(a 86. cikk (UCMJ) szerinti, a kijelölt szolgálati helyre való el nem járás miatti jogsértés a következő elemek bizonyítását igényli: (1) hogy egy bizonyos hatóság meghatározott időpontot és helyet jelölt ki a vádlott számára; (2) hogy a vádlott tudott erről az időpontról és helyről; és (3) hogy a vádlott felhatalmazás nélkül nem ment el a kijelölt szolgálati helyre az előírt időpontban; a szolgálat elmulasztásának bűncselekménye megköveteli annak bizonyítását, hogy a vádlott ténylegesen tudott a kijelölt szolgálati időről és helyről; a tényleges tudás közvetett bizonyítékokkal is bizonyítható).
(azokban az esetekben, ahol a tudatosság lényeges elem, nem mindig van szükség konkrét tudásra; elegendő lehet a szándékos tudatlanság; ahhoz, hogy a kormány szándékos tudatlanságra hivatkozzon, olyan bizonyítékot kell bemutatnia, amelyből arra lehet következtetni, hogy a vádlott szubjektíven tisztában volt a jogellenes magatartás fennállásának nagy valószínűségével, és hogy a vádlott szándékosan el akarta kerülni a jogellenes magatartás megismerését).
(a tudomásszerzésre lehet következtetni a 86. cikk (UCMJ) szerinti valamennyi bűncselekmény esetében a szándékos elkerülés bizonyítékából; ez a tudomásszerzési követelmény akkor teljesíthető, ha a bizonyítékok azt bizonyítják, hogy a vádlott szubjektíven tudatában volt a jogellenes magatartás fennállásának nagy valószínűségével, és szándékosan elkerülték a jogellenes magatartás megismerését; egy vitatott tárgyalás keretében a bizonyítékoknak lehetővé kell tenniük egy racionális esküdtszék számára, hogy minden kétséget kizáróan megállapítsa, hogy a vádlott tudatában volt a vitatott tény nagy valószínűségének, és tudatosan elkerülte annak megerősítését; bűnösségre való hivatkozással összefüggésben a katonai bírónak meg kell győződnie arról, hogy van olyan ténybeli alap, amely objektíven alátámasztja a bűncselekmény minden elemét).
(a tényleges tudomásszerzés követelménye alól egy szigorúan korlátozott kivétel van; a szabály az, hogy ha a vádlott gyanút ébresztett, de aztán szándékosan elmulasztja a további vizsgálatokat, mert tudatlanságban kíván maradni, akkor úgy kell tekinteni, hogy tudomással bír).
(a szándékos elkerülés ugyanolyan büntetőjogi felelősséget eredményezhet, mint a tényleges tudomásszerzés a 86. cikk (UCMJ) valamennyi bűncselekménye esetében).
(a vádlott beismerte, hogy szándékosan kerülte a kijelölt szolgálati hely megtalálását azáltal, hogy a laktanyai szobájában maradt, ami elegendő volt ahhoz, hogy alátámassza a bűnösségét a kijelölt szolgálati hely felkeresésének elmulasztása vádjában).
Egyesült Államok kontra Phillippe, 63 M.J. 307 (a jogosulatlan távollét ötféleképpen szüntethető meg, beleértve a katonai hatóságnak való megadást; a megadásra akkor kerül sor, ha a személy megjelenik bármely katonai hatóságnál, függetlenül attól, hogy ugyanazon fegyveres erő tagja-e vagy sem, értesíti a hatóságot a jogosulatlan távollétéről, és aláveti magát vagy hajlandóságot mutat arra, hogy alávesse magát a katonai ellenőrzésnek).
(az UCMJ 86. cikke szerinti engedély nélküli távollét nem folyamatos bűncselekmény; az engedély nélküli távollét időtartama a lényeges elem a bűncselekményért kiszabható büntetés meghatározásában).
(a katonai bíró megállapíthat több távollétet egyetlen terhelt időszakon belül mindaddig, amíg a maximálisan engedélyezett büntetés nem haladja meg a hosszabb időszakért kiszabható büntetést; ennek lehetősége azonban attól függ, hogy a bíró képes-e a jegyzőkönyvből meghatározni a jogosulatlan távollét minden egyes időszakának kezdő időpontját; a bűncselekmény megállapításához szükséges a kezdő időpont).
