű tárgyak kóros zsúfoltsága figyelhető meg érzelmi kötődés nélkül, gyenge belátással, és e zsúfolt viselkedéssel kapcsolatos distressz nélkül.

Végeredményben a Diogenes-szindrómát, amelyet a szakirodalomban súlyos házi koszorúzásként is leírnak, több esetleírásban is azonosították, és e pszichopatológiai folyamat további vizsgálata fontos lesz ahhoz, hogy a DSM jövőbeli kiadásaiban figyelembe vehető, önálló diagnosztikus entitásnak tekintsük.

Főbb pontok/klinikai gyöngyszemek