Ez a rendkívül nagy, változatos fa békák családja négy alcsaládot tartalmaz, mintegy 38 nemzetségben, több mint 700 fajjal. Elterjedése széleskörű, a hülidák Észak-Amerika egész mérsékelt égövi részén és az újtrópusi területeken, beleértve a Karib-tengeri szigeteket is, előfordulnak. A hifák Ausztráliában és Pápua Új-Guineában is elterjedtek. A Hyla nemzetség Eurázsiából, Japánból és Afrika északi csücskéből ismert.
A Hylidae egyetlen ismert szinapomorfiája a karmos végtagok, amelyek az Allophryne kivételével minden hylidának megvannak. A centrolenidákhoz és a pszeudidákhoz hasonlóan a hylidáknak is van egy interkaláris elemük az utolsó és utolsó előtti ujjpercek között (amely lehet porcos, csontosodott vagy a Cyclorana esetében hiányzik). Mivel arboreálisak, a lábujjpárnák általában jelen vannak. A Hylidae-n belül szinte minden általános morfológiai jellemző alól vannak kivételek. A legtöbb, de nem minden hylidának van porcos omosternuma, fogazott maxillája és premaxillája, szájpadlása, de nincs parahyoidája, vízszintes pupillái, úszóhártyás lábai és IV. típusú, fogazott ebihalai. Az egyik faj (Gastrotheca guentheri) az egyetlen ismert béka, amelynek alsó állkapcsán fogak vannak. A kétpetéjűek száma 22-30 között mozog; a méret 17-140 mm között mozog.
A hülidáknál az életmódok sokfélesége a jellemző. Bár a legtöbb hylida arboreális, erős ugróképességgel, vízi és fosszoriális formák is ismertek ebben a csoportban. Száraz időszakokban a fosszoriális hylidák lipidgubókat képezhetnek maguk körül, hogy megakadályozzák a kiszáradást. Egyes ausztráliai fagolyók (Pelodryadinae) teljesen szárazföldi életmódot folytatnak. A levelibékák (Phyllomedusinae) körében a tojásokat általában a tavak feletti levelekre rakják le, ahol az anyák vizeléssel tartják nedvesen. A kicsinyek az alatta lévő vízbe esnek. Az ebihalak általában iskolába járnak, és szűrőtáplálkozók. A Hemiphractine hylid anyák az ikrákat a hátukon vagy erősen erezett tasakokban hordják. A legtöbb faj közvetlen fejlődést mutat, míg mások egy nem táplálkozó ebihal stádiumon mennek keresztül. A Hylinae alcsaládba tartozó békák mutatják a legszélesebb körű életmódot. Egyes nemzetségek tagjai broméliákba rakják petéiket, amelyekben a fiatalok metamorfózison keresztül fejlődnek. Ritka esetekben az anyák trópusi tojásokkal etetik az ebihalakat. Egyes fajok ebihalai élénk színűek, ami ritka tulajdonság az anuránok között. Más hyline nemzetségek kidolgozott koponyacsontokkal rendelkeznek, amelyek egyfajta sisakot alkotnak. Ezek a tokfejű békák a csontos fejüket arra használják, hogy lezárják az odú bejáratait, így csökkentve a párolgó vízveszteséget.
Noha elterjedési területük nagy részén gyakoriak, a hylidákat a helyi emberek csak ritkán használják. Kivételt képez ez alól a filomeduzin bőrméreg használata a dél-amerikai őslakosok körében. Bár a kiterjedt mirigyfejlődés nem jellemző a hyllidákra, a Phyllomedusa bicolor olyan peptideket termel, amelyeket a vadászok eufória kiváltására használnak, ami feltehetően javítja a vadászati képességeket.
A hyllidákat egyértelműen a Neobatrachia családba sorolják, de e “fejlett” békák családjai közötti kapcsolatok a legjobb esetben is ellentmondásosak. A legtöbb szerző egy szupercsaládot azonosít, amelyet felváltva Bufonoidea vagy Hyloidea néven emlegetnek, és amely az összes olyan neobatrachiát magában foglalja, amely nem Ranoidák vagy Microhyloidák. A Bufonoidea csoport tehát a legjobb esetben is csak vázlatos. Több kutató bizonyítékot mutatott be arra vonatkozóan, hogy a Hylidae, a Pseudidae és a Centrolenidae egy monofiletikus csoportot alkotnak, nagyrészt az interkaláris elemek közös jelenlétére alapozva. Külön kutatások a hylidák – centrolenidák kapcsolatát javasolták (a Pseudidae kivételével), mások pedig egy hylidák – centrolenidák – bufonidák kládot javasoltak. Továbbá maga a Hylidae valószínűleg nem monofiletikus csoport. A négy alcsaládból három jól diagnosztizálható, de a negyedik, a Hylinae nem. A hyline Allophryne-t néha külön családba helyezték (Savage 1973), ami a Hylidae-t monofiletikussá teheti. Az ausztrál Pelodryadinae alcsaládnak a többi hylidával való kapcsolata szintén kérdéses.
Egyéb fosszilis hylidák közül több is ismert. Ausztráliában a Pelodryadinae alcsaládból miocén és pliocén fosszíliák ismertek, Észak-Amerikában pedig egészen az oligocénből ismerünk Hylinae fosszíliákat. További kövületek ismertek Európából és Dél-Amerikából. A másik két alcsaládból nem ismertek fosszíliák.
Adler, K., and T. R. Halliday, editors. 1986. Reptiles and Amphibians. Torstar Books Inc., New York.
Cannatella, D. 1996. Hylidae: Az élet fája. (Weboldal.) http://tolweb.org/tree?group=Hylidae&contgroup=Neobatrachia
Cannatella, D., L. Ford, and L. Bockstanz. 1996. Neobatrachia: Az élet fája. (Weboldal.) http://tolweb.org/tree?group=Neobatrachia&contgroup=Salientia
Cogger, H. G., and R. G. Zweifel, editors. 1998. Encyclopedia of Reptiles and Amphibians, 2. kiadás. Academic Press, San Diego.
Duellman, W. E., and L. Trueb. 1986. A kétéltűek biológiája. Johns Hopkins University Press, Baltimore, MD.
Pough, F. H., R. M. Andrews, J. E. Cadle, M. L. Crump, A. H. Savitzky, and K. D. Wells. 1998. Herpetology. Prentice-Hall, Inc., Upper Saddle River, NJ.
Savage, J. 1973. A békák földrajzi elterjedése: minták és előrejelzések. Pages 352-445 in J. L. Vial, editor. Az Anurans evolúciós biológiája: Kortárs kutatások a főbb problémákról. University of Missouri Press, Columbia.
Stebbins, R. C., and N. W. Cohen. 1995. A kétéltűek természetrajza. Princeton University Press, Princeton.
Zug, G. R. 1993. Herpetológia: A kétéltűek és hüllők bevezető biológiája. Academic Press, San Diego.