Beverly Sills 1929. május 25-én, Brooklynban született Belle Miriam Silverman néven, a Shirley Temple és más gyereksztárok korában. Apja, egy román bevándorló fia, biztosítási ügynök volt, aki azt akarta, hogy lánya tanárnő legyen. Édesanyjának azonban más tervei voltak a “Bubbles” becenévre hallgató lányával. Sills hároméves korában már a rádióban énekelte a “Jack és Jill esküvőjét”, és megnyerte az “1932 legszebb gyermeke” brooklyni versenyt. Négyévesen már rendszeres szereplője volt egy szombat reggeli gyermekrádióműsornak; hétévesen már egy filmben énekelt, és már 22 áriát memorizált a Galli-Curci felvételeiről. 1938-ban már hetente szerepelt a “Major Bowes’ Capitol Family Hour” című műsorban, tízéves korában pedig már a “Our Gal Sunday” című rádióműsor egyik főszereplője volt. Fellépett a Rinso White szappan reklámjában, és szerepelt a “A jövő csillagai” című korai, prófétai televíziós műsorban. Tizenkét évesen otthagyta a rádiós munkát, mert az opera iránti szerelmének akart élni.
Amikor elvégezte a 91-es brooklyni állami iskolát, Beverly Sills-t a “Legcsinosabb lánynak”, a “Divatlapnak”, a “Legszemélyesebbnek” és a “Legesélyesebbnek a sikerre” választották. Elvégezte a New York-i Professional Children’s Schoolt, és 15 éves korára 20 operaszerepet tanult meg, 19 éves korára pedig 50-60 operát. Éneket magánúton tanult élethosszig tartó társával, Estelle Lieblinggel, és végül Paolo Gallicónál zongorázni is profi szinten tanult.
A “legfiatalabb fogságban lévő primadonnaként” emlegetett Sills 1945-ben csatlakozott egy Gilbert és Sullivan turnétársulathoz. Két évvel később énekelte első operaszerepét, Frasquita-t a Carmenben, a Philadelphia Opera Company-val. 1948-ban az Estelle Liebling Singers nevű kórussal turnézott egyetemi városokban. 1951-ben és 1952-ben a Charles L. Wagner Opera Companyval turnézott a La Traviata Violettájának és a Carmen Micaelájának szerepében. 1953-ban Sills a Baltimore-i Operával a Manon címszerepét énekelte, a San Francisco Operával pedig Elenát énekelte Boïto Mefistofele című művében, Donna Elvirát a Don Giovanniban és Gerhildét a Die Walkürben.
Sills 1955. október 29-én debütált a New York-i Operában, ahol Rosalinde-t énekelte a Die Fledermausban. A kritikusok imádták őt, és nagy sikert jósoltak karrierjének. Később az évadban Oxanát énekelte Csajkovszkij Az aranypapucs című művében. Végül hatalmas, 100 szerepből álló repertoárral rendelkezett, amelyből karrierje csúcsán évente 100 opera- vagy koncertfellépésen 60 szerepet énekelt aktívan. Sills nagyszerű memóriája lehetővé tette, hogy ne csak saját hatalmas szereprepertoárját sajátítsa el, hanem az általa ismert operák többi főszerepét is megragadja. Részben ennek köszönhető, hogy színésznőként és a Sillshez és ausztrál származású kortársához, Joan Sutherlandhez egyaránt köthető bel canto énekstílus specialistájaként is egyformán híres volt.
1956-ban Sills hozzáment Peter Bulkeley Greenough-hoz, a Cleveland Plain Dealer társszerkesztőjéhez, amely újság részben a családja tulajdonában volt. Férjével két gyermekük született, de sajnos az egyikük hallássérültként, a másik pedig fejlődési rendellenességgel született. A fogyatékos lánya nagy gondozásra szorult, a fejlődésben akadályozott fiát pedig hatéves korában intézetbe kellett helyezni. Beverly Sills két órát hordott magánál, az egyiket a fia időzónájának időbeosztására állította be, ahol a fiú élt, hogy mindig tudja, mit csinál. Ezek a tragédiák vezették Sills-t karrierje későbbi szakaszában a filantrópiai munkához.
