A szervetlen foszfát (Pi) alapvető tápanyag az élő szervezetek számára. Kulcsszerepet játszik különféle biológiai folyamatokban, beleértve az oszteoblasztok differenciálódását és a csontváz mineralizációját. A megfelelő Pi-homeosztázis fenntartása kritikus esemény, mivel az ettől az állapottól való eltérés számos akut és krónikus betegségállapothoz vezethet, valamint befolyásolja az öregedési folyamatot és az élettartamot. A szérum Pi szintjét egy szűk tartományon belül tartjuk a bélrendszeri felszívódás, az intracelluláris és csontraktárakkal való csere, valamint a vese tubuláris reabszorpció bonyolult kölcsönhatása révén, és főként a Na/Pi kotranszporterek aktivitásától függ. A Pi bőségesen megtalálható a táplálékban, és a Pi bélrendszeri felszívódása hatékony és minimálisan szabályozott. A vese a Pi homeosztázis egyik fő szabályozója, és képes növelni vagy csökkenteni Pi reabszorpciós kapacitását a Pi szükséglethez igazodva. A Pi fontos szignálmolekulaként jelenik meg, amely számos sejttípusban a jelátviteli útvonalak, a génexpresszió és a fehérjék mennyiségének megváltoztatásával számos sejtfunkciót képes modulálni. Keveset tudunk azonban a szérum vagy a helyi Pi-koncentráció változásának észlelésével járó kezdeti eseményekről és az azt követő downstream szabályozási kaszkádról. Korábban bizonyítékot szolgáltattunk arra, hogy a Pi gátolja a humán osteosarcoma U2OS sejtek proliferációját és agresszivitását, azonosítva az adenilát-cikláz, béta3 integrin, Rap1, ERK1/2 mint olyan fehérjéket, amelyek expressziója és funkciója relevánsan érintett a Pi hatására. Nemrégiben kimutattuk, hogy a Pi képes az oszteoszarkóma sejtek doxorubicinnel szembeni érzékenyítését is előidézni p53-függő módon és az ERK1/2 down-regulációját magában foglaló mechanizmuson keresztül. Ez az áttekintés összefoglalja a szervetlen foszfátra mint új specifikus jelátviteli molekulára vonatkozó jelenlegi ismereteket a csontban és más sejttípusokban az emlősökben, és megvitatja, hogy a Pi szintjének helyi helyeken történő célzott kezelése hogyan jelenthet potenciális stratégiát az oszteoszarkóma terápiájának javítására.