Bernadine Healy

1985-ben Dr. Bernadine Healy ’65 elmondta a Vassar közönségének: “Élj a jelenben. …Legyetek elkötelezettek és intenzívek azzal kapcsolatban, amit ma csináltok. . . . Szeretnék egy névtelen spanyol költőt idézni: “Utazó, nincs út. Az ösvényt a gyaloglás teszi”. Dr. Healy két dolognak szentelte az életét: a kardiológiának és a nők jogainak. Egész karrierje során egy férfiak által dominált szakmában Healy a két szenvedélyét egyetlen törekvéssé ötvözte, hogy – ahogy ő fogalmazott – “a férfiak és nők közötti különbségeket… az egészségügyi ellátásban és a kutatási környezetben.” Bár nem mindig ismerték el szenvedélyét, Healy fáradhatatlanul küzdött a nagyobb jóért.

Bernadine Patricia Healy 1944. augusztus 4-én született, négy lánya közül másodikként, Michael és Violet McGrath Healy gyermekeként, akik egy kis parfümgyárat üzemeltettek Long Island Cityben, Queensben. Bernadine szerény körülmények között nőtt fel, szülei alagsori üzeme fölött lakott, és csak házi készítésű ruhákat viselt. Második generációs ír-amerikai bevándorlóként Healy szülei kimaradtak az iskolából, hogy segítsenek eltartani a családjukat.

Mindazonáltal mindketten hangsúlyozták az oktatást, és a legjobbat követelték lányuk számára. Healy követte a szülei által előírt utat, és “élt” – emlékezett vissza – “a könyveimben”. Tizenkét éves korában Healy, aki korábban apáca akart lenni, úgy döntött, hogy az orvoslás lesz az ő útja. Hogy ennek a döntésnek eleget tegyen, szüleivel szembeszálltak a katolikus egyházzal, és beíratta Healy-t a tekintélyes Hunter College High Schoolba, ahol 1962-ben osztályelsőként végzett. Bernadine teljes ösztöndíjjal a Vassar College-ban folytatta tanulmányait, követve középiskolai tanácsadója tanácsát, aki úgy vélte, hogy a “védett környezet” minimálisra csökkenti szociális esetlenségét.

Bár Healy belső elszántságát kevéssé ismerte el, a tanácsadó javaslata kifizetődött, és a Vassar – emlékezett vissza – “lehetővé tette, hogy kockaként folytassam, anélkül, hogy másképp tudtam volna”, és “megtaláljam a saját utamat”. Healy kémia szakra járt, de a főiskola bölcsészettudományi sokszínűségét is magáévá tette, és a kelet-indiai vallástól az alkotmányjogig számos kurzust kipróbált. Később a bölcsészképzésnek tulajdonította, hogy strukturálta “az életről való gondolkodásomat”. A tanórákon kívül Healy pincérnőként dolgozott a Junior Bálon és a Davison Ház pénztáros titkáraként.

Bernadine Healy az 1965-ös Vassarionban

Bernadine kitűnt diákként, mindössze három év alatt Summa Cum Laude minősítéssel végzett, és beválasztották a Phi Beta Kappa tagjai közé. Bernadine számos más díjat is kapott, többek között 1963-ban az Amerikai Kémiai Társaság díját szerves kémiában, 1965-ben pedig az Olive M. Lammert-díjat “a biokémia és a kémia tanulmányozásában elért kiválóságért”. A Vassar után egy Eloise Ellery-ösztöndíjjal a Harvard Medical Schoolra ment, ahol egyike volt a 10 nőnek a 120 fős osztályban. 1970-ben diplomázott, és megvalósította álmát, hogy orvos legyen.

Healy szakmai karrierje komolyan a National Heart, Lung, and Blood Institute-ban, a National Institutes of Health-ben kezdődött, ahol 1974-től 1976-ig dolgozott. Innen a Johns Hopkins Kórházba került, ahol 1984-ig a szívgyógyászati osztály igazgatójaként dolgozott. A Johns Hopkins Egyetem tanszékén is szolgált, és 1982-ben teljes jogú professzor lett. A Johns Hopkinsban Healy a feminista eszmékért harcolt, amikor “felelősségre vont” egy kizárólag férfiakból álló klubot, amely “egy szexista és pornográf jelenet” célpontjává tette. Önvédelmi akciói nem kedveskedtek neki az intézményt átható “öregfiúk klubjában”. Healy így nyilatkozott az üggyel kapcsolatban: “Az intézmény egyik vezetője voltam, de az epizód után bementem egy szobába, és ott más rezgések voltak. Ez nem tett népszerűvé”. Ez a pillanat jellemző volt Bernadine Healy állandó küzdelmére, hogy nőként és elismert vezetőként is érvényesüljön egy férfiak uralta környezetben.