UnitedStates v. Gaston, 62 M.J. 404 (annak megállapítása érdekében, hogy a vádlottnak az egységétől való távollétét a letartóztatás szüntette meg, az ott szereplő tényeknek meg kell állapítaniuk, hogy a katonai ellenőrzés alá való visszatérése nem volt önkéntes).
(a letartóztatás a vádlott távollétének önkénytelen megszüntetését jelenti; a megszüntetés egyébként a szabadon és önként megszűnt távollétet jelenti; az MMCM nem tesz különbséget a megszüntetés e két kategóriája között konkrét helyzetek alapján, hanem inkább az egyes kategóriák általános meghatározásával).
(ebben az esetben,amikor a kollégium vezetője odament a vádlotthoz a kollégiumi szobájában, és közölte vele, hogy az osztaga keresi őt, és a vádlott, aki engedély nélküli távollétben volt, ezután önként megadta magát azzal, hogy a kollégium elé ment, ahol a parancsnokságon volt, a vádlott távollétét az önkéntes feladás, nem pedig a letartóztatás szüntette meg; a jegyzőkönyvben semmi sem bizonyítja, hogy a kollégiumvezető úgy vélte, hogy a vádlott bűncselekményt követett el, vagy hogy a kollégiumvezetőnek volt felhatalmazása arra, hogy őrizetbe vegye őt; e felhatalmazás nélkül az a tény, hogy a kollégiumvezető kapcsolatba lépett a vádlottal, amíg az a bázison és a kollégiumi szobájában tartózkodott, nem elegendő annak megállapításához, hogy a vádlott katonai ellenőrzés alatt állt).
2004
UnitedStates v. Hardeman, 59 MJ 389 (a jogosulatlan távollét miatti sikeres vádemeléshez elengedhetetlen a pontos kezdő időpont; a jogosulatlan távollét bűncselekmény elkövetésének megállapítása mellett a pontos kezdő időpont szükséges a távollét időtartamának meghatározásához; a jogosulatlan távollét hossza a bűncselekmény jogi büntetését meghatározó lényeges elem).
UnitedStates v. Seay, 60 MJ 73 (annak meghatározásához, hogy az emberrablás elszállítása több-e, mint véletlenszerű vagy pillanatnyi fogva tartás, a Bíróság a következő tényezőket veszi figyelembe: (1) a jogellenes lefoglalás, fogva tartás, csábítás, csalogatás, emberrablás, elrablás vagy elhurcolás és az ideig tartó fogva tartás bekövetkezése; mindkét elemnek fenn kell állnia; (2) annak időtartama; jelentős vagy csekély jelentőségű; ez a meghatározás relatív és a megállapított tényektől függ; (3)hogy ezek a cselekmények külön bűncselekmény elkövetése során történtek-e; (4) a külön bűncselekmény jellege abból a szempontból, hogy az őrizetbe vétel/elhurcolás az ilyen jellegű bűncselekmény elkövetésének velejárója-e azon a helyen, ahol az áldozattal először találkoznak, tekintet nélkül arra, hogy a bűnöző milyen konkrét cselekményt követett el az elkövetés érdekében; (5) az elszállítás/visszatartás túllépte-e a külön bűncselekmény elkövetéséhez szükséges mértéket, és az adott körülmények között a sértettnek azon a helyen, ahol a sértettel először találkoztak, a külön bűncselekmény elkövetéséhez szükséges mértéket meghaladó mozgatására/visszatartására irányuló önkéntes és egyértelmű szándékról tanúskodik; és (6) az áldozatot érintő bármely jelentős többletkockázat fennállása azon túl, amely a különálló bűncselekmény elkövetésével jár azon a helyen, ahol a sértettel először találkoztak; nem lényeges, hogy a többletkárosítást a bűnöző nem tervezte, vagy hogy az nem jár együtt egy másik bűncselekmény elkövetésével).
(a jelen ügyben a fellebbező beismerő vallomása és a gyilkosság törvényszéki bizonyítékai, beleértve az áldozat testét és magát a helyszínt, bizonyítják, hogy a lefogási és elszállítási cselekmények a tényleges gyilkosságot megelőzően történtek, és meghaladták a gyilkosság elkövetésével járó cselekményeket; ezért úgy véljük, hogy az ésszerű tényfeltáró bíróság kétséget kizáróan megállapíthatta, hogy az emberrablás elemei teljesültek).