Az 1812-es háború során a britek és a helyi kanadai milíciák elleni amerikai harc során az amerikai hadsereg nagy hasznát vette annak, hogy Észak-Amerikában nem voltak brit veteránok. Az Egyesült Államok által 1812-es háborúnak nevezett háború kezdetén a brit hadsereg Napóleon francia hadserege elleni harccal volt elfoglalva Portugáliában és Spanyolországban. Így a harcedzettebb és veteránabb brit katonák az Atlanti-óceánon túl voltak, és nem tudtak segíteni az észak-amerikai brit erőknek. Miután azonban Napóleon erőit 1814 elején legyőzték, az amerikai vezetők félni kezdtek ezeknek a tapasztalt katonáknak az érkezésétől. Ennek eredményeként az amerikai hadügyminiszter, John Armstrong Jr. határozott fellépést akart a kanadai hadszíntéren, mielőtt Wellington herceg katonái amerikai földre érkeztek volna.

Azzal a feladattal, hogy hatékonyan vezesse az amerikai elemeket Kanadába, Winfield Scott és Jacob Brown amerikai tábornokok “oktatótáborokat” hoztak létre New York északi részén. Ezeket a táborokat azért hozták létre, hogy kiképezzék az amerikai gyalogezredeket, és a hadsereget inkább szakmai, mintsem politikai jellegűvé képezzék. Így a tiszteket érdemek alapján nevezték ki, nem pedig politikai kapcsolatok vagy személyes vagyon alapján. 1814 júniusára ezeket az ezredeket kiképezték, és ismerték a korabeli hadviselés módszereit, csak a tényleges harctéri tapasztalat hiányzott belőlük. Ráadásul egyenruhahiány sújtotta Scott dandárját, ami azt eredményezte, hogy sok ezredet láthatóan lefokoztak, és a jellemzően a milíciaezredek számára fenntartott szürke egyenruhába öltöztettek.

Amikor az amerikai ezredeket teljes mértékben kiképezték, nagy sikereket értek el Kanadában. Fort Erie elfoglalása után az amerikai katonák tovább nyomultak Ontarióba, és tábort ütöttek. Phineas Riall brit tábornok úgy vélte, hogy csak egy kis amerikai csapat vette be az alulfegyverzett erődöt, és nem sietett a támadással. Jacob Brown amerikai tábornok azonban azzal a feltételezéssel operált, hogy Riall serege bármelyik pillanatban erősítést kaphat. Ennek eredményeként Scott tábornok emberei a Chippawa Creek mentén levontak egy tüzérségi üteget, és megvárták, hogy Brown emberei csatlakozzanak hozzájuk.

Július 5-én reggel a britek támadtak. A hirtelen meglepetés olyan sokkolóan hatott, hogy Scott tábornokot majdnem fogságba ejtették, miközben éppen reggelizett. Ennek ellenére az amerikaiak összeszedték magukat, hogy szembenézzenek ellenségeikkel. A britek azonban meglátták amerikai ellenfeleik szürke kabátjait, és azt hitték, hogy amerikai milicisták. Ez kollektív nyugalomérzetet, majd később csalódottságot szült, mivel a britek az amerikai milicistákat elmaradottnak és a megfelelő harcra képtelennek tartották, mivel nem rendelkeztek a brit katonák presztízsével. Amikor az amerikai katonák a britekkel szemben meneteltek, Riall és más brit tisztek arra számítottak, hogy az állítólagos amerikai milicisták néhány sortűz és néhány ágyúlövés után szétszóródnak és elmenekülnek.

Az amerikaiak azonban kitartottak, és tovább meneteltek a brit vonalak felé. Miután Riall tábornok rájött, hogy az ellenfél, akivel szemben áll, nem milicisták, állítólag kimondta a híres mondatot: “Azok reguláris katonák, az Isten szerelmére!”. Mire Riall tábornok rájött a tévedésére, már túl késő volt, mivel Scott tábornok személyesen vezette a dandárját muskétatávolságba, és sortüzeket váltott az ellenséggel. A brit erőknek eredetileg azt a parancsot adták, hogy lőjenek ki egy sortüzet, majd szuronyokkal támadjanak, hogy befejezzék a harcot. A brit katonák előrenyomulása a brit tüzérséget a tüzelés abbahagyására kényszerítette, ami csak azt eredményezte, hogy az összes amerikai ágyú zavartalanul tüzelhetett a brit tűz elől. Ennek a rohamnak az eredménye halálos volt a britek számára, ezért felhagytak ezzel a tervvel, és helytálltak az amerikai reguláris katonákkal szemben. 25 percen keresztül mindkét fél tüzet váltott egymással, mígnem Riall brit tábornok általános visszavonulást rendelt el, miután a kabátját lelőtték, és csak centikkel kerülte el a testét. Az amerikaiak azonban kezdetben nem üldözték a menekülő briteket, és csak rövid időre tértek magukhoz.

A csata végeztével mindkét dandár Scott és Brown amerikai tábornokok vezetésével átkelt a Chippawa patakon, és arra kényszerítette a briteket, hogy visszavonuljanak Fort George-ba. Az Ontarioban a brit és az amerikai erők között kialakult manőverek sorozata később a Lundy’s Lane-i csatához vezetett.