Miért kell másnak lenni, kérdezed? Először is hadd kezdjem azzal, hogy elmondom, mit értek másnak lenni alatt, és mit értek alatta.

Amikor azt mondom, hogy más vagy, az azt jelenti, hogy önmagad vagy. Az önmagadról alkotott elképzelésedet nem torzítják el mások, és “saját magadat” alkotod. A másnak lenni egyenlőségjelet teszek az önmagaddal, mert feltételezem, hogy minden ember ezen a bolygón egyedi, és ha minden egyes ember elkezd önmagának lenni, akkor mindannyian alapvetően “mások” leszünk.

Most hadd magyarázzam el, miért akarom kétségbeesetten, hogy a világ elkezdjen más lenni.

Amint tapasztaltam, amikor önmagam vagyok, akkor érzem, hogy a legjobb formámban vagyok. Természetesebbnek érzem magam, jobban kapcsolódom a “belső énemhez”. Amikor valaki a környezetemben szintén önmaga, akkor érzem, hogy a vele való kapcsolatom valódi, és könnyebbé válik a bizalom kiépítése. Emellett, amikor önmagam vagyok, elégedettebb vagyok azzal, amit csinálok. Nyilvánvalóan nem arra gondolok, hogy elkezdesz azt csinálni, amihez kedved van. Óriási etikai és eljárási különbség van aközött, hogy valaki önmaga, vagy hogy azt teszi, amihez kedve van. Lehet, hogy kedved támad megütni valakit, de ha mélyen magadba nézel, rájössz, hogy ez csak egy átmeneti érzés, és nem akarod igazán.

Amikor egy olyan világot vizionálok, ahol mindenki önmaga, elégedettség van a levegőben. Senki sem panaszkodik vagy hibáztat senkit, hanem könnyednek és boldogabbnak érzik magukat. Senki sem cipeli annak a súlyát, hogy valakit lenyűgözzön vagy mások elvárásainak megfeleljen. Ismétlem, nem azt akarom mondani, hogy nem kell különleges dolgokat tenni a szeretteinkért. Csak arra szeretném irányítani a gondolataimat, hogy azt tegyük, amit feltétlenül szeretnénk megtenni a szeretteinkért, ahelyett, hogy esetleg csak azért próbálunk valakit lenyűgözni, hogy ágyba kerüljünk vele, vagy azért próbálunk felületesen imponálni a főnökünknek, hogy előléptetést kapjunk (közismert nevén “vajákolás”).

Csak azt szeretném, hogy szabaduljunk meg a “nagyképű” énünktől, és legyünk a “valódi” énünk. Senki sem ál-köszön vagy ál-szeret másokat csak azért, hogy egy “kedves” személyiséget mutasson magáról, miközben belülről egyszerűen csak féltékeny vagy szomorú talán? Amikor önmagunk vagyunk, történeteink eredetivé és motiválóvá válnak mások számára. Közelebb érezzük magunkat a célunkhoz ezen a bolygón, és minden döntésünk erőteljesebbnek tűnik. Azt hiszem, itt az ideje, hogy mindannyian higgyünk a saját történetünkben és kövessük az ösztöneinket. Ez az, ami szerintem megmagyarázhatatlanul széppé, emberként a legvonzóbbá tehet minket, és segíthet beteljesíteni azt a célt, amiért itt vagyunk.