A bel canto repertoár mellett Sills modern amerikai operákat is előadott, köztük Douglas Moore The Ballad of Baby Doe című művét. Olyan avantgárd műveket adott elő, mint Hugo Weisgall Hat karakter egy szerzőt keres című operája 1959-ben, és 1965-ben Luigi Nono 1960-as Intolleranza című operájának amerikai bemutatója 1965-ben. 1963-ban Puccini Il Trittico című egyfelvonásos operatrilógiájának mindhárom szerepét sikerült eljátszania. 1966. július 8-án a Metropolitan Operában Donna Annát énekelte a Don Giovanniban, bár a Metropolitan Operában való hivatalos debütálására valójában csak 1975-ben került sor, ami számos kis operatársulat növekedéséhez és népszerűségéhez vezetett Amerikában.
Egy másik Sillshez kapcsolódó történelmi távozás az európai operafővárosokban való késői megjelenése volt. Sillsnek sikerült felemelkednie szakmája csúcsára, mielőtt európai turnéra indult volna. Ezt végül 1967-ben tette meg, a Bécsi Állami Opera vendégeként, és még abban az évben Buenos Airesben is énekelt. 1969-ben a milánói Scalában Rossini Le Siège de Corinth című művében Pamira, majd a Lucia di Lammermoor címszerepét énekelte. Ugyanezen év végén megismételte Lucia szerepét a londoni Covent Gardenben, majd 1970 januárjában Violettát énekelt Nápolyban és a berlini Deutsche Operában, 1971-ben pedig Constanzát A szerájból való elrablásban Izraelben, emellett még ugyanebben az évben Párizsban is fellépett.
Sills 1966 őszén vált operai szupersztárrá, amikor Händel Julius Caesarjában Kleopátrát alakította elsöprő sikerrel a New York-i Lincoln Centerben. E szerep 1967-ben megjelent felvétele számos nagyra becsült lemeze között szerepel. Sills saját kedvenc szerepe I. Erzsébet volt Donizetti Roberto Devereux című művében, ami miatt 1971-ben a TIME magazin címlapsztorija is foglalkozott vele.
1980. október 27-én Sills utolsó előadását adta, amelyet az operakritikusok szerint már régóta esedékes volt, mivel hangja már egy ideje romlott. Már másnap átvette a New York-i Városi Opera főigazgatói posztját. Nagyszerű adminisztrációs készségről és PR-tehetségről tett tanúbizonyságot, népszerű televíziós műsorokban szerepelt, és más módon is képviselte az operát a széles, általános közönség előtt, és segített kihúzni az Operát mind a pénzügyi, mind a nyilvános válságból. Három önéletrajz szerzője, amelyeknek nagy olvasótábora van. A Harvard, a New York University, a Temple University, a New England Conservatory és a California Institute of the Arts tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. 1973-ban megkapta a Händel-medált, New York város legmagasabb kulturális kitüntetését. Sills a filantrópiát is felvette karrierje listájára, és 1972-ben ő volt az Anyák Menete a születési rendellenességek ellen országos elnöke. Még az 1980-as években is jól látható, rendkívül aktív közéleti személyiség volt az opera és a filantróp ügyek népszerűsítésében.
1989-ben Sills hivatalosan visszavonult, és körülbelül öt évig csendes visszavonultságban élt férjével. 1994-ben visszatért a közéletbe, mint a Lincoln Center for the Performing Arts elnöke. Életének ezen szakaszában Sills azt mondja: “Mindent megtettem, amit elhatároztam… minden operaházban énekeltem, ahol csak akartam… ha tovább folytatnám, mint ameddig kellene, azt hiszem, megszakadna a szívem. Azt hiszem, a hangom nagyon jól szolgált engem.”