Bernadine karrierje a nyolcvanas évek közepén lendült nagy sebességbe. Healy 1984-ben ugrott először a politikába, amikor Ronald Reagan elnök kinevezte a Fehér Ház Tudományos és Politikai Hivatalának igazgatóhelyettesi posztjára. Ezt a posztot 1985-ig töltötte be, amikor is a Cleveland Clinic Alapítvány Kutatóintézetének elnöke lett. Ezen az új pozícióban kilenc különböző részleg kutatási programját vezette, miközben egyidejűleg kardiológusként praktizált. Ez a munka azt is lehetővé tette számára, hogy együtt dolgozzon új férjével, Dr. Floyd Loop-pal, aki maga is kiemelkedő szívsebész volt.

Az 1990-es években Healy élete legnagyobb kihívásait vállalta. 1991-ben George H.W. Bush elnök kinevezte őt a Nemzeti Egészségügyi Intézetek igazgatójává, az első nőként, aki valaha is betöltötte ezt a pozíciót. Az ügynökség, amely arról volt hírhedt, hogy nemi és faji kérdésekkel küzdött a felvételi és előléptetési gyakorlatban, két évig igazgató nélkül volt. Az NIH talán a helyes irányba tett lépésnek tekintette Healy kinevezését, de Healy ismerte az NIH hírnevét. Ahogy kinevezésekor mondta: “A dolgok olyan rosszul állnak, hogy egyesek szerint még egy férfit sem tudtak az NIH igazgatójának választani”. Ez a fajta fanyar vicc eltalálta Healy helyzetének valóságát, amelyben mindig felfelé kellett küzdenie azért, hogy kivívja az őt megillető tiszteletet.

Igazgatói megbízatása alatt Healy számos kezdeményezést vezetett. Elmondása szerint egy “díjprogramot szorgalmazott, hogy a tehetséges tudósok a támogatási rendszerben maradjanak a finanszírozás kiesése idején, felügyelte egy jelentős intramurális genetikai laboratórium és egy Ápolási Kutatóintézet kialakítását, és elindította a 625 millió dolláros Women’s Health Initiative (egy hosszú távú egészségügyi vizsgálat 150 000 nő bevonásával)”. Természetesen pozícióját arra használta fel, hogy közvetlenül a nők ügyeiért szálljon síkra, a legszembetűnőbb módon előírva, hogy az NIH csak olyan klinikai vizsgálatokat finanszírozzon, amelyekben férfiak és nők is részt vesznek, ha a kérdéses betegség mindkét nemet érinti. Bár az egyenlőségre irányuló kezdeményezéseit nem támogatták széles körben, ahogy a New York Times később megjegyezte: “Ha Dr. Healy nem állt volna ki a nők egészségével kapcsolatos kutatások mellett, vajon meddig ösztönözték volna még az egészséges nőket a hormongyógyszerek szedésére?”

Dr. Healy az íróasztalánál az NIH-nál

Bernadine Healy sikeres munkája az NIH-nál a Fehér Házban 1993-ban bekövetkezett változással véget ért, de Healy a politikában maradt, és 1994-ben elindult az ohiói szenátusi választáson. Ebben az évben tért vissza alma materébe, mint a Vassar diplomaosztó szónoka. Beszédében Healy ragaszkodott ahhoz, hogy a vassari diákok kövessék a saját útjukat, vigyázzanak az egészségükre, és kövessék Edna St. Vincent Millay hitvallását, hogy legyen “fény” az életükben. Bár szenátusi jelöltsége az előválasztáson vereséggel végződött, Healy Ohióban maradt, és 1995-től 1999-ig az Ohio Állami Egyetem dékánja volt. Ez a felelősség lehetővé tette számára azt is, hogy tanítson és dolgozzon az Amerikai Szív Szövetségnél, amelynek 1998-99-ben elnöke volt. Ebben a minőségében ismét két szenvedélyét követte, és – ahogy NIH életrajzírója fogalmazott – “úttörő kutatásokat kezdeményezett a nők szívbetegségeivel kapcsolatban, és bebizonyította, hogy az orvosi fejlődés attól függ, hogy a közvélemény és az orvosi közösség felismeri-e, hogy van egy megoldandó probléma. ”

Még az 1998-ban diagnosztizált agydaganat sem tudta lelassítani ezt a dinamikus nőt. Miközben az évtized során mind magánéleti, mind szakmai csalódásokkal küzdött, nehéz útja olyan pozícióba juttatta, amelyben közvetlenül tudta szorgalmazni a változást a számára legfontosabb kérdésekben.

