Szerkesztői megjegyzés: (Garri Kaszparov a Renew Democracy Initiative elnöke. Az ebben a kommentárban kifejtett nézetek az ő sajátjai. További véleményeket a CNN-en olvashat).

(CNN) A Kreml szerdán ismét megfélemlítette és megvesztegette az oroszokat, hogy az urnákhoz járuljanak, ez volt a legújabb epizódja annak, ami már régóta a demokrácia fájdalmas megcsúfolásává vált. A demokrácia választási lehetőséget jelent, és Oroszországban évek óta nincs valódi választás. Minden út, minden szavazat Vlagyimir Putyinhoz vezet.

Garry Kasparov

A népszavazás az orosz alkotmány módosításáról szólt, hogy többek között Putyin 2036-ig hatalmon maradhasson. Persze a “megengedni” buta szó, amikor Putyin mindig is addig uralkodott volna a Kremlben, amíg el nem végzik, mindegy, hogy mit írnak a papíron. Még ez a formalitás is előre borítékolható volt; az új alkotmány már napokkal a szavazás előtt megvásárolható volt az újságárusoknál és a könyvesboltokban. Szergej Spilkin statisztikus korai elemzése szerint a 74 millió leadott szavazatból a becslések szerint 22 millió hamis szavazat volt.

Joggal merül fel a kérdés, hogy miért vesződünk a demokrácia látszatával? A diktatúrák megszállottan ragaszkodnak a legitimitás és a demokrácia felszínes díszleteihez, mind figyelemelterelésként, mind pedig azért, hogy bemocskolják e kifejezések jelentését. És az ellenzék felszámolásának és minden ellenvélemény eltiprásának évtizedei után egy despota még azt is élvezheti, ha azt hiszi, hogy olyan népszerű, mint amilyennek az értéktelen közvélemény-kutatások, választások és az állami média állítja.

Ezek a látszatszavazások nem csak arra szolgálnak, hogy Putyin fedezéket kapjon Oroszországban, ahol alig létezik civil társadalom, hanem hogy a külföldi vezetők ürügyet kapjanak arra, hogy egyenrangú félként kezeljék Putyint, ahelyett, hogy autokrataként szállnának szembe vele. Ez azt is lehetővé teszi, hogy a külföldi média továbbra is “elnöknek” nevezze őt, és ezzel a szabad országok vezetőivel egyenrangúvá tegye. Mint minden zsarnok előtte, Putyin is részben azoknak a gyávasága miatt virágzik, akik elrettenthetnék őt, de úgy döntenek, hogy nem teszik.

Ez nem csak szemantika. Kínos, sőt felháborító lenne Putyin diktátorral alkut kötni, megbízni benne, vagy úgy beszélni róla szeretettel, ahogy Donald Trump elnök teszi. A cím táplálja a képmutatást, és így a választott Putyin, a népszerű Putyin mítoszát fenn kell tartani.

Ezt a döntést minden külföldi tisztviselőnek és minden médiaszervezetnek meg kell hoznia. Mindenképpen megemlíthetnék tudósításaikban, hogy az orosz választások sem nem szabadok, sem nem tisztességesek. Megfoszthatnák Putyint az “elnök” demokratikus címétől, amelyre méltatlan — és meg is kellene tenniük.

Miután Oroszország katasztrofális koronavírus-reakciója leleplezte Putyin kompetenciájának mítoszát, és tovább gyengítette a gazdaságot, nem meglepő, hogy ismét külföldre néz. Egy nemrég sugárzott dokumentumfilmhez adott interjúban Putyin “történelmi orosz területekről” beszélt, és elítélte a volt szovjet köztársaságokat, mondván, hogy “azzal kellett volna távozniuk, amivel érkeztek, ahelyett, hogy magukkal vitték volna az orosz nép ajándékait”, amikor a Szovjetunió 1991-ben felbomlott. Tekintettel arra, hogy Putyin már két volt szovjet köztársaságot, Grúziát és Ukrajnát is megszállt, ezt egyértelmű fenyegetésnek kell tekinteni.

Putyin nyilvánvaló vágya az újabb hódításra elvezet minket eddigi legsikeresebb akciójához, Donald Trump amerikai elnökké választásához. Hogy az orosz műveletek milyen mértékben befolyásolták a 2016-os választásokat, soha nem lehet biztosan tudni, de bármit is fektetett be Putyin, az ezerszeresen megtérült. Még Trump személyesen Putyin iránti bizarr lojalitásától eltekintve is, Amerika szerepe a demokratikus értékek globális bajnokaként elpárolgott az ellenszolgáltatások felhőjében egy olyan elnöknek köszönhetően, aki inkább kritizálja a hagyományos amerikai szövetségeseket, mint az olyan diktátorokat, mint Putyin és Hszi Csin-ping.

Hogy Putyin átlépjen egy újabb határt, tudnia kell, hogy nem fog komoly ellenállásba ütközni sem az USA, sem az amerikai támogatás nélkül fogatlan NATO részéről. Más szóval Trumpra van szüksége a Fehér Házban, nem pedig Joe Bidenre. Az egyetlen következetes dolog Trump kiszámíthatatlan külpolitikájában az volt, hogy nem volt hajlandó bírálni Putyint, akinek befolyását John Bolton új könyvében részletesen megerősítette. Még azokra a sokkoló felfedezésekre is, hogy Oroszország a hírszerzési jelentések szerint vérdíjat fizetett a táliboknak az amerikai csapatok megöléséért, a Fehér Házra jellemző ködösítéssel és a tudatlanságra való hivatkozással reagáltak.

Ami azt illeti, hogy Putyin mivel segítheti Trumpot 2020-ban, a 2016-os hacker- és dezinformációs kampányok kiterjesztett változata csak egy a lehetséges aggodalmak közül. A republikánusok vezette szenátus úgy tűnik, kész eltörölni a kampányoktól a külföldi támogatás feltárására vonatkozó követelményt, gyakorlatilag vörös szőnyeget terítve Putyinnak és másoknak, például a szaúdiaknak és a kínaiaknak, akiknek érdeke, hogy Amerika kimaradjon – vagy legalábbis háttérbe szoruljon – a demokráciát támogató üzletből.

Putyin 1999-ben nem kis részben az orosz lakóházak elleni robbantásoknak köszönhetően került hatalomra, amelyeket csecsen terroristáknak tulajdonítottak. Az akkori miniszterelnök Putyin brutális válasza még akkor is a figyelem középpontjába emelte, amikor egyre több bizonyíték gyűlt össze arra vonatkozóan, hogy az orosz biztonsági szolgálatokat tetten érték egy rjazani lakásrobbantás kitervelésénél. Mint egykori KGB-s, Putyin a finomabb módszereket részesíti előnyben, de mint azt a politikai célpontjai ellen idegen földön elkövetett legutóbbi merényletek és az afganisztáni fejpénzprogram is megerősíti, nem allergiás a vérre, beleértve az amerikai vért is.

A félelemkeltés és az erőszak mellett Putyin az orosz nép jogos sérelmeit is kihasználta saját hasznára. Témái ismerősek voltak: biztonság, kulturális megőrzés, etnikai feszültség. A Twitter akkor még nem létezett, de ha létezett volna, Putyin oroszul tweetelte volna, hogy “Törvény & rend!”. Az orosz demokráciapárti mozgalomban részt vevőknek kettős kihívást jelentett, hogy tiltakozzunk Putyin erőszakos fellépése ellen, miközben elismerjük az ország egyéb problémáit.

Nézhettem, ahogy Putyin tönkreteszi törékeny demokráciánkat azzal, hogy csak a saját hatalmára és gazdagságára összpontosít, miközben nacionalista retorikát hangoztat és támadja a szabad sajtót. Most azt nézem, ahogy Trump sok hasonló technikát alkalmaz, hogy új hazámban is lerombolja a demokráciát, bár nem panaszkodhatok a száműzetésre, amikor néhány orosz kollégámat bebörtönözték vagy megölték.

De Trumpnak még a legrosszabbat kell tennie, és ezt a jóslatot nem azért teszem magabiztosan, mert tudom, mit fog tenni, hanem mert tudom, mire képesek az ilyen emberek.

Az orosz demokrácia egy bohózat, és Putyin semmit sem szeretne jobban, mint hogy az amerikai változatnak is ezt a sorsot okozza. Ebben partnere van Trumpban, aki azzal vádolja a demokratákat, hogy megpróbálják manipulálni a választásokat, támadja a levélben történő szavazást, és keveset tett a tomboló koronavírus-járvány megakadályozására, amely úgy tűnik, hogy novemberben is folytatódik, és káoszt vet az urnáknál.

Egy uncia elrettentés felér egy font megtorlással. Az amerikai törvényhozóknak és Biden jelöltnek világossá kell tennie, hogy a 2020-as választások integritása elleni bármilyen támadásra a legkeményebb büntetésekkel fognak válaszolni – függetlenül attól, hogy ezek a támadások a Kremlből vagy az Ovális Irodából érkeznek.