By Sarah Moore, M.Sc.Reviewed by Michael Greenwood, M.Sc.

Az immunfestés számos technikát foglal magában, amelyek számos különböző alkalmazásra alkalmasak.

Képhitel: Jarun Ontakrai/.com

Mindegyik módszer azonban antitestek használatára támaszkodik a biológiai mintákban lévő fehérjék kimutatására és azonosítására. Használhatók az abnormális sejtek, a blastok infiltrátumai és a megakariociták topográfiai eloszlásának felmérésére és azonosítására.

A kifejezést még 1941-ben alkották meg, amikor először használták az immunhisztokémiai festés leírására. Napjainkban az immunhisztokémiai festés csak egy a számos bevett immunfestési technika közül, beleértve az enzimhez kötött immunszorbens próbát, az áramlási citometriát, az immunelektronmikroszkópiát és a Western blottingot.

A technikák mindennaposak a biológiai és molekuláris biológiai laboratóriumokban, és a legkülönbözőbb területeken alkalmazzák őket, az onkológiától a hidrobiológiáig.

A következőkben az immunfestési technikák öt típusát ismertetjük.

Enzimhez kötött immunoszorbens próba (ELISA)

Az enzimhez kötött immunoszorbens próba, más néven ELISA, gyakran használatos a biokémiában. Az 1971-ben Engvall és Perlmann által kifejlesztett módszer a mintában lévő peptideket, fehérjéket, antitesteket és hormonokat úgy számszerűsíti, hogy egy antigént szilárd felületen immobilizál, majd komplexet képez egy enzimhez kapcsolódó antitesttel.

Az azonosítás ezután lehetséges, amikor a konjugált enzim aktivitását egy szubsztráttal való inkubálással értékelik, ami mérhető terméket eredményez.

Áramlási citometria

Ha a sejtek vagy részecskék fizikai és kémiai jellemzőit kívánják meghatározni, gyakran az áramlási citometria a legmegfelelőbb módszer. A technikát az 1950-es években alapozták meg, és az évtizedek során számos előrelépés történt a módszertan és a berendezések terén. Jelenleg a méréseket oldatban lévő sejtekből végzik, miközben azok másodpercenként 10 000 sejt sebességgel haladnak át a műszer lézerén. Az áramlási citometria előnyöket kínál az azt alkalmazó technikusok számára, beleértve a nagy mintaátviteli sebességet, ami vonzóvá teszi az immunfestő vizsgálatot.

Immuno-elektronmikroszkópia (EM immunjelölés)

Az immuno-elektronmikroszkópia, más néven EM immunjelölés és immuno-EM, olyan technika, amely az antitestmolekulákat elektronsűrű anyagokkal jelöli, amelyek általában és leghatékonyabban kis aranyrészecskék, amelyek az elemzés során könnyen észrevehető sötét pontokként jelennek meg. A vizsgálat lehetővé teszi többféle molekula egyidejű kimutatását, mivel a különböző méretű részecskék különböző antitestek jelölésére használhatók.

A technikát először diagnosztikai segédeszközként fejlesztették ki, amely a vírusok, például a gasztroenteritisz és a rotavírus kimutatását és azonosítását segítette. Ma is számos vírusfertőzés diagnosztizálására használják. Az egyik legérzékenyebb és leggyorsabb módszernek tartják erre az alkalmazásra.

Immunhisztokémia

Az immunfestés leggyakoribb alkalmazása az immunhisztokémia, amelyet különböző betegségek, köztük a különböző ráktípusok diagnózisának segítésére használnak. Használata a neuropatológiában és a hematopatológiában is megmutatkozott, segítve a betegségek osztályozását ezekben a csoportokban és a diagnózisuk kritériumainak kidolgozását. Egy másik terület, ahol jelentős hatást fejtett ki, a genetikai vizsgálatok területe, ahol bizonyos géntermékek szerepének meghatározására használták, megvilágítva a létfontosságú biológiai folyamatokban betöltött funkciójukat. A technika felbecsülhetetlen értékűvé vált mind az orvosi kutatás, mind a klinikai diagnosztika számára.

A módszer során szelektíven azonosítják az antigéneket egy szövetszelvényen belüli sejtmintában, azon az elven keresztül, hogy bizonyos antitestek a szövetben jelen lévő specifikus antigénekhez kötődnek. Már az 1930-as években megalapozták, mielőtt 1941-ben először beszámoltak róla.

A kezdeti elv azt vázolta, hogy a fluoreszcens festékkel jelölt antitestek képesek kimutatni a pneumococcus antigéneket a fertőzött szövetekben. Azóta a technikát továbbfejlesztették, és új enzimjelzőket vezettek be, többek között peroxidázt, alkalikus foszfatázt és kolloid aranyat. Az autoradiográfiához radioaktív elemek használatát is kifejlesztették.

Western blotting

A végső immunfestési módszer a Western blot módszer, egy széles körben használt technika, amely szilárdan meghonosodott a sejt- és molekuláris biológia területén. A Western blot lehetővé teszi a kutatók számára a sejtben létező fehérjék meghatározását és számszerűsítését, a sejtmintákban jelen lévő fehérjék keverékéből specifikus fehérjék azonosítását.

A Western blot módszer három részből áll, az első a méret szerinti elválasztás, a második a szilárd hordozóra való átvitel, végül pedig a célfehérje jelölése egy megfelelő primer és másodlagos ellenanyag segítségével annak láthatóvá tételére.

Összefoglaló

Az immunfestési módszerek a tudományos vizsgálatok számos ágában nélkülözhetetlenné váltak, a különböző klinikai alkalmazásokban is jól beváltak, főként a diagnózis segítésében, valamint a pontosabb diagnosztikai kritériumokat elősegítő jellemzők meghatározásában.

Azóta, hogy az immunhisztokémiai technikáról először 1941-ben számoltak be, az immunfestési technikák négy további típusa jelent meg: az enzimhez kötött immunszorbens próba, az áramlási citometria, az immunelektronmikroszkópia és a Western blotting. Ezeket a módszereket folyamatosan bővítik és fejlesztik, egyre szélesebb körben alkalmazzák őket különböző alkalmazásokban, és javítják pontosságukat és megbízhatóságukat.

További olvasmányok

• Minden immunológiai tartalom
• Mi az immunológia?
• Klasszikus immunológia
• Klinikai immunológia
• Developmentális immunológia

Az író

Sarah Moore

Pszichológia, majd idegtudományok tanulása után, Sarah hamar megtalálta az örömét a kutatásban és a kutatómunkák megírásában; szenvedélyévé vált, hogy az íráson keresztül összekapcsolja a gondolatokat az emberekkel.

Hivatkozások