A századforduló újabb erőteljes változást hozott Bernadine Healy karrierjében, mivel 1999-ben ő lett az első orvos, aki a Vöröskeresztet vezette. Rövid hivatali idejét sajnos botrányok árnyékolták be, amelyek ugyanabból a feszültségből fakadtak, amely egész pályafutása során gyötörte. Ahogy a New York Times beszámolt róla, “küzdött a humanitárius katasztrófaelhárítás és a vérkészletek üzleti jellegű fenntartásának összetett, gyakran ellentmondásos küldetéseinek összehangolásával”. A sürgősségi osztályon jól bevált határozott és szűkszavú modora az új pozícióban nem tetszett az embereknek. Öt hónappal azután, hogy átvette a vezetést, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal jogsértéseket talált a központ szintjén abban, ahogyan a Vöröskereszt kezelte a vérellátását. Ráadásul a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a Vöröskeresztet bírálatok érték amiatt, ahogyan a segélyezésre gyűjtött 1 milliárd dollárt szétosztotta. Eliot Spitzer New York-i főállamügyész támadta Healy-t, amiért az azonnali segélyezés helyett “hosszú távú tervbe szekventálta”. Bernadine Healy lelkesen védte döntését, azzal érvelve, hogy az a szervezet alapszabálya szerint elfogadható volt. Mindazonáltal ez a botrány a hivatali ideje végéhez vezetett.

A Vöröskereszt vezetőségéből való kirúgás nem vetett véget a Healy-t érintő vitáknak. A legtöbb nagyra becsült orvos elítélte az oltásellenes mozgalmat, Healy azon kevés neves orvosok egyike volt, akik szakítottak ezzel az állásponttal. Ő rendületlenül érvényesítette azt a véleményét, hogy nincs elég kutatás ahhoz, hogy véglegesen elvethesse a védőoltások lehetséges kockázatait, és ezzel legitimitást adott a mozgalomnak. A következőket mondta az üggyel kapcsolatban: “Úgy gondolom, hogy a közegészségügyi tisztviselők túl gyorsan elvetették a hipotézist, mint “irracionálisat”, anélkül, hogy elegendő tanulmányt végeztek volna az ok-okozati összefüggésekről… anélkül, hogy tanulmányozták volna a megbetegedett populációt… Nem láttam olyan jelentős tanulmányokat, amelyek 300 olyan gyerekre összpontosítottak volna, akik az oltástól számított néhány héten belül autista tüneteket kaptak”. Ezért az elszántságáért Healy 2008-ban megkapta az Age of Autism Person of the Year díjat, mert – ahogy a dicsérete fogalmazott – “visszarángatta a vakcina-autizmus vitát a főáramú orvostudományba, ahová mindig is tartozott”.

Bár a véleménye nem mindig volt népszerű, és a módszerei sem mindig voltak nagyra értékeltek, Healy kitartott a meggyőződése mellett. Egész életében tettrekész volt, mindig küzdött a meggyőződéséért, bármit is gondoltak mások. “Szakmailag” – mondta az NIH egyik életrajzi projektjéhez – “büszke vagyok arra, hogy soha nem adtam fel alapvető meggyőződéseimet, soha nem ingadoztam azon az úton, amelyet helyesnek tartottam, és volt erőm mindkettőt elviselni”. Az ilyen nyilatkozatokban tükröződő makacsság számos sikerhez, de kudarcokhoz is vezetett. Healy nem volt tökéletes ember, de ennek ellenére egy nagyobb jót képviselt, amely mindannak az alapját képezte, amit megpróbált elérni. Dr. Bernadine Healy 13 éves küzdelem után, 2011. augusztus 6-án, 67 éves korában, ohiói Gates Millben lévő otthonában agydaganatban hunyt el. Férje és két lánya hagyta hátra.

Dr. Healy halála idején egy kollégája és az NIH egyik utódja, Dr. Francis S. Collins, az NIH igazgatója méltatásában felidézte barátja megjegyzését az úttörő nőkről az orvostudományban: “Azt hiszem, a szívünk mélyén mindannyian humanitáriusok vagyunk. És milyen csodálatos egy olyan pályán lenni, amelynek szinte minden dimenziójában – akár orvos vagy az ágy mellett, akár tudós a laboratóriumban, akár a legújabb járványt felderítő közegészségügyi doki – olyasvalamit csinálsz, aminek alapvető célja, hogy egy másik emberi lényen segíts.”